2011.05.20.

Péntek reggel az otthonunkban

Öt hónappal a beköltözésünk után, tegnap végre elkezdtem felszámolni a dobozokat. Igaz,még mindig van sok, de a holmink nagy része eltűnt a pár napja érkezett beépített szekrényben.
A könyvespolcok a széléről,  a dísz a tetejéről még készülőben, a fogantyúk még úton felénk, de már így is látszik, hogy igen impozáns darab lett ez a szekrény.

Eredetileg nem akartam beépített szekrényt a nappaliba.
Úgy képzeltem, hogy régi, ónémet vagy népes szekrényeket újítok fel, és könyvespolccá alakítva sorakoztatom fel őket a nappali végében.
De mivel 75 négyzetméteren élünk négyen, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne használjunk ki minden négyzetcentimétert a pakolásra, tárolásra.
A fenti szobák kicsik, oda nem fért be nagy szekrény. A szobákat összekötő folyosón van lehetőség pakolásra, de igencsak szűkösen.
Maradt tehát a nappali. A “beépített szekrény fílinget” próbáltam csökkenteni azzal, hogy a szekrény alja és a tetején lévő ruhatároló nem egy síkban van, és a széleire éppen készülő könyvespolc is egy újabb síkbeli ugrást hoz majd az összképbe.
Tükröt sem akartam, de menet közben, még idejében rájöttem, hogy ennek a monstrumnak kimondottan szüksége van némi könnyítésre, amit a tükör meg is ad neki.
Ráadásul, a hátsó ablakon bejövő fényt is megduplázza a sok tükör és csodálatosan szórja a fényt délután.
Kezd szűnni a kupleráj, és kezd rendeződni botrányosan kinéző nappalink.

 

félig kész, de máris imádom

 

 

A fogantyúk még hiányoznak

A nagy lendületben, tegnap a konyhát befejezettnek nyilvánítottuk, miután férjemmel közösen, felszereltük a konyha falára tervezett, lebegő polcot.

konyha_majus_2
konyha_majus

A polc nem más, mint a szekrény faanyagából kimaradt léc, L vassal a falra erősítve. Az elejére  nagy keménységű, poliuretán díszlécet ragasztottam, ami eltakarja a polcot tartó vasakat, így olyan, mintha egy vastag fapolc lebegne a falon.

A polcon jól mutatnak saját készítésű mécsestartóim, a borsörlőm, és az ajándékba kapott, csodás ezüst tálca, ami egyben mágneses tábla is.. A falikép nem más, mint egy darab akciós csomagolópapír, fehérre festett Ikea keretben.

 

 

romantika és Ikea hack  a köbön:-)

 

A váza is sk, anyósomtól kapott, réz váza, sprayfestékkel lefújva. A konyhában már csak a tálaló vár újrafestésre.
Alakul a kecó! Alakul a kecó?

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM