Tetőterünkkel 2013-ban találkozhattatok itt a blog felületén, azóta nem nagyon mutattam róla képeket, csak a frissen kialakított gardróbról, 2016-ban.
Az elmúlt két évben alig-alig mutattam képeket az otthonunkról, de most elkezdem bepótolni ezt a hiányosságot.

Bár vannak kivételek, alapvetően nem hiszek az előre kikevert festékszínekben. Az árnyalatok finomra hangolásához kell a gépi keverés, meg a lehetőség hogy milliomegy színből választhassak. De hogy mi is a gépi keverés és hogyan működik, azt magyarázom most el ebben a posztban.

Lehet hogy egyedül vagyok ezzel, de én a magam részéről utálom a nagyképernyős tévék látványát a nappaliban. Főleg amikor uralja a teret. Értitek, egy TÉVÉ, ami egyszerűen nem tud szép lenni. Ezért én mindent elkövettem hogy a nagyképernyős tévénk valahogyan mégis rejtve maradjon.

Hát nem végtelenül egyszerű dolog képekkel dekorálni egy csupasz falat? Hát nem. Ha van pár mindenféle képed otthon és felteszed a falra az még nem biztos hogy jól is fog kinézni. Most elmondom, mire figyelj!

Amatőr kertészek vagyunk. Komolyabb hozzáértés nélkül kezdtük el építeni saját kicsi kertünket 2014-ben. Azóta sok tapasztalatot szereztünk és bár még mindig laikusok vagyunk, sokkal tervezettebben alakítjuk a kertet ami évről-évre változik, alakul. De mindig van mit tanulni.

Van itt két kép. Elvileg tök egyforma a kettő. Tudjátok mi a különbség közöttük? Egyáltalán semmi, csak az idő, ami a két felvétel között történt. A két kép között ugyanis nem pár óra vagy pár nap telt el. Hanem egy hónap. Egy hónapja szenvedem azt a rossz döntést, hogy a Nobilia Konyhastúdiónál rendeltük meg a német konyhabútorunkat.

Pályafutásom során rengeteg, te tényleg RENGETEG olyan lakást, ingatlant láttam, ami fel volt újítva egy bizonyos összegből és amiről egyetlen pillantás után tudtam: ugyanennyi pénzből ezt jól is meg lehetett volna csinálni.

2018.05.24.

Egy korszak vége

Szerelem volt első látásra. Nem gondolkodtunk, nem mérlegeltünk, tudtuk hogy a sorsunk összefonódik. Csodálatos hat évet töltöttünk együtt. De most eljött a búcsú ideje, mert egyre nőtt bennem a késztetés: szükségem van a változásra. A hetedik év mindig a váltás éve.

Van hogy félbehagyunk valamit ami aztán évekig kerülget és nem hagy nyugodni. Muszáj visszatérni a feladathoz és befejezni. Önmagunk megnyugtatására és hogy lezárjunk egy korszakot.


2. oldal
Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM