2016.06.12.

Így készíts posztert nagyon egyszerűen

Ciki vagy sem, hat év blogolás után sem tanultam még meg a photoshop-pal dolgozni. Főleg hogy egyre több mindenféle szuper applikáció létezik, amivel kvázi helyettesítem is a programot.

EBBEN a posztban már írtam a különböző fotós applikációkban rejlő dekorációs lehetőségekről, de most a “gyakorlatban” is megmutatom, mire gondoltam.

Posztert gyártottam egy poszthoz mert szükség volt rájuk a stylingnál, és gondoltam, megírom hogyan raktam össze pár perc alatt.

Én most sima papírlapra nyomtattam, (vasárnap nem volt kedvem kimozdulni otthonról) de persze sokkal szebbb ha fotópapírra nyomtatjátok vag akár A3-méretűre nagyíttatjátok olyan üzletben ahol nagyobb méretben is tudnak digitálisan nyomtatni.

Az ABM applikációt használtam a szerkesztéshez.

Ez fizetős, de mint már korábban mondtam, megéri az árát.

Az első posztert bonyolítottam el a leginkább, ehhez egyedi háttérre volt ugyanis szükségem. Egyszerűen fogtam egy leopárd mintás textilt (valójában turkálós kabát, de ki tudhatja??) és lefotóztam, majd szerkesztettem a képet, hogy szebb legyen.

Erre az ABM applikációval írtam fel a szöveget, így:

  • Először kiválasztottam az albumból a lefotózott leopárd mintás kabátot háttérnek

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

  • Ennél a pontnál eldöntheted, hogy négyzetes, fekvő vagy álló kompozíciót szeretnél. (Crop)

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

  • Majd kiválasztod a betűtípust ami tetszik és már írhatod is a szövegedet a plakátra!

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

  • És kész is!

A többi ennél is egyszerűbb, mert sima fehér háttér megtalálható az applikációban.

Úgyhogy kiválasztottam a fehér hátteret.

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

Kiválasztottam a fekvő formátumot:DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

Majd beírtam a szöveg első felét:

Kiválasztottam a fekvő formátumot

Ezt elmentettem.

 

Majd újra megnyitottam az applikációt, immár a “But first” szövegemet véve alapul. Újra a fekvő formátumot választva most egy másik betűtípussal folytattam a szöveg írását:

Kiválasztottam a fekvő formátumot

A “But first Coffee” poszterek sémájára húztam fel a saját verziómat:

Kiválasztottam a fekvő formátumot

És készült még egy provokatív verzió is, bocsika:

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

De ha már itt tartunk, mutatom azt is, hogy simán maszatolással (hehe) is lehet faldekorációt készíteni.

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

A maszatoláshoz vegyetek akvarell papírt, az jól szívja majd a festéket.

Akril festékkel dolgozom, és egy tálkában különböző állagúra keverem: lesz közte hígítatlan, és lesz szinte csak szinezett víz. Használj lapos, széles ecsetet és már firkálhatsz is!

Ha félsz, hogy nagyon béna lesz, gyakorold le a mozdulatot egy másik (olcsóbb) papíron. Vagy keress inspirációt “abstract art” néven. Az én inspirációm INNEN van.Lényeg, hogy legyél laza!

(Figyelem, ha inspirációt használsz saját részre az rendben van, de eladásra ne használd, mert akkor az már lopás!)

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

DIY poszter nagyon egyszerűen / Kicsiház

Kicsiház az InStyle magazinban

Fotó: Batár Zsolt

Hajrá, poszter készítésre fel!

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM