Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni, de én valahogy mégis belelépek, és újra meg újra, egy felújítás kezdetén találom magam. Ez persze, nem panasz.
Egészen perverz módon szeretem a felújításokat.
Ez a mostani pedig különösen izgalmasnak ígérkezik. A ház, amiben élni fogunk, egy gyönyörű sváb parasztház, melyet kedvesem, és akkori felesége újított fel a két kezével, tíz évvel ezelőtt.
Úgy alakult a ház története, hogy a felújítás végére, már csak a feleség költözött be a házba, ő is átmenetileg, amíg a ház vevőre nem talál. Végül az áhított vevő sosem jött el, talán azért, mert ez a ház rám várt. Ránk.
Amikor először láttam, csak a szomorúságát és elhagyatottságát éreztem, és ezért meg is ijedtem a háztól. Apránként kezdtem benne látni azt, hogy ez a ház csak arra vár, hogy valaki életet leheljen bele és végre a magáénak érezze. Megnéztük párszor, és eldöntöttük: ez a ház tökéletes arra, hogy itt kezdjük el a közös életünket. Az én Kicsi Házam sem maradt gazda nélkül, ott már a volt feleség érzi otthon magát, s alakítgatja lassan a saját ízléséhez.
Mi pedig elkezdjük a munkát a Nagy Házban.
Mivel az alapok tökéletesek, és mindenből a legjobb minőségűek, így a felújítás nehezebb és kevésbé örömteli részét megússzuk. Hátra van tehát a térformálás, a színek, hangulatok és a berendezés kialakítása. Így persze, van kötöttség is, a fal és padlóburkolatok, szobakialakítások maradnak.
Lesz dolgunk így is elég. Sok-sok, örömteli munka, izgalmas projekt és ötlet, nekünk és nektek.
ez lesz a dolgozónk
Hozzászólások: