Egyre nagyobb divat csináld magad ötletekről és saját készítésű dekorációkról blogolni. Ez így mind rendben is van, de nem árt szem előtt tartani, hogy egy-egy ötlet leírva nagyon könnyűnek és egyszerűnek tűnik, mindössze három sorban zanzásítva a kivitelezést, holott, egy igazán szép, míves bútorátalakítás, kivitelezés, jól kidolgozott ötlet bizony a legtöbb esetben fáradtságos munka.
És bizony az is előfordul, hogy az a bizonyos szuper ötlet, nem is olyan szuper, mert túl sok vele a munka, vagy drága hozzá az alapanyag, esetleg nem lesz tartós a dekoráció és felesleges dolgozni vele.
Éppen azért, hogy nálam ne fussatok bele hiábavaló időfecsérlésbe, mindig megmondom előre, mi nehéz, és mi könnyű, mi az, ahol bukhat a projekt és mikor mire kell figyelni. Mert én a saját bőrömön tapasztalom meg, hogy az ötleteim beválnak-e és ezeket a tapasztalatokat, olykor hibákat nem restellem elétek tárni.
Ez a klasszikus, tűzött ágyvég, amit most készítettem, tulajdonképpen az a kategória, aminek semmi értelme. Semmi értelme, hogy otthon szenvedjetek vele. Nehéz. Nagyon nehéz és nagyon sok benne a buktató. Ha a munkára fordított órák számát nézem, ez az a bútordarab, amit jobb, ha szakemberrel készíttettek el. Ez az első komoly tapasztalatom ezzel a munkával kapcsolatban, fogadjátok meg!
De. Ha valaki mégis úgy érzi, hogy nekilátna, vessen magára. Én szóltam. Ez nem az a “kivágod, beteszed, megragasztod, áthúzod és már kész is, ugye milyen egyszerű?” projekt, ez kőkemény, tapasztalatot igénylő kárpitosmunka. Viszont a végeredmény döbbenetes. Lenyűgöző és lehet vele dicsekedni. És néha ennyi elég is az üdvösséghez!
Az ágyvéget először is meg kell tervezni. Milyen széles, milyen magas legyen és milyen legyen a formája. Itt egy kép, ami bemutatja, melyik alakzatnak mi a neve:
Ha megvannak a pontos méretek, ki kell találni, hogy milyen sűrűn szeretnénk a tűzést (mert ezután tudjuk kiszámolni, hogy mennyi kárpitra lesz szükség)
Az én ágyvégem 150 cm széles és 120 cm magasnak indult. A magasságból később egyre jobban faragtam, ahogy kezdtem belátni, mennyire nehezen haladok. Hát ja, van ilyen. Mindenesetre 2,5 méter kárpitot vettem a munkához.
Első körben, a faanyagon mértem ki a tűzések helyét. Úgy, hogy vízszintesen 15 centiméterenként, függőlegesen pedig 10 centiméterenként húztam be a vonalakat, melyeknek azután összekötöttem az átlóit.
Az így kialakult x jelölések helyét 7mm-es fúrószárral átfúrtam. Mind a 126 darabot. (figyelem, a lyukak száma az idővel módosulni fog!) Ekkor még egész jól bírtam egyébként…..
Következő lépésben, kialakítottam a faanyagon a fejvégem formáját, a Belgrave típust választva. Ehhez a körzőmet a faanyag legszélső felső csücskében leszúrtam, majd a legszélesebbre nyitva, meghúztam az ívet. Ha kicsi a körződ és nagyobb ívet szeretnél, köss a körző letűzős részéhez egy zsineget, annak végére pedig egy ceruzát. Az ívet azután dekopír fűrésszel levágtam.
Ezután kezelésbe vettem a szivacsot. Én egy 5 és egy 2 cm vastag szivacstáblát használtam, ezeket ragasztottam egymásra, így 7 cm-es szivacsvastagságot értem el. Ennél a tűzött technikánál nem szabad spórolni a szivacsvastagságon, mert igazán a vastag szivacs adja majd ki jól a tűzéseket, ahogy a gomb bemélyed a szivacsba.
Szóval, ugyanúgy kimértem a lyukak helyét a szivacson. Majd a táblára illesztettem, fűrésszel körbevágtam (éles késsel jobb lett volna). A Szivacsot a közepénél fogva, felemeltem az egyik oldalát, sprayragasztóval jól befújtam, majd lesimítottam a fára. A másik oldalát ugyanígy ragasztottam fel, így nem csúszik el az illesztés.
A szivacsot ezután a jelölések mentén, lyukasztó és gumikalapács segítségével, kilyukasztgattam. Ezekbe a mélyedésekbe fognak belemenni majd végül a gombok. Mind a 126.
A gombokat egyébként magam húztam be a műhelyben lévő gombbehúzó prés segítségével, de mindenkinek ajánlom figyelmébe az egyik legjobb céget, akik ilyesmivel foglalkoznak. Jobban jártok, ha megcsináltatjátok!
Ennél a pontnál kezdtem egyébként veszíteni a lelkesedésemből, újra és újra átszámolva, hogy hány nyamvadt gombot kell majd a helyére varázsolnom. És ekkor még nem is sejtettem, hogy a java még hátravan…
Másnap, elővettem a kárpitot és elkezdtem rajta felmérni a gombok helyét. Mivel ennek a tűzésnek az a lényege, hogy az anyag bőven ráncolódjon, sőt, egy rombusz formát adjon ki az egyes tűzések között, így bőven kell számolni a kárpittal. Bele kell számolni az anyagbőséget, a ráhagyásokat és a szivacs vastagságát is (nem a teljes vastagságot, hiszen a szivacsot majd lenyomja a gomb). Eddig érthető? Ez azt jelenti, hogy a faanyagon és a szivacson felrajzolt 15 cm vízszintes és 10 cm függőleges vonalakhoz képest, a kárpiton már 19 centinként húzom a vízszintest és 14 centinként a függőlegest, hogy legyen bőséges ráhagyás. X-szel jelöltem a tűzések helyét. Az én kárpitom egy vastag bársony, így bátran rajzolgattam a hátuljára filctollal. De ha vékony az anyagotok, használjatok inkább szabókrétát.
Na ezzel a méricskéléssel újabb délelőtt ment el, de akkor még úgy gondoltam, hogy innen már gyorsan haladok…
Aztán a finoman szólva is gyengén fűtött garázsban nekiláttam felvinni a kárpitot a szivacsra. Folyamatosan esett ki a kezemből a tű, ejtettem el a szeget, gombot, szúrtam kezembe a kétélű tűt és végül kettőt el is törtem. Egyre idegesebb voltam, és a kárpit valahogy nagyon furán nézett ki, közel sem adva ki a rombusz-formát. Lebontottam, mert a jó kárpitos mindig bont, ugyebár. Nekiveselkedtem újból, és megint nem stimmelt valami. Mérgemben levágtam egy sort a fűrészemmel, hogy kevesebb lyuk legyen, de közben eltörtem a fűrészhegyemet is. Ez volt az a pont, ahol már sikítva nevettem, kissé megtépázott idegekkel, velőt rázóan. Pihentetnem kellett egy kicsit ezt a munkát, hogy pár napig felé sem nézve, rájöjjek, hogy mi a hiba….
Holnap folyt. köv. a megoldással és a legnehezebb résszel.
Update: folytatás itt
Hozzászólások: