Tavaly nyáron történt, hogy rászántuk magunkat régi tervünk megvalósítására, nevezetesen hogy a tetőteret átadjuk a gyerekeknek, mi pedig kivonulunk onnan, megszüntetve a külön gardróbszobát és az otthoni irodát.

Read More

Az iskolák bezárásával a digitális osztálytermek felállásával egy időben kezdtem el szorongani, hogy mi lesz ebben a helyzetben a gyerekeimmel, meg tudják-e majd tanulni a tananyagot, hogyan lehet majd huzamosabb ideig fenntartani a lelkesedésüket?

Read More

Véget ért a július. Idén másodszor teszteltem magam, mennyire tudok műanyagmentes lenni egy hónapig. Tavaly hamar elbuktam, de ebben az évben már jóval felkészültebben vártam a kihívást! Nem mondom, hogy matradéktalanul sikerült teljesítenem, de sokat tanultam most is és egyre jobban rááll az agyam arra, hogyan tehetek a pazarlás, a felseleges műanyaghasználat ellen.

Read More

Három éves a teraszunk! Rendületlenül imádjuk, minden nap használjuk és igyekszünk vigyázni rá. Annak idején thermowood burkolat mellett döntöttünk, ami kémiailag kezelt és égetett fa. Ennek értelmében, ugyanúgy kell ápolnunk mint a fa burkolatokat általában.

Read More

A türelem nagyon fontos a lakberendezésben (is.) Egyszerűen túl nagy luxus nem kivárni a tökéleteset, az Igazit. Nem csak a nagyobb, komolyabb darabok beszerzésénél van így, hanem a kisebb tárgyak, kiegészítők terén is az a legjobb, ha nem akarunk mindent azonnal és nem elégszünk meg a középszerűvel.

Read More

Hiszem azt, hogy míg a lakásból valódi, hívogató otthon lesz, az egy hosszú utazás. Mert kell idő, hogy megtaláljanak a tárgyak bennünket, vagy hogy mi találjuk meg a hozzánk és az otthonunkhoz leginkább illő tárgyakat. Kell idő a gyűjtögetéshez, kell idő hogy minden a helyére kerüljön.

Read More

Folytatva a múlt héten a konyhával  elkezdett sorozatot , most az étkezőnk alakulását, korszakait, változását járom körbe az időutazásunk során, ami az elmúlt hat évet öleli fel.

Read More

Hat éve költöztünk be a “nagy” házba amiről azóta is rendszeresen blogolok. Hat év alatt nagyon sok minden változott, alakult. A változások egy részéhez idő kellett, egy részét pedig az életünk, ízlésünk változásai hozták magukkal.

Read More

Vannak szokások, melyek kőkeményen tartják magukat, ha kell, ha nem. A szokások pedig nagyon lassan követik a technológiai újdonságokat, fejlesztéseket. Talán ezért nem is jut eszünkbe sem, hogy csempe helyett elég lehet a festés a konyhában a munkapult felett is.

Read More


1. oldal
Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM