2016.09.17.

Becsöngettek! Avagy DIY tanterem felújítás két nap alatt

Az idei tanévkezdés nálunk több szempontból is speciális volt. Először is, iskolát váltottunk a nagyobbik fiamnak. A kicsi pedig most kezdte az elsőt. Új iskola, új barátok, új elvárások. Gondoltam, kicsit bevágódom.

Így az elsős tanító nénivel történő első találkozásnál felajánlottzam, hogy ha bármit szeretne alakítani a termen, akkor én itt vagyok, jövök, segítek.

És a tanító néni akart. Amit nem csodálok, mert az egyik elballagott nyolcadikos osztályt kaptuk meg, ami így lelakva, szomorúan, nem túl hívogató egy kicsike elsős számára.

DIY tanterem felújítás

DIY tanterem felújítás

A tanító néni meleg, barátságos, nyugtató színeket képzelt el, és egy stliziált meseerdőt. Imádtam az ötletet, főként azt, hogy az erdő legyen stlizált, nem kidolgozott, hagyjuk dolgozni a kicsik képzeletét.

Én pluszban javasoltam egy krétatáblát és voilá, össze is állt a terv!

Összesen kétszer öt óránk volt a teremre és négy dolgos kezünk. A berendezéshez nem nyúlhattunk hozzá (pedig de lefestettem volna mindent…..:- P ), viszont a fal dekorálásában teljes szabadkezet kaptunk az igazgatótól. (ami tök jófejség, szerintem)

DIY tanterem felújítás

A probléma, amivel rögtön szembesültünk, az volt hogy a falakat ezer éve nem festették le, illetve ha le is festették csak rá a régire, glettelés, javítás nuku. Hullott a vakolat mint a falevél!

Sem időnk, sem megfelelően magas létránk, sem kellő szaktudásunk nem volt ahhoz, hogy az egész termet újravakoljuk.

Mit lehet ilyenkor tenni?

A nagy hibákat lejavítottam, kigletteltem, lecsiszoltam. Majd elkezdtük a festést, fentről lefelé. Kapott egy moha alapszínt a fal, addig a vonalig, amíg felértük a létrán pipiskedve. Mivel nem mértük ki, ez az alapfestés teljesen szabálytalan lett, amit végül a felfestett mintával gyönyörűen elcsaltunk.

Szóval. Az alap lefestésekor jött azért rendesen fel a régi festék. Ezeket később a nagy vonalakban, ívekben festett többféle zöld festékkel takartuk el, amit ecsettel vittünk a  falra. Így a nagy kézmozdulatokkal felvitt nagy mintáktól a sérülések eltüntek, camouflage-oltuk őket.

Háromféle zöldből állt végül össze a stliziált lomb motívum.

DIY tanterem felújítás

Az alsó részekre sötétbarna magas fényű zománcfestéket javasoltam. Festettem már így ki a régi konyhámat a munkapult felett, így tudtam hogy működik: könnyen kezelhető és jól tisztítható. (nézd meg azt a régi konyhát ITT)

DIY tanterem felújítás

A krétafalat végül kis erdei házikó formában festettem fel, jó lesz majd erre firkálgatni a srácoknak.

DIY tanterem felújítás

A polcokat, dekorációkat, szőnyeget a tanító néni otthonról hozta.

Mennyivel jobb is lett ez így!

Kezdődhetnek a munkás hétköznapok!

 

Remélem, jól fogja itt érezni magát a kis elsősöm.

Remélem, jól fogja itt érezni magát a kis elsősöm.

Hajrá, Fiúk!

Hajrá, Fiúk!

ui: bocsánat a hevenyészett fotókért, de mindig csak gyorsan, érkezéskor tudtam pár fotót lőni úgy, hogy se gyerekek, se felnőttek ne legyenek rajta felismerhetőek. Úgyhogy ezek gyors pillanatképek, de remélem a lényeg “átjön”.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM