2014.10.16.

Fiúszoba (újra)alakulóban

Több mint egy éve nem posztoltam a fiúk szobájáról. Ennek oka van és pedig az, hogy nem volt miről írnom a témával kapcsolatban. Legutóbbi bejegyzésem szerint is elakadtam ezen a téren és valójában az egész projekt több sebből vérzett. De azt hiszem, mostanra eljutottunk a megoldáshoz.

Az alap probléma, mint ahogy azt talán már észrevettétek, hogy a szoba kicsi. Nagyon kicsi. Mondhatnátok, hogy miért nem költöztetjük fel őket a tetőtérbe és igazatok is lenne, mi is ezt tervezzük. De nem most, hanem majd pár év múlva, ha nagyobbak lesznek és jobban vágynak majd privát szférára. De most még kicsik és bár vágynak a tetőtéri birodalomra, saját bevallásuk szerint sem szeretnének ott aludni, távol tőlünk. Tehát a gyerekszoba-problémát meg kellett oldanunk a minimális alapterületen a következő négy-öt évre.

A probléma pedig részletezve: kevés a tároló. Nagyon kevés. Sok a lim-lom. Nagyon sok és egyre több. Nem jó a fiókos tuning-komód, mert mindig akadnak a fiókjai (RAST-probléma sajnos) és ezért a fiúk nem szívesen pakolnak bele. Így a tetején gyűlik a cucc. Nincs elég hely az asztalnál ahhoz, hogy a barátokkal számítógépezzenek.

Mert többnyire ez a játék. A fiúk kezdenek felnőni és mi azt vettük észre, hogy egyre kevésbé kerülnek elő a kisautók meg a legó. Jelenleg kétféle játék van amivel az idejüket töltik: vagy kardoznak, harcolnak, rohangálnak, fociznak, verekednek vagy ülnek az Ipad/laptop/PS előtt és megy  minecraft meg a többi.

Az előbbit kint csinálják az udvaron vagy a közeli játszótéren az utóbbinak kell hát helyet találni a szobában méghozzá úgy, hogy számolni kell a népes gyerektáborral, akik délutánonként ellepik a lakást. Mert bandázás van bőven:

Vannak bőven!

Vannak bőven!

Szomszédolás

Szomszédolás

Mindenkénél van valami..

Mindenkénél van valami..

 

Szanáljuk tehát a nem használt játékokat és nagyobb helyet varázsolunk a haveroknak és a számítógépnek. Plusz, van egy egyezség is köztünk és a gyerekek között amire figyelnünk kell: az egyezségünk szerint a házban kötelesek figyelni az értékeinkre és a lakás állapotára (nincs rongálás, amortizálás, dzsuvázás) de a szobájukban azt csinálnak amit karnak és semmire nem kell vigyázni.

Mindezek fényében és átgondolásával fogtunk neki az újratervezésnek. Okososabb tárolóhelyek kellenek. Jobban kell szeparálni a cuccaikat. Kell a hely a baráti találkozóknak és leginkább a közös (számítógépes) játéknak. Az egész berendezésnek pedig strapabírónak kell lennie hogy ne is kelljen rá vigyázni de kibírja szép állapotban még azt a tervezett négy-öt évet.

Arra jutottunk, hogy az optimális helykihasználást nem fogjuk tudni megoldani az én DIy-módszereimmel egy ekkora helyen. Ez nem bántott annyira, lévén nem vagyok asztalos így bútort sem tudok építeni, csak átalakítani de itt ez most nem célravezető és nem is költséghatékony megoldás. Ami viszont bántott de nagyon (könnyeket is hullattam miatta) hogy le kellett mondanom a szép, festett fa felületekről. Egyszerűen ugyanis nem bírná egy festett felület azt a rohamot, amit egyébként  a tervek szerint ki kell állnia. Fél év alatt leamortizálnák a kis huligánok.

Csakis a laminált jöhetett szóba. (majdnem sírok). De ez van, az egyezség az egyezség!  Végül vért izzadva összeraktuk a legoptimálisabb verzióját a fiúk szobájának.

A terveket Karesz barátom rajzolta meg 3D-ben. Vele és csapatával építettük a Libri standját még áprilisban (erről ITT) és tudtam hogy nagyon szép munkát fognak végezni.

SZENTGYORGYI_FIUSZOBA_v3_1

SZENTGYORGYI_FIUSZOBA_v3_2

SZENTGYORGYI_FIUSZOBA_v3_3

SZENTGYORGYI_FIUSZOBA_v3

Mint látjátok, megemeltük az ágyakat, hogy rengeteg pakolóhelyet hozzunk létre. Az ágyak nem magasak, 90 cm-en illetve 110 cm-en van a két fekvőfelület. A két ágy között kihúzható lépcsők vannak, amelyek lépcsőként, tárolóként és ülőhelyként egyaránt használhatóak lesznek. Itt lehet ücsörögni a haverokkal, beszélgetni, Ipad-ezni, de még filmet is nézhetnek együtt. És amit még lehet: egyik ágyról a másikra ugrálni! Kihagyhatatlan ajánlat…

A frontokat az Egger laminált uni dekorjai közül választottam ki. Meglepően sok lehetőség volt, színekben és fa hatású anyagokban egyaránt. Én végül gyöngyszürke laminált lapot választottam.

Hogy egy kicsit puhítsak a laminált műanyagságán és becsempésszem a házunk hangulatát is ebbe a nagyon (nagy)fiús enteriőrbe, sok-sok szép kiegészítőt, puha perzsaszőnyeget, réz fogantyúkat, és gyönyörű lámpákat terveztem be a szobába. Az íróasztal az ágyakkal szomszédos oldalon fut majd, két és fél méter hosszan. Ide aztán le tud ülni több fiú is!

A falakat most üresen hagyjuk, mert úgy vettem észre, hogy itt a sok polc agyonüti a teret. Csak az íróasztal egy szakasza fölé kerül pár. A többi falra posztereket, képeket, fotókat, rajzokat fogunk tenni. Sokat.

Az ágyaknál és az ülőbútorként is használható lépcsőknél kárpitozzuk a lamináltat, hogy annak ridegségét enyhítsük.

A bútorok gyártása már elkezdődött, a szobát pedig hamarosan kipakoljuk és újrafestjük, a padlót átlazúrozzuk, a világításhoz a konnektorokat és a fali kiállásokat áthelyezzük, kialakítjuk. Közben gyűjtöm a kiegészítőket, a párnákat, takarókat, posztereket.

Nézzétek meg összességében milyen hangulatot szeretnék és miket szedtem hozzá eddig össze a kapcsolódó Pinterest albumomban:

Follow Kata’s board Peti és Ádám szobája on Pinterest.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM