2010.01.20.

Balogh Orsi

Balogh Orsi vagyok. Okleveles építőmérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az egyetem után évekig a kivitelezésben dolgoztam, majd egy kis londoni kitérő után, itthon folytattam újra.

Kicsi korom óta imádom a fotókat. Az első kislányom megszületése után kaptam egy komolyabb digitális kamerát, és ez után már nem csak nézegettem a fotókat, hanem egyre többet készítettem is, és egyre jobban megismertem a képszerkesztő programokat is. Az Effie fotó blogot azért indítottam, hogy a családdal, ismerősökkel megosszam a napjaink történéseit. EFFIE azért, mert így hívják a nagylányomat, és FOTÓ mert nem vagyok a szavak embere és jobban szeretem, ha a fotóim beszélnek helyettem!

Katával kb. 6 éve ismerkedtem meg. A blogját már a kezdetektől követem, így boldogan mondtam igent a felkérésre, hogy készítsek fotókat a munkáiról. Mióta több blogposztja is az én fotómmal járta be a világhálót, azóta én is egy kicsit magaménak érzem a KICSIHÁZAT.

Barátságunk és együttműködésünk az elmúlt években csak erősödött, és együtt tanulunk, fejlődünk, aminek eredményeképpen már nagyon összeszokott csapat lettünk. Reményeim szerint a fotóim és a blogposztjaim is hozzájárulnak a KICSIHÁZ sikeréhez.

A közös munkák okán, illetve, hogy a bennünk duzzadó alkotóvágyat kiéljük, hoztuk létre Katával és Kollár Borival együtt a PIN magazint, amely egyre népszerűbb, és a hozzánk hasonló kreatív, igényes, a szépre fogékony, inspirációt kereső (nem csak) nőknek szóló 4 havonta megjelenő online magazin.

Fotóim megjelentek már a Nők Lapja Advent és Nők Lapja Enteriőr magazinokban is.

Balogh Orsi
www.effiefoto.blogspot.hu
www.issuu.com/pinkmagazin

http://pinmagazin.blogspot.hu/

Balogh_Orsi

orsi

backstage_300x300

backstage_orsi

 

Fotó: Kövesdi Réka

Fotó: Kövesdi Réka

A PinMagazin legfrissebb száma:

 

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM