2020.07.03.

Tinédzser fiúszoba

Tavaly nyáron történt, hogy rászántuk magunkat régi tervünk megvalósítására, nevezetesen hogy a tetőteret átadjuk a gyerekeknek, mi pedig kivonulunk onnan, megszüntetve a külön gardróbszobát és az otthoni irodát.

Eljött az idő, megnőttek a gyerekek, már nem arra van szükségük hogy minél közelebb legyenek hozzánk, hanem nagyobb magánszférára vágynak, külön szobákra, jól záródó ajtókkal : ) Így egy napon szépen szétkaptuk a gyerekszobát, a bútor pedig ment a húgom gyerekeinek további felhasználásra. (a régi fiúszobát megnézheted ITT)

Tudtuk hogy egy ponton a tetőtér majd az ő birodalmuk lesz és most a karantén alatt nem győztük áldani az eszünket hogy tavaly nyáron kialakítottuk a szobákat és megcsináltuk a költöztetést.

Gipszkarton falakkal kialakítottunk két külön szobát és egy közös “nappali” teret, ahol együtt is lóghatnak. A fiúknak saját fürdőszobájuk is van, de a tetőtérben hagytam a “mosókonyhát” vagyis csak egy elfüggönyözött sarkot a géppel és a szárítóval, valamint itt vannak a ritkábban használt cipőink is.

Gipszkarton fal osztja meg az eddig egybefüggő nagy teret

Gipszkarton fal osztja meg az eddig egybefüggő nagy teret

Bútorszerelés

Bútorszerelés

A fiúk tere sokkal modernebb mint a lenti rész, egyszerűbb és neutrálisabb is, hiszen az ízlésük és az igényeik is még szinte hónapról-hónapra változik. Ebben a posztban a nagyobbik kamasz fiú szobáját mutatom be, ami azt hiszem, elég jól tükrözi a gyerek érdeklődési körét, ízlésvilágát.

Nagyfiam nem örült, hogy rá akartam bízni a szobájának a megtervezését és konkrét ötleteket vártam tőle. Helyette inkább videókat mutogatott, olyan srácokról, akik a szobájukat mutatják be és ezeken a videókon keresztül vázolta fel hogy nagyjából mire vágyna. Röviden: minden jöhet ami  Hipe Beast, Sneakerhead, Trap és gördeszkás és nagyjából ezt az érdeklődési kört fedi le a szoba dekorációja.

Kamasz fiúszoba tetőtérben / Akicsiház blog

ba tetőtérben / Akicsiház blog

Első körben a tárolást kellett jól kitalálni mert cucc az mindig van és mindig exponenciálisan nő a mennyiségük, így ahova csak tudtam, beépített szekrényeket készíttettem. Olyan sok tároló helyet nyertünk így, hogy a mi cuccainkból is jócskán fér ide.

A nagy ágy alatt is tárolók vannak és a fiókos komódok is sok holmit rejtenek el. Minden bútor neutrálisan fehér, így elég nagy a mozgásterünk a dekorációban.

Mint mindig, most is képekkel dekoráltam (olvass erről ITT, ITT és ITT), plusz a textilekkel.

A képeket az Etsy-ről és a Society6-ről rendeltem, az ágytakarót és a párnákat szintén a Society6-ről. A szőnyeg egyelőre a régi étkező dizájnból megmaradt színezett báránybőr, de kiállta az idő próbáját így egyelőre nem kapkodunk hogy legyen “rendes” szőnyeg. Majd ha szembejön valami ami “beleszeretős” akkor cserélünk.

A tetőtéri szobák légkondit is kaptak, de az ablakokra került felmelegedés elleni külső roló, valamint teljes fényszűrős roló is. A légkondit így gyakorlatilag csak a legeslegmelegebb nyári napokon használjuk.

ba tetőtérben / Akicsiház blog

A fiókos tárolók az IKEÁ-ból vbannak

ba tetőtérben / Akicsiház blog

A beépített szekrényekben meglepően sok cucc elfér

ba tetőtérben / Akicsiház blog

A közös nappaliba került a tetőtéri irodában használt fehér kanapé, illetve a szőnyeg ami még a rózsaszín marokkói szőnyeg előtt volt az irodában. Ez utóbbit is szeretném majd idővel cserélni, de egyelőre elég jó most ez itt.

A szobákat összekötő folyosón vannak a cipőtartó szekrények és a mosósarok. A folyosó végén a másik fiúszoba, ami alap bútoraiban ugyanaz mint a nagyfiúé de a dizájn teljesen más és szerintem még alakulni is fog, így azt egyelőre nem mutatom meg.

Közös "nappali" a folyosó végén a másik gyerek szobájával, a "mosókonyhát" függöny takarja

Közös “nappali” a folyosó végén a másik gyerek szobájával, a “mosókonyhát” függöny takarja

Ide kerültek a mi cipőink is. Rengeteg tárolóhelyet alakítottunk ki a fiúk szobáiban és a folyosón is

Ide kerültek a mi cipőink is. Rengeteg tárolóhelyet alakítottunk ki a fiúk szobáiban és a folyosón is

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

A nagyfiú szobája a “nappali” felől

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

Mindenesetre, jobb világ köszöntött ránk a tetőtér átruházásával, kevesebb a bunyó, a veszekedés és most a karantén ideje alatt mindenki boldog volt, hogy nyugalomban tud tanulni, játszani.

Ami bennünket, felnőtteket illet, így a teljes lenti részt kisajátíthattuk magunknak. Úgy terveztük, hogy idén nyáron egybe nyitjuk a hálószobánkat a volt gyerekszobával és egy hatalmas, beépített gardróbos hálót nyerünk, valamint most már tényleg szétverjük a fürdőszobát és újat építünk, de a vírushelyzet miatt úgy döntöttünk, hogy inkább csúsztatjuk ezt a projektet jövőre. Addig a volt gyerekszoba most a gardrób szoba, és kényszerűségből a férjem otthoni irodája is.

De ahogy megszokhattátok, nálunk minden állandóan változik, így lesz folytatás és előbb vagy utóbb meg is írom itt a blogon!

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

Az a nagy fitnesz labda a szék, ezen egyfolytában pattog, ha az asztalnál ül. A vendégágyat a Vivréről rendeltem.

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

Az ágytakarót és a párnákat is a society6-ről rendeltem

 

Tetőtéri kamasz fiúszoba, lakosztály / Akicsiház blog

Mit, hol kisokos:

Lámpák, fiókos komódok, “nappali” bútorai, ágy és asztal : IKEA

Fitnesz labda: Decathlon

Képek: Etsy, Society6

Ágytakaró, párnák: Society6

Vendégágy: Vivre

Beépített szekrény, ágyvég: asztalos munka

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM