2016.01.03.

Nem ígérek semmit

Januárban illik megfogadni dolgokat és mindenféle jóval kecsegtetni az olvasókat. Mire számítsanak, milyen újdonságok lesznek és persze a nagyratörő terveket sem lehet kihagyni. A tavalyi évem nem a kreativitásról és a blog felvirágoztatásáról szólt.. Sőt, valójában szinte alig foglalkoztam a bloggal és vajmi kevés igazán ütős DIY projekttel kedveskedtem nektek.

Bevallom, ezt eléggé sajnálom. A tavalyi évem a blog szempontjából a félbehagyott projektekről szólt…….

Elkezdtem a fiúk szobáját és a mai napig nem készültem el vele (na jó, itt már utolsó simításokról beszélhetünk..).

Kicsiház fiúszoba

Egy kis bekukkantás.

 

Elkezdtem egy kislányszobát és még mindig nem mutattam meg a végeredményt, pontosan ahogy az irodánk átalakításával sem jutottam a kész, bemutatható állapotig.

DIY lámpa műanyag kanalakból

Vidám és színes kislányszoba alakulóban

 

A Cinq Filles több időmet vette el, mint ahogy arra számítottam és a munka meg a család mellett a kreativításra sok idő nem jutott. Nem azt érzem, hogy kifogytam az ötletekből, épp ellenkezőleg: frusztrálóan sok ötletem van, csak az energia, a lendület és a frissesség hiányzott a kivitelezésükhöz. (meg a szabadidő)

Cinq Filles Budapest city gift

 

Bevallom, nem tudom idén hogyan is  lesz. De az is tény, hogy nagyon hiányzik már az önfeledt alkotás, olyan dolgok létrehozása, melyek sokakat inspirálnak. Bármi lesz is, az elkezdett projekteket be kell fejeznem!

Szeretném őket nektek bemutatni. Ráadásul őszintén nagyon hiányzik a blogolás, és persze a ti pozitív visszajelzéseitek is, melyet tavaly nem túl sokszor érdemeltem ki. A lényeg, hogy nem ígérek semmit, de egy biztos: a Kicsiház nem halt meg csak épp téli álmot alszik. Remélem,már nem sokáig..

U.I. : a házban újabb átalakításokba fogtam. Remélem hamar végére is érek. Sneak Peek:

fürdőszoba felújítás

Egy kicsit kipofozom a fürdőszobát. A végeredmény frenetikus lesz. Tényleg.

Egy kicsit meguntunk pár dolgot a tetőtérben. Úgyhogy van pár változás. Remnélem ez is hamarosan készen lesz.

Kicsiház gardrób

Meguntuk a sötétbarnát és frissítettünk ezt-azt a tetőtérben.

Azt kívánom legyen inspiráló 2016!

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM