2019.05.09.

Terasz karbantartás

Három éves a teraszunk! Rendületlenül imádjuk, minden nap használjuk és igyekszünk vigyázni rá. Annak idején thermowood burkolat mellett döntöttünk, ami kémiailag kezelt és égetett fa. Ennek értelmében, ugyanúgy kell ápolnunk mint a fa burkolatokat általában.

Azoknak, akik szeretik a dolgokat egyszer megcsinálni, aztán soha többé nem foglalkozni vele, nem javaslom a fa burkolatot, mert annak szépségét csak rendszeres karbantartással lehet megőrizni.

A fa gyönyörű felület, de törődést igényel. Függőleges és vízszintes helyzetben egyaránt (nyílászárók, burkolat)

Teraszunk padlóját minden évben, “szezonnyitáskor” átcsiszoljuk és leolajozzuk. Idén ez március közepére esett. A padló csiszolását ne úgy képzeljétek el, mint amikor festéket kell lecsiszolni a bútorról, inkább csak úgy mint egy alapos felmosást: 120-as vászonnal végigsikáltuk a padlót, hogy kicsit felbolyhosítsuk a szálakat.

Terasz karbantartás / Kicsiház

Kiinduló állapot

Nem nagy munka, nálunk a kisebbik fiam megcsinálta fél óra alatt.

Utána jöttünk mi a férjemmel és egy óra alatt átkentük az egész teraszt. Idén a Bondex terasz olaját használtuk, de bármilyen kültéri fa olaj megteszi. A lényeg hogy csináld, ne hagyd kiszáradni a fát!

Terasz karbantartás / Kicsiház

Jól vizsgázott a Bondex

Nekem mondjuk tetszett a naptól cserzett, kiszürkült fa színe, de ha sokáig így hagyjuk, az biztosan problémás lenne hosszú távon. Látjátok, milyen gyorsan felfrissül a fa egy kis kezeléstől?

Terasz karbantartás / Kicsiház

Azonnal látszik a különbség

Olyan lett mint új korában:

Terasz karbantartás / Kicsiház

Terasz karbantartás / Kicsiház

A többi fa felület, mint a korlát, az oszlopok, a nyílászárók és az oldalsó fa burkolat még 2016-ban lett lefestve Tikkurila Valtti Opaque festékkel és még mindig tökéletes állapotban vannak, pedig ez egy déli fekvésű terasz, támad az UV-rendesen!

Ha ti is szeretnétek kültéri festett fa felületeket, csak ezt használjátok, mert bár igen drága, garantáltan öt-hat évig nem kell hozzányúlni, nem repedezik, nem fakul, ráadásul, vastag és rugalmas bevonatot képez a fán, amitől annak élettertama is növekszik. A fának és a festéknek is a legnagyobb ellensége kültéren az UV-sugárzás. Ha tehát kültéri festéket/lazúrt vásároltok, csakkoljátok hogy UV állónak van-e minősítve!

(még több kültéri festés tippért katt IDE)

A Valtti is  (csakúgy mint az Otex) egy olyan festék, aminek reklámozására soha senkitől nem kaptam pénzt, de maximálisan hiszek benne és mindenkinek ajánlom!

Miközben a terasz száradt, magas nyomású mosóval átmostuk az összes bútort, hiszen ezek kint teleltek és nekik is szükségük van a megújulásra.

Tökéletes meló gyerekeknek

Tökéletes meló gyerekeknek

A férjem lemosta az összes felületet: a párkányoktól kezdve a korlátokon át a gipsz stukkókig, így pedig már mint egy szobába, úgy költöztettük vissza a mi kis kültéri nappalinkat. Tudom fura, de mivel szobaként használjuk, (sokszor mezítláb) utcai cipőben ide sem jövünk fel.

Tavasztól-őszig itt töltjük a szabadidőnk nagy részét: itt eszünk ha az idő is kegyes hozzánk, itt ücsörgünk, iszogatunk, elmélkedünk. Megérdemli hogy törődjünk vele, ápoljuk és jó karban tartsuk.

Terasz karbantartás / Kicsiház

Terasz karbantartás / Kicsiház

Terasz karbantartás / Kicsiház

Terasz karbantartás / Kicsiház

A terasz tervezéséről ITT, építéséről ITT, berendezéséről pedig ITT olvashattok bővebben.

Időközben pedig a kertben is szorgoskodtunk, kibővítettük a halastavunkat. Akartok róla olvasni?

Terasz karbantartás / Kicsiház

Kilátás a teraszról

Az is megérne egy misét mesét hogy hova vezet ez az ajtó:

Terasz karbantartás / Kicsiház

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM