2016.02.13.

A fiúk szobája

A fiaim szobájára szerintem sokan kíváncsiak vagytok. Hosszú történet, sokáig alakult, formálódot mire elnyerte ezt a “véglegesnek tűnő” formáját.

A kezdet nem volt könnyű de azt hiszem a vége jó. Ott kezdődött hogy sehogy sem akart összejönni a dolog.

Amilyen gyorsan és flottul rendeztem be a fiúk szobáját a másik házban (ITT), olyan tanácstalan voltam sok kérdésben ebben a házban.

Végül el is akadtam, amiről írtam is ITT.

A fiúk szobája / Kicsiház

Akkor már tudtam, hogy DIY megoldásokkal nem sokra fogok jutni. Egyrészt mert a kicsi helyre rengeteg funkciót kell betennem. Két gyerekágy, tárolás, játékhegyek eltüntetése, tanulósarok két főnek, plusz némi tér a bandázásra.

Szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

Ezt a sok funkciót ebben a kicsi térben csak úgy tudtam megvalósítani hogy méretre gyártott bútort terveztem. Minél kisebb a tér és minél több funkciót kell betöltenie, annál biztosabb hogy gyártatni kell a bútort!

És elkezdődött a szoba átalakulása, legalábbis fejben ITT.

A fiúk szobája / Kicsiház

Karesz, akivel anno az amőbás Libri standot építettük elég szigorúan bánt a terveimmel. Először is, közölte hogy gyerekszobába bútort csakis lamináltat gyárt. Micsoda ötlet hogy festett bútort akarok! A laminált bútor praktikumára végül a férjem beszélt rá, és bár tényleg nagyon szomorú voltam a döntés miatt, így utólag be kell látnom, hogy tökéletesen igazuk volt.

Azt a számtalan csatát, harcot, irgalmatlan amortizálást a festett bútor fél évig sem bírta volna. Illetve nem is a bútor, csak a festék. A terveken már láthattátok, hogy minden bútor több funkciós és alaposan átgondolt az elhelyezésük. Egy év használat után mondhatom, hogy a tervek a gyakorlatban is beválltak és a szoba tökéletesen megfelel az elvárásainknak.

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk az összes játéknak tudják a helyét a szekrényekben. Így alap elvárássá vált, hogy minden este tökéletes rendet rakjanak.

Van hová pakolni ugyebár.

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

Az új berendezésben az íróasztal is megfelelő méretű, jól szét lehet pakolni rajta ha rajzolás, tanulás, játék van.

A fiúk szobája / Kicsiház

Az ágyak közötti “lépcsőkön” pedig lehet ücsörögni, dumálni a barátokkal és mégsem a vetett ágyat túrják szét. (az is alap elvárás hogy maguknak ágyaznak be minden reggel).

A fiúk szobája / Kicsiház

Az ágyak mögött és az asztal alatt távirányítóval szabályozható LED fény van, ami egyrész éjszakai fényként is működik (legalacsonyabb fényerőre véve a zöld színt) és működik diszkófényként is. (ilyenkor villódznak a színek és bömböl a zene a szobában)

A fiúk szobája / Kicsiház

Talán egy elem van csak a szobában, ami elsőre furcsának tűnik: egy tükrös gardrób. Tudom, nem szokás tükrös szekrényt tenni egy gyerekszobába, de nálunk a jelmezes beöltözésnek és a jelmezben játszott szerepjátékoknak valamint a színpadi éneklésnek nagy kultusza van.

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

Így egyszerűen KELLETT egy tükör a szobába, hogy a srácok ellenőrizhessék hogy jól áll-e a szerkó. Plusz szeretnek a tükör előtt bohóckodni. Az csak egy plusz bónusz hogy kiválóan tágítja a teret és a szemközi ablakból temérdek fényt ver vissza.

A polcokat az asztal felett és mellett pedig az abszolút szerencse hozta!

A fiúk szobája / Kicsiház

Eredetileg azt terveztem, hogy veszek valamilyen konzolos polcot az IKEÁ-ban és átfestem, de nagy szerencsémre megtaláltam ezeket a kubus alakú polcokat és a szürke hosszúkás polcokat.

Amiknek megegyezett a színe a legyártatott bútor frontjával! Hát mi ez, ha nem mázli?

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

Így azonnal lett hely a könyveknek, ceruzáknak, kis apróságoknak is, amikre az asztalnál van szükség.

Az üzenőtáblákat magam gyártottam, erről lesz poszt külön.

A fiúk szobája / Kicsiház

Ami a dizájnt illeti: a laminált bútort muszáj volt ellenpontoznom valamivel.

Valami hozzánk illővel. Nem kellett sokáig gondolkodnom hogy mi az amit minden enteriőrben nagyon szeretek és a lakás mindegyik pontján fel-fel tűnik.

Ez nem más mint a bársony és a színes szőnyeg.

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

Ezért a fiúk ágya és a kihúzható lépcső-ülések is szürke bársony kárpitot kaptak, amit kárpitosszegekkel tettünk még elegánsabbá.

A függöny is bársony, de a sok szürkét ellenpontozva bordóspiros színt választottam. A szőnyeg talán most nem veri ki úgy  biztosítékot nálatok mint legutóbb (ITT), bár ez sem tipikusan gyerekszobába való.

A fiúk szobája / Kicsiház

Mégis nagyon szeretjük.

Puha, meleg, gyönyörűen mutat a szobában és csodás a hangulata.

A székek valójában összecsukható kerti székek egy kis tuninggal: valódi bőr kárpitot kaptak! Összecsukva pedig nincsenek útban ha például legózás a program.

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

Akartam még némi klasszikus elemet vinni a szobába, ezért a bútorokra régies hatású fogantyúkat választottam. Így a bársony kárpit, a foganytúk és a szőnyeg képviseli a klasszikus stílust, a székek, az általam készített UFO lámpák (erről bővebben ITT) és a kiegészítők (párnák, képek a falon) pedig a friss, modern hangulatért felelnek.

DIY UFO lámpa / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

Apropó képek.

Én hiszek abban hogy a vizuális nevelést, a stílusérzék fejlesztését már gyerekkorban el kell kezdeni. Ezért nem vagyok híve a disney hősös falfestésnek és társainak. Arra gondoltam, hogy a tematikus szoba hangulatot én úgy oldom meg, hogy adott témában gyűjtök össze képeket és ezzel dekoráljuk a szobát.

Jelen esetben a Star Wars-ra esett a választás, mert ez már nálunk évek óta toplistás kedvenc.

Egy képzőművészetis ismerősöm készítette a tus portrékat. (elérhetőséget lehet kérni) Van poszterem Olditól is és van jó pár kép, amit simán csak itthon nyomtattam.

A fiúk szobája / Kicsiház

Poszter: Oldiart

És ha megunják a Star Warst, egyszerűen lecseréljük őket, új kedvencekre, akár zenekarok képeire.

A fiúk szobája / Kicsiház

A fiúk szobája / Kicsiház

 

A fiúk szobája / Kicsiház

Hát itt tartunk most. Elvileg ez most végleges.

Legközelebb akkor alakítunk, amikor a fiúkat muszáj lesz külön szobába költöztetni. De az remélhetően nem most lesz, mert az egy ennél is nagyobb átalakítást hoz majd magával.

Addig is készülünk rá fejben….

A nagyszerű fotókat Balogh Orsi készítette.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM