Van itt két kép. Elvileg tök egyforma a kettő. Tudjátok mi a különbség közöttük? Egyáltalán semmi, csak az idő, ami a két felvétel között történt. A két kép között ugyanis nem pár óra vagy pár nap telt el. Hanem egy hónap. Egy hónapja szenvedem azt a rossz döntést, hogy a Nobilia Konyhastúdiónál rendeltük meg a német konyhabútorunkat.

Karácsonykor ugyanis eldöntöttük, hogy lecseréljük a meglévő konyhánkat. Négy éves a konyhabútor, de úgy nézett ki, mintha tizennégy éves lenne. Az ajtajai lógnak, egyik sem fut párhuzamosan, a belső polcok élvédői töredezettek, a laminált részek itt-ott felpattogva, ráadásul az ajtókon a festés az üveg alatt kezdett elsárgulni, elszineződni, amitől iszonyúan igénytelenné kezdett válni az egész. 

Egy ponton eldöntöttük, hogy veszünk egy nagy levegőt és jóval mélyebben a zsebünkbe nyúlunk hogy legyen egy profi minőségű konyhánk. Azt is eldöntöttük, hogy nem fogunk magyar gyártmányt venni így végül egy német konyhára, a Nobiliára esett a választásunk. Bíztunk a német precizitásban és professzionalizmusban.

Egy dologgal nem kalkuláltunk: hogy magyar cégen keresztül rendelünk, így a magyar hozzáállást elkerülni végül nem tudtuk és bár a konyhabútor tökéletes és az amit vártunk, a szánk íze mégis keserű.

A történet ott kezdődött, hogy február végén eldöntöttük, a Nobilia Konyhastúdiónál fogjuk megrendelni a kiválaszott konyhabútort. 

Már ott gyanakodnom kellett volna, vagy legalábbis felkészülni a ránk váró viszontagságokra, amikor a befizetéshez szükséges számla kiállításáért szinte könyörögni kellett: napokig hívogattuk az ügyintézőt (továbbikban Ügyintéző Úr) hogy küldje már a számlát, hogy mielőbb befizethessük az előleget.

Tudjátok, sosem értem meg azt, amikor egy kereskedő a mai világban elérhetetlen. Hívod, de nem veszi fel, viszont cserébe soha nem hív vissza. Napokig telefonálgatni kell hogy végre szerencséd legyen. 

Végül befizettük az előleget és azt az ígéretet kaptuk, hogy május végére megérkezik a konyhabútor, majd a beszerelést követően, tíz nappal később a neolit konyhapult és hátlap is.

Mi május 15-én elkezdtük a munkálatokat: kipakoltuk a régi konyhát, vízszintbe vakoltuk az összes falat és sarkot, leszedtük az orgonás tapétát és kifestettünk. 

A sütőt és a mosogatót a konyha közepére tolva meghagytuk, így tudtam főzni, az evést meg az előkészítést megoldottuk a teraszon. Így sem volt kényelmes, de akkor még nagyon pozitív hangulatban voltam.

Vacsora a teraszon, papírtányérokkal

Május végén elkezdtük hívogatni az Ügyintéző Urat , de ismét megint nagyon nehezen értük el és azonnal hárított: ő mindent megtesz, de hát a németek, ugye……

Végül, június 6-án megérkezett a bútorunk, amit addigra teljesen ki kellett fizetnünk, munkapultostól együtt. 

A bútort pár óra alatt készre szerelték a helyszínen az asztalosok. Vagyis szerelték volna, ha nem lett volna a mosogatógép rosszul megrendelve, mert az általunk kért 45cm-es helyett 60cm-es érkezett. 

Így az asztalosok nem tudták véglegesre beállítani a konyhát ami azért volt gond, mert a pultot csak a véglegesre beállított konyhához tudják kimérni, kisablonozni.

Akkor még naivan azt gondoltam, csúszunk egy vagy max két napot.

De az Ügyintéző Úrnak ezt a cserét tíz, azaz 10 (!!!) nap alatt sikerült elintéznie. 

Addig állt minden. A konyha nejlon fóliában, főzőpult nuku, mosogatógép nuku, mosogató nuku. 

Rendeltük a kaját meg ettük a hideget és én már nem voltam annyira derülátó. 

Tizenegy nappal később végre bekerült az általunk megrendelt mosogató és az asztalosok beállították a konyhát, hogy mindenütt vízszintes legyen és minden fusson ahogy kell. 

Hozzá kell tennem, ők tényleg nagyon profi munkát végeztek, precízek voltak és gyorsak. Először tapasztaltam meg azt, hogy a helyszíni összeszerelést végzők többet érnek a főnöküknél. Maximális respect a munkájukért!

Addigra már elég rámenősen rágtam a fülét a mi Ügyintéző Urunknak hogy a neolit munkapult felmérése, az konyha végső összeállítása utáni napon történjen meg mert már így is nagyon sokat vártunk, ráadásul még van egy elem, meg a főzőlap, amit csak a pult beépítése után lehet berakni, vagyis még nekik is vissza kell jönniük egyszer.

Szerencsére, a neolit kövesek másnap kijöttek. Hallelujah, már csak tíz nap és munkapultom is lesz, léphetünk tovább a befejezéshez.

A 10. napon hívtam az Ügyintéző Urat, hogy mikor jönnek betenni a pultot. Persze, szokás szerint két napig nem vette fel, nem hívott vissza, végül sms-ben kértem meg hogy ugyan, lépjen már velem kapcsolatba. 

És akkor elkezdődött a szarkenés, hogy ő itten mossa kezeit, ő nem tud semmit, nem látott semmit, nem hallott semmit. Fogalma sem volt, hogy mikor lesz készen a pult és miután megkértem, hogy nézzen már utána, napokig újra nem hallottam felőle. 

Csak emlékeztetőül: ekkor már másfél hónapja kifizettük a konyhabútor és a munkapult teljes árát.

Ekkor megint sms-ben fordultam hozzá, úgy látszik, az okostelefonok világában az Ügyintéző Úr csak eddig jutott, csak így tudtam vele valahogyan kapcsolatba lépni.

Visszahívott és megint elkezdte a szarkenést, meg hogy ő szabadságon van és egyébként nem érti a problémámat. És végig, az egész beszélgetés alatt nem volt sem egy “elnézést”, sem egy “nagyon sajnáljuk” csak az hogy ő semmiről sem tehet.

Azt hiszem, ekkor gurult el a gyógyszerem. Még most is ideges leszek a beszélgetéstől. 

Mert miért is vagyok türelmetlen, miért is vagyok ideges? Hogy egy hónapja nem tudok egy lágy tojást sem megfőzni, reggelit készíteni meg vacsorát a gyerekeimnek, hogy egyfolytában hülyének néznek és úgy kezelnek mintha ő tenne nekem szívességet?  

Hogy bár mi fizettünk mint a katonatiszt és teljesítettünk a ránk jutó kötelezettségeket addig a Nobilia Konhastúdiója semmiért semmilyen felelősséget nem vállal, nincs határidő, nincs adott szó, nincs megegyezés, semmi? Hogy bár az összes pénzt neki fizettük ki de ő az egyetlen aki semmiért nem felelős, semmire nincs ráhatással, semmi nem múlik rajta?  Csak a szarkenés, meg az “asszonyomnemértemaproblémáját” beszélgetések.

Tudjátok, ebben az a különösen dühtő, hogy MIUTÁN mindent kifizettél, te már nem is lehetsz más, csak hisztis, feleslegesen türelmetlen háziasszony, akinek nem is értik a problémáját. Az csak hab a tortán, hogy kurva mélyen nyúltunk a zsebünkbe ezért a konyháért.

Végül, hétfőn felhívtak a neolitosok hogy jönnek. Végre célegyenesbe érünk!

Eljöttek, berakták a pultot és a hátfalat, ők is nagyon profi munkát végeztek. Gyorsak voltak, profik voltak, szép munkát hagytak hátra.

Gondoltam, az Ügyintéző Úr érzi a kötelességét meg a helyzet érzékenységét, plusz próbálja helyretenni a hibáját és már másnap visszajönnek berakni a hiányzó elemet és a főzőlapot.

De az Ügyintéző Úr nem érezte a helyzet érzékenységét, az Ügyintéző Úr nem gondolta hogy kicsit össze kéne kapnia magát és az Ügyintéző Úr nem vélte úgy hogy valahogy elégedetté kellene tenni egy nagyon elégedetlen ügyfelet. Végülis már fizetett, minek foglalkozzon vele, hol érdekli őt, nem igaz?

Azt mondta, pénteken, vagyis újabb négy nap múlva, délután jönnek az asztalosok és megcsinálják ami még hátravan.

Én már akkor mondtam a férjemnek, hogy ez a világ legnagyobb kamuja (ti sose dőljetek be neki): péntek délután nem melózik senki! Ide nem jön senki péntek délután.

Nem is jött. Természetesen.

Mikor az asztalos hívott, hogy elmondja, nem jön, azt is elmondta hogy az Ügyintéző Úr egy órája hívta fel, hogy hozzánk is be kellene ugornia.

Értitek? Egy hétig lófaszt sem csinált, majd pénteken megereszt egy telefont az asztalosnak és azt hiszi, ő bizony mindent megtett. Valószínűleg nem is érti a problémámat.

Most itt vagyunk, egy gyönyörű, még mindig befóliázott konyhával.

Én kissé zilált vagyok és már egyáltalán nem bizakodó. Még hátravan a kör a viz és gázszerelővel, lehet kezdeni a rimánkodást hogy majd amikor majd egyszer majd készen leszünk, vegyen bennünket előre. 

Majd. Ha. Készen. Leszünk.

Maga a konyha egyébként csodálatos, tökéletes minőség, precíz kivitelezés. Ezúton is köszönök mindent a helyszínen szerelő asztalosoknak. De a  Nobilia Konhyastúdió és az ott garázdálkodó, a kereskedői szakmára szégyent hozó Ügyintéző Úr egyszerűen nem méltó a Nobilia konhya forgalmazásához.

Ha mégis tőlük rendelnétek, akkor semmiképpen se fizessétek ki a teljes vételárat, mert utána már csak hisztis, feleslegesen türelmetlen háziasszonyok lehettek csak, akiknek az Ügyintéző Úr úgysem érti a problémáját.

Ha végre készen leszünk, megmutatom, mire volt ez a nagy szenvedés. Remélem, a végeredmény kárpótol majd mindenért.