2016.11.13.

Fenyőfa komód átalakítás Sadolin Velvettel

Nemrég a Sadolin Velvet lazúr festékeit tesztelhettem. Ez egy különleges lazúr festék, mert maga a festék valójában egy bázis, amit a Dulux színkeverő rendszerében lehet színezni. Ami azt jelenti, hogy tobzódhatunk a színekben. Én legalábbis így tettem, amikor nekiláttam átalakítani egy fenyő komódot.

A Sadolin Velvet 50%-ban természetes, megújuló anyagokat tartalmaz és olajtartalma révén nemcsak védi, de szépen emeli ki a fa erezetét. Kültéren és beltéren egyaránt használható.

Én most egy natúr fenyő komódot alakítottam át, tettem egy kicsit látványosabbá a Sadolin Velvet termékek segítségével.

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Készült erről egy videó is, de az egyes lépéseket nálam is elolvashatjátok.

A komódot, bár kezeletlen fenyő volt, nagyon finom, 500-as csiszolóval finoman átsimítgattam, mert így eltüntettem a kezeletlen fenyő bútorokon megszokott szálkás, szőrös érzetet.

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Ezután kitaláltam a mintát és felrajzoltam a bútorra. Hogy a színek szépen kövessék egymást, előre felírogattam, hova mi kerül majd, hogy nehogy véletlenül azonos színek kerüljenek egymás mellé.

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Elragasztottam a festeni kivánt részeket. Fontos megjegyeznem, hogy ezt az anyagot pár óra alatt készítettük el, viszont egy ilyen projektre inkébb több napot kell(ene) szánni, mert az egyes szekcióknak tökéletesen meg kell száradniuk a következő szín felvitele előtt.

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Látszik is a videón, hogy a nem teljesen száraz felületre nehezen ragadt a maszkolószalag és így nehéz szép, elvágólagos egyeneseket festeni. Ezért javítottam rá utólag, ahogy azt szintén láthatjátok a videóban.

A festéket mindig úgy viszem fel, hogy az ecsetvonások inkább a maszkolószalagtól távolodjanak és ne közeledjenek, így nagyobb az esély, hogy nem folyik majd a maszkolószalag alá a festék.

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Az ecsettel felvitt festéket lazúrozás esetében én egy puha ronggyal szoktam áttörölni hogy egységesebb, foltmentes felületet érjek el, (lásd ITT) de sima száraz ecsetes lehúzás is jól működik.

A fogantyúk, bútorgombok  lefestéséhez pár éve kidolgoztam egy nagyszerű módszert (lásd ITT) és ez alapján jártam el most is.

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Amennyiben kültérre kerül a bútor, úgy először a Sadolin Base Plus HP felvitele javasolt, amely tartósan védi a fát az időjárás igénybevételével szemben és védelmet ad a farontó gombák ellen.

Az így elkészült bútorral pedig nincs más dolgunk, mint elhelyezni a megfelelő helyen és gyönyörködni benne!

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Bútorfelújítás Sadolin Velvettel

Nézzetek meg még több bútorfelújítós videót  ITT.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM