2015.07.16.

25 éve tartó szerelem

Tizenegynéhány évesen jutottam el először az IKEÁ-ba. Lenyűgözött az első perctől kezdve és azóta is tart a szerelem. Első szerzeményem egy fonott rattan szék volt, ami akkori lányszobám kedves darabja is lett. Azóta negyedik otthonomat rendezem már be, de az IKEA bútorai, kiegészítői mindig főszerepet kapnak, bármilyen stílusról legyen is szó.

A leginkább azt szeretem az IKEÁ-ban hogy folyamtosan képes  a megújulásra, követi a trendeket, sőt talán még diktálja is.

Ezen kívül, akik régóta olvasnak engem, tudják, hogy mennyire fontos számomra az elérhető, megfizethető stílus. Az IKEÁ-tól pedig mindezt megkapom: olyan holmikat tudok náluk beszerezni, melyek megfelelő környezetbe téve jóval többnek látszódnak, mint amennyibe valójában kerülnek.

Ennek apropóján össze is szedtem azokat az ikonikus darabokat, melyek nekem nagy kedvenceim, és melyekről azt gondolom, hogy nem keveset adnak hozzá a stílusos enteriőrhöz, abszolút megfizethető áron.

 

1. STOCKHOLM szőnyeg

25 éves az IKEA

Nem kérdés, hogy ez a szőnyeg az egyik legkedveltebb darabja a lakberendezőknek, stylistoknak, enteriőrtervezőknek. Letisztult, elegáns és nagyon markáns. Döbbenetesen tudja uralni a teret úgy hogy nem megterhelő a szemnek.

25 éves az IKEA

via Emily Henderson

25 éves az IKEA

via The Everygirl

25 éves az IKEA

via Apartment Therapy

25 éves az IKEA

via The Design Files

25 éves az IKEA

via Apartment Therapy

2. BILLY könyvespolc

25 éves az IKEA

Egyszerű és nagyszerű. Felöltözteti a nappalit és rengeteg könyvet tárol. Ezefélképpen alakítható és helyezhető el az enteriőrben. Elegáns, frappáns megoldás minden nappaliba.

 

25 éves az IKEA

via back on festive road

25 éves az IKEA

via Ikea.com

25 éves az IKEA

via The Art of Doing Stuff

25 éves az IKEA

via IKEA.com

25 éves az IKEA

via Lille Hjem

3. EXPEDIT/KALLAX polcrendszer

25 éves az IKEA

 

Nagyon jól variálható kis polcrendszer. Régen Expedit néven futott, ma már Kallax. Számtalan dobozt és tárolót vehetünk vagy akár készíthetünk hozzá, így változtathatjuk a megjelenését. Bármelyik szobában megállja a helyét, ahogy a mellékelt képek mutatják:

25 éves az IKEA

pl irodában
via Stylecaster

25 éves az IKEA

vagy gyerekszobában
via Project Nursery

25 éves az IKEA

via Domainehome

25 éves az IKEA

nappaliban
Via Design Sponge

25 éves az IKEA

bárszekrényként
via Dream Green DIY

25 éves az IKEA

kettőt egyberakva könyvespolcként
via Le Seurs Interiors

25 éves az IKEA

és még étkezőben is
via BHG

 

4. DOCKSTA asztal

25 éves az IKEA

 

A Saarinen Tulip Table inspirációja alapján készült ez az asztal. Kecses és könnyed, nagyon jól mutat kis terekben. Én amúgy is nagy híve vagyok a körasztaloknak,  hiszen sokan tudjuk körülülni, legalábbis többen, mint egy ugyanekkora négyzetes asztalt. Elegáns és nagyon trendi ez az asztal szeretem ahogy a különböző enteriőrökben mutat:

25 éves az IKEA

via The Hunted Interior

25 éves az IKEA

via The Everygirl

25 éves az IKEA

via Lonny

25 éves az IKEA

via Waiting on Martha

25 éves az IKEA

via Ravishinplaid

 

5. RIBBA képtartó polc

25 éves az IKEA

 

Mindig mondom, hogy a legjobb, ha képekkel dekorálunk! (ITT) A képtartó polc egy nagyon ügyes megoldás hogy stílusosoan rendszerezzünk képeinket vagy akár könyveinket. Olcsó, egyszerű, stílusos, elegáns megoldás. Ennél nem is kell több, ugye?

25 éves az IKEA

via Alltihemmet

25 éves az IKEA

via Annika Vonholdt

25 éves az IKEA

via Flickr

25 éves az IKEA

via One Little Project

 

6. MALM komód

25 éves az IKEA

 

Komód mindig kell! Fontos hogy sok táróhely legyen benne, de amennyire lehet, ne nyomja agyon az enteriőrt és ne uralja a teret. Ennek a kritériumnak nagyon is jól megfelel a MALM komód. Itt is az egyszerűséget és letisztultságot díjazom, no meg a képességet, ahogy a bútor gyönyörűen idomul az enteriőrhöz. Ez mindig fontos szempont!

25 éves az IKEA

via IKEA.com

25 éves az IKEA

via Boho Deco Chic

25 éves az IKEA

via Stylizimo

25 éves az IKEA

via The Everygirl

 

Sajnos a tükrös változat nem kapható, pedig az volt az igazi menőség!!

25 éves az IKEA

via IKEA

De van helyette színes MALM:

25 éves az IKEA

via IKEA Livethemma

25 éves az IKEA

Ikea Family Live

 

5. KARLSTAD kanapé

25 éves az IKEA

Ez a kanapé szerintem egy igazán egyszerű, szép darab. Nekünk is ilyen volt a nappaliban amíg nem kárpitoztam magamnak egyet (ITT), de a tetőterünben pont egy ilyen fehéren szoktunk ücsörögni. Szeretem ezt a kocka formát, kényelmes is és elegáns is. Többféle huzattal kapható, de szerintem a fehér mindig divatos marad, érdemes azt választani (és mosható a huzat!!!). Na jó, a szürke is tetszik 😉

25 éves az IKEA

via Stylizimo

25 éves az IKEA

via IKEA.com

25 éves az IKEA

via Flickr

25 éves az IKEA

via Decor8

25 éves az IKEA

via IKEA Livethemma

 

Számomra ez a poszt egészen végeláthatatlan is lehetne mert újabb és újabb bútorok jutnak az eszembe……

Igen, nem tudom titkolni hogy mekkora rajongó vagyok és maradok is.

Nektek van kedvenc IKEA darabotok?

Ha van kedvetek részt venni az IKEA születésnapi programján?  Nagyszerű programokkal várnak benneteket, a részleteket keressétek ITT!

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM