Volt egy jó,meg egy rossz ötletem. A jó az volt,hogy menjünk ki a Construmára. Kell egy rakás építőanyag, és kellenek az ötletek. Beszereztünk egy halom prospektust, begyűjtöttünk egy csomói információt, főleg a szigetelést illetően, ami még mindig a központi kérdés nálunk.

Read More

Az úgy volt, hogy egy barátnőm elcsábított: menjünk el bútorfestő tanfolyamra. Nyerünk egy kis szabadidőt. Gondoltam, miért is ne,igazán rám fér, hogy kicsit lelépjek itthonról. Lelki szemeimmel már láttam magam, ahogy mindenféle régi bútort festek át és varázsolok széppé, valahogy úgy, mint ahogyan ebben a blogban láttam.

Read More

Kétségkívül élvezetes dolog a falak színén, meg a konyhabútor elrendezésén gondolkodni, ám momentán sokkal fontosabb kérdéseken rágódunk. Hiába a dizájnos tapéta meg a szép függöny, ha a lakás hideg (vagy a gatyánk is rámegy a felfűtésére) és zajos (érts, áthalljuk a szomszédokat, vagy ők bennünket, amire, magunkat ismerve, elég nagy az esély). Tehát napok óta agyalunk, számolgatunk, veszekedünk, kibékülünk és nézünk, egyelőre, tanácstalanul egymásra: milyen technikával hang-és hőszigeteljünk?

Read More

A kert is alapos átalakításra szorul, mert a néni aki itt lakott, még a sittet is itt tárolta.

Read More

Kicsi, szűkös, bútorokkal tömött, sötét szobák. Így láttam először a házat. Egyetlen nap elég volt, hogy megnöveljük a teret: férjem és apósom pár óra leforgása alatt, az összes falat kiütötte, és a sittet is kihordta.

Read More

A felújítás projektre rászánjuk az egész nyarat. A költségvetést jótékonyan csökkenti, hogy amit csak lehet,mi magunk csinálunk meg. Ez a “mi magunk” egy icipicit nagyképű a részemről

Read More

Még állnak a falak, de már nem sokáig. Lélekben készülünk a nagy rombolásra: az összes belső falnak mennie kell! A koncepció nem túl bonyolult, a tereket szeretnénk minél inkább egybenyitni, a funkciókat egybemosni. Látni akarom a srácokat miközben főzöm, de közel akarok lenni akkor is, ha dolgoznom kell.

Read More

Mindig vonzódtam a „lepukkant”, régi lakásokhoz, házakhoz. Egy új építésű háznál sosem éreztem azt amit egy réginél igen: hogy lelke van.

Read More

Ez az egész úgy kezdődött, hogy volt egy nyűgös kisbabám, akivel sokat kellett sétálni. Sétáltam is vele derekasan a környéken és közben egyfolytában álmodoztam. Álmodoztam arról, hogy egyszer nekem is lesz egy kis házikóm, szép kerttel, egy kicsi menedék, amit fel kell újítani, amivel törődni kell, amit a saját képemre alakíthatok.
Így láttam meg az álomházat, aminek csak a teteje látszott az utcáról, de valahogy éreztem, hogy a bokrok mögött, rejtve a kíváncsi szemek elől, az van amire én vágyom.
Ez volt a Kicsi Ház.
Úgy alakult, hogy teljesen véletlenül, pár évvel később, nagyon nagy szerencsével és a szüleim segítségével sikerült megszerezni ezt a házat. Pénz a felújításra viszont alig maradt, így szűkös keretekből kellett gazdálkodnom. Nem tudtam sikerül-e, nem tudtam mi lesz a vége, de gondoltam, mások is okulhatnak tapasztalataimból, hát lejegyzem őket.
Így kezdődött.
És lejegyeztem az első posztot (ITT)

Ahogy az lenni szokott, a felújításra szánt pénz hamar elfogyott. Mondhatni túl hamar. Semmi nem maradt a berendezésre, semmi nem maradt a lakberendezésre, a csinosítgatásra, az otthonteremtésre.

Mivel már korábbi otthonomban is sok mindent magam csináltam, tudtam hogy oldom meg a problémát. Tudtam, hogy a különleges stílus és otthonos hangulat kialakítása nem lesz pénzkérdés. Van két ügyes kezem és tengernyi kreatív energiám.

Elkezdtem hát a munkát.

Első “alkotásom” a kisfiaim számára készült, akiket imádok és akiknek a jóléte számomra mindennél fontosabb. Nekik készült ez a kis játékkonyha, és titokban kissé reménykedem, hogy egyszer majd örömmel emlékeznek vissza rá:

Játékkonyha “szemétből”

A munkáról részletesen ITT olvashattok.

Természetesen az ő szobájukkal is folytatódott a sor, és a sok kis apró ötlet, egyszerű átalakítás meghozta nekem és a blogomnak az ismertséget. Már nem csak a barátok olvastak.

Szélesebb körben a nagymama konyhai kredencének átalakítása hozta meg az áttörést. (ITT) És sokan erről a bútorról már megismertetek engem:

Sok-sok átalakítás, még több tanulás következett. Elkezdtem szabadidőmben kárpitozást tanulni. Felnőtt fejjel, nőként.

Imádtam! Első munkám ez a kis sámli volt:

Ronda kis ülőke

Még több munka és alkotás után felfigyelt rám az Éva Magazin szerkesztősége. Megkerestek, hogy volna-e kedvem nekik dolgozni. Persze hogy volt! Úgy döntöttem, a Gyed lejárta után nem megyek vissza a munkahelyemre dolgozni, hanem megteremtem álmaim munkahelyét magamnak. Akkor még nem tudtam, hogy milyen hosszú ez az út, de kezembe akartam venni a sorsom és belevágtam egy nagy kalandba.

Az Éva Magazinnak számtalan anyagot készítettem, nem csak printet, de videókat is. Később saját rovatom is lett. Közben a Polgári Otthon Magazinnak is készültek a DIY-anyagok. Egyre többször jelentek meg munkáim külföldi magazinblogokon is.

Az első nyomtatásban megjelent anyagom

Dekoratőrként is kipróbáltam magam és nem kisebb falattal kezdtem, mint a Gerbeaud cukrászda karácsonyi pompájának előállításával:

Erről több kép ITT

Nem sokkal ezután olyan irányt vett az életem, amire nem is számítottam. Férjezett asszonyként, két kicsi gyerek mellett szerelmes lettem.

2012. nem a szakmai szárnyalásomról szólt. Elváltam, elköltöztem a Kicsi Házból. Két kisfiammal új életet kezdtem. Hamarosan összeköltöztem a szerelmemmel a Nagy Házba. Ez egy régi, öreg sváb parasztház volt, amit a kedvesem újított fel a két kezével sok-sok évvel ezelőtt. Évek óta nem élt már benne, de miután megismerkedtünk, egyértelművé vált hogy a közös életünk színtere lesz ez a régi-új ház:

Izgalmas kaland vette kezdetét, melynek első lépéseit ITT és ITT olvashattátok. Életet kellett lehelni a szomorú házba és új otthon kellett négyünknek. Megint lendületet vett a blogom és új lendületet  a kreativitásom és az alkotókedvem is. Rengeteg izgalmasan élmény ért amiből sokat tanultam és ennek ti is hasznát láttátok.

Épült, szépült, alakult a házunk. Megerősödve és kiteljesedve végre elindítottam a workshopjaimat is, melynek azóta is nagy sikere van nálatok.

Igyekszem folyton tanulni, fejlődni és a tanulás során szerzett tapasztalataimat megosztani veletek. Kárpitos képzésemet tovább fejlesztve összehoztam életem egyik legnehezebb DIY-munkáját is. (ITT)

Ez a kanapé bejárta az internetet és bebizonyítottam vele, hogy ha egy nő valamit akar, akkor lehetetlen nem létezik:

Emellett új feladatokban is kipróbáltam magam, életem első standját hoztam össze a férjem és egy nagyszerű kivitelező gárda segítségével. (ITT)

Merthogy közben a szerelmem a férjem lett és erről itt a blogon is “élőben” tudósítottam. (részletek ITT)

2013-ban pedig egy új szerzővel bővült a Kicsiház csapata. Szigeti Zsófit látatlanban ismertem munkáiról. Szerettem amit csinál. Tehetséges, stílusos, kiemelkedően jó ízlésű szakembernek tartottam. Egyszer találkoztam vele személyesen, akkor mesélt nekem a lakásáról és arról, hogy hamarosan felújítják. Nem volt kérdés, hogy milyen felületen osztja meg kalandjait….

Az ő otthonának történetét megtaláljátok a “Zsófi Lakása” címszó alatt ITT

A csapat pedig azóta tovább erősödött Biankával, aki szintén ezen a felületen mutatja meg nektek lakása szépítgetésének lépéseit. Az ő munkáit ITT találjátok majd.

Én pedig blogommal továbbra is szeretném újra és újra megmutatni, hogy az igazi otthonhoz kell a kétkezi munka. Hiszem, sőt mostanra már tudom, hogy a stílusos berendezés nem pénz kérdés, és állítom, hogy mindig van tovább. Csak merjünk tenni az álmainkért!

Mert az otthonunk velünk fejlődik.

Olvassátok továbbra is a blogot, ami az én mesém Nektek. Remélem hogy élvezitek!

Itt is találkozhattatok velem: