Hogyan öregítsünk fát?

Még mindig sokan találtok meg az antikolás keresőszóval. Érdekes, mert én meg eléggé hanyagoltam mostanában ezt a technikát. Az igazság az, hogy szívesebben festek színes bútorokat, mint antikolok bármit. De most mégis megtettem.

Méghozzá fenyőfát antikoltam.
Megpróbáltam natúr fenyő deszkákból régi uszadékfát varázsolni.
Csak mert úgy alakult, hogy ennek a bútornak szüksége volt rá:

Ez egy ónémet asztalka, eléggé vacak állapotban.
Szerkezetileg ép volt, de rengeteg, tényleg rengeteg repedéssel a lábain. Kb három éve van nálam és mindig tervezgettem, hogy ez lesz egyszer az íróasztalom, de aztán másképpen alakult.
Vacak egy meló, mert a csavart mintát csak kézzel lehet lecsiszolni, a repedéseket meg egyenként ki kell tapaszolni. Olyan mély repedések voltak a lábában (nem is értem, hogy a fotón hogy nem látszik) hogy ehhez már nem fatapaszt, hanem Body Fine névre hallgató két komponensű erős kittet használtam a megszokott fatapasz helyett. (autók javításánál használják, de nekünk is jó ám!)

Sok- sok munkaóra és sok sok tapasztás után, kapott egy meleg, barnásszürke színt, pont ugyanolyat, amilyen a lépcsőnk színe.
Mmmmmm, beleharapnék, olyan finom!

A teteje soha nem volt jó ennek az asztalnak, meg volt egy olyan gondolatom is, hogy talán jobb lenne, ha hosszabb asztallapot használnék, mint ami eredetileg rajta volt.
Plusz, akartam valami kontrasztot ennek az elegáns lábnak és a finom színnek.

Így vettem gyalult natúr fenyő deszkát a faáruházban, levágattam méretre (minek csináljam ezt is én???) és hazavittem. Itthon elkezdtem a fa “öregítését”.
Sokat olvastam a témában, így elméletben már jó voltam, ráadásul valami hasonlót csináltam is már, amikor a saját padlónkat antikoltam a Kicsi Házban. (részletek ITT)
Most egy kicsit mást akartam, valami természetesebbet, hihetőbbet.
Ezért először bekentem a deszkákat ecettel.
Igen, ecettel. Ne kérdezzétek miért. Csak. Próbáljátok ki!
Aztán jöhetett a pác. Az ecet és a pác azonnal kölcsönhatásba lépett egymással és furcsán darabossá, illetve egyenetlenné tette a festést, ami itt-ott besűrűsödött és jobban fogott, máshol meg alig. De nekem pont ezt kellett!
Nem egy sötétre pácolt asztallapot akartam, hanem egy asztallapot, ami majdnem úgy néz ki, mintha százéves öreg fából lenne.

Vártam, hogy megszáradjon az első réteg pác, majd felvittem egy második réteget, de csak finoman húzkodva az ecsetet de nem elterítve a festéket egy picikét más árnyalatú lazúrral.

Így néz ki a vékonylazúr, ha kölcsönhatásba lép az ecettel.

Ezután egy kicsit megcsiszoltam a deszkákat, majd kikevertem egy kellemes, az asztal lábához hasonlító színt akrilfestékből. Ezt tovább hígítottam egy kis vízzel, majd az ecsetet épphogy belemártva az elegybe, felvittem a szürke festéket a lepácolt fára. És azon nyomban, szálirányban töröltem is le egy ronggyal!

Így éppen hogy csak megfogta a szürke szín a fát. Ezt hívják greywash technikának, ha fehérrel csináltam volna, akkor whitewash-nak.
Kezdett alakulni a dolog.
Utolsó lépésként még egy kis lazúrt kentem rá finoman, szintén elmaszatolva, végül lakkoztam az egészet a tartósság érdekében. Az asztallaphoz a deszkákat egymáshoz rögzítettem, méghozzá egy keresztben elhelyezett deszka segítségével. Először előfúrtam a csavarok helyét, amihez olyan vastag fúrószálat használtam, amilyen vastag a csavar. Az előfúrás segít, hogy egyenesen menjen be a csavar a helyére, és garantáltan nem reped meg a puha deszka. Az így kapott lapot pedig felragasztottam az asztalra és egy pár éjszakát kötött nehezék alatt.