2010.07.21.

Mindennek a teteje, avagy, mire figyeljünk a tetőtér beépítésénél

Hosszasan mondogathatnám, hogy ez már mindennek a teteje! Hogy az ácsokat két napja nem is láttuk, hogy a hitelkérelmünk március 24-e óta húzódik és még mindig újabb papírokat kér a bank, szigorúan kéthetente,és egyébként is, dög meleg van. A tető, a házunk teteje állítólag készen lesz a hét végére.

Tény, hogy nagyon lelassultunk, mondhatni, egy hét alatt, csúsztunk kettőt, főleg, hogy időnként visszabontattam ezt-azt. Inkább csússzunk most,mint évekig szívjunk egy élhetetlen tetőtérben, mert nem figyeltünk eléggé oda. Még sajnos, a hőszigetelési munkálatoktól messze vagyunk, de a nyári meleg elleni védekezést a cserepek felhelyezésének módjával kell elkezdeni. A hőszigetelés ugyanis csak a hideg ellen véd, a tetőterekre jellemző hőséget, a tető megfelelő átszellőztetésével lehet elkerülni.

Azaz, a fedés alatt legalább 5 cm légrésnek kell lennie, és figyelni kell, hogy az eresznél a levegő bejuthasson a cserepek alá, legfölül, a gerincnél, pedig kijuthasson. Állítólag, 10 -ből 8 ács, simán ráhajtja a gerincre az alátét fóliát, amitől a felfelé áramló meleg levegő bennragad, hőséget képezve a tetőtérben.

Fura, nem?

Én mint egyszeri,gyeden lévő kismama, jobban tudom, mire kell figyelni, mint az, aki ezt a szakmát nap-mint nap végzi. Mert persze, hogy nem volt öt centi az ellenlécezés.

Rá kellett szögeltetni, így legalább lett hat centis, ami azért már jó. És persze, hogy vissza kellett hajtatni az alátét fóliát.

Ami mikroperforált legyen, hogy az alatta képződő pára kipöföghessen és ne csorogjon a szigetelésre. Az alátétfólia és a szigetelés közt is meghagyunk hat centit, a szellőzés érdekében. De ez már egy újabb történet.

Remélem, jövő héten belevágunk!


Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM