A szék új ruhája

Azt hiszem, az elmúlt fél évben, egész jó hobbikárpitossá váltam. Nem vagyok és nem is leszek profi soha, ez egyre inkább bizonyos számomra. Minél mélyebbre ásom magam ugyanis a témában, annál jobban látom, hogy milyen nehéz szakma ez.
Ugyanakkor az is bizonyos, hogy kárpitozni jó!

Nem is annyira a munka az, ami boldoggá tesz, hanem a végeredmény.

Először levetkőztetek, majd felöltöztetek egy csupasz vázt. Divatdiktátorként kreálhatok öltözetet a bútoraimnak.
A dolgozva tanulás módszerét alkalmazva, saját ülőgarnitúrám kárpitozásával fogom tölteni a következő időszakot. A legegyszerűbbnek tűnő darabbal, az egyik tűzött háttámlájú székemmel kezdtem a munkát.

A szék “felöltöztetéséhez, rögtön valami télieset, egy nagykabátot választottam, hiszen ezt a kabátszövetet találtam alkalmasnak a megálmodott bútor elkészítéséhez.
Így néz ki a fenti szék nagykabátban:

Első lépés mindig a bontás!

Sok-sok kárpitosszöget és kapocsszeget kellet kibontanom, erre elment egy teljes nap. De végül,ott volt előttem a váz, ami sok ígérettel kecsegtetett:

Kivittem az udvarra és lecsiszoltam a fényezést a vázról, majd lefestettem tengerészkékre.

Így vittem a műhelybe, ahol a munkát folytattam. A támlával kezdtem, hogy elvégezzem a piszkos munkát és később ne koszoljam a kárpitot. Kimértem, kivágtam, majd a régi szivacs alapján, kijelöltem a majdani tűzések helyét. A jelöléseknél kilyukasztottam a habszivacsot, majd felragasztottam a támlára.
Sajnos, szivacsot csak táblában lehet venni, ezért, ha ilyen munkába kezdetek, fogjatok össze barátnőkkel, vagy kárpitozzatok egyszerre több bútort, mert különben nagyon drága móka lesz!

Esetleg, vegyetek vékonyabb szivacsot és abból ragasszatok össze több réteget.
A tűzött háttámlánál nem érdemes öt centinél vékonyabb szivacsot használni, mert nem lesz szép. (tehát, ha két centis táblát vesztek, három réteget ragasszatok össze)

Végezvén a koszolós résszel, nekiálltam az ülésnek.
Kimértem és kiszabtam az ülőrész tetejét. Ehhez a nagyjából kivágott kárpitot kitűztem a székhez.

Majd kivágtam a lábaknál:

A szoros tűzés mentén, egy centi ráhagyással szabtam ki az ülőrészt. Majd kiszabtam az ülés elejét és oldalát is, végük a kédert, ami egy hosszú csík, benne egy zsinórral. Péter csodálatosan régi és szuper varrógépével összevarrta nekem a kiszabott részeket. (nem bírta nézni a bénázásom)

Ez a kéder.

A kéder olyan, mint egy bizsu: kiemeli a ruhát, feldobja az öltözetet. Én egy hangsúlyos sötétkéket választottam, ami nagyon jól passzolt a kabátszövethez.

Az összevarrt székhuzatot újra kitűztem a székhez, majd a kédernél fogva, kézzel hozzávarrtam a széket borító zsákvászonhoz, egy görbe tű és szintetikus varrócérna segítségével.

A varrás után, visszahajtva az anyagot, letűztem a kárpitot a kerethez. A sarkoknál viszont még mindig varrni kellett.

Először az anyagot visszavágva, visszahajtva, egy tűvel a kerethez szorítva, letűztem a széleket:

Majd a sarkokba öltve, gyöngyvarrással összevarrtam és azáltal összehúztam a széleket.

Már csak a széklábaknál kellett igazításokat végeznem.

Egy hosszú tű segítségével betoltam a szövetet a láb és az ülés közé, mindkét irányból.

Az ülőrész majdnem kész!
Már csak a kapocsszegeket kell elrejteni valamivel.

Én fehérre festett kárpitszög-sort használtam, ami a lusta kárpitosok kárpitosszöge és fogalmam sincs, hogy nevezik, de a lényeg, hogy csak minden ötödik szöget kell beütni:

erről beszélek