2015.04.19.

Kertépítés: második felvonás

Számunkra a kert otthonunk legfontosabb része április végétől egészen október közepéig. A kertben élünk, pihenünk, relaxálunk, eszünk-iszunk, bulizunk, vendégeket fogadunk, nyaralunk. Nem véletlenül volt itt az esküvőnk is tavaly! Nekünk a kertünkben minden nap nyaralás. (lásd ITT)

Ezért szívesen költünk a kertre, mi növényeket, kerti bútort és füvet veszünk plazmatévé és házimozi rendszer helyett.

Hosszú távon ez az ami igazán értékes!

A kertépítés igencsak költséges dolog még akkor is, ha mindent magunk csinálunk! Tavaly kerti utat építettünk (ITT) és egy tavat (ITT). Egy gyönyörű kerti garnitúrába is invesztáltunk. (lásd ITT)

Minden évben próbálkoztunk a füvesítéssel is, de mára kimondhatom: teljesen sikertelenül. Egyszerűen akárhogy gondoztuk, vigyáztunk rá, egy idő után a fű helyett csak a gaz maradt.

Tavaly ősszel tahát kertészeket hívtunk, hogy segítsenek: irtsák ki a gazt és teremtsenek helyette zöld gyepet, mert mi sajnos belebuktunk ebbe. Hát   mit mondjak, ők sem jártak több sikerrel. Igaz legalább a gaz eltűnt, de a fűnek továbbra is híre-hamva sem volt:

 

Kertépítés második felvonás / Kicsiház

 

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

És akkor az én férjem az egyik reggelen, konkrétan két héttel ezelőtt megelégelte ritkás gyepünket. Hirtelen elhatározásbaól úgy döntöttünk, idén áldozunk a szép zöld gyepre!

Gyepszőnyeget rendeltünk az Oázisból és úgy döntöttünk, ezt is magunk fogjuk lefektetni és az előkészítési munkákat is magunk végezzük. Nem elsősorban spórolás miatt, hanem mert pontosan tudjuk: mi tudjuk ezeket a munkákat a legnagyobb gondossággal és precizitással elvégezni.

 

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Halomban a gyepszőnyeg

 

Ezzel a precizitással álltunk hát neki a feladatnak: elsőnek felástuk a kertet.

Mondtam is a férjemnek, hogy a szomszédok biztos azt hiszik hogy mindig nagyon unatkozunk, mert már tavaly is megcsináltuk ugyanezt. Mindenesetre jó sport…

 

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

A szükséges szerszámok

Ezután jött a precíziós feladat, a talajt pingpong-asztal simaságúvá kellett egyengetni. Ehhez a fűcsomókat kiszedegettük a felásott talajból, majd gereblyéztünk, egy hosszú léccel egyeneltünk, majd hengereltünk és aztán megint megismételtük a gereblyézés-egyenelés-hengerelés processzt. Vagy kétszer. Amíg tökéletesen sima és tömör nem lett a talaj:

 

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Jó pár óra múlva…

 

Ezután vakondhálót fektettünk le, az egész talajt beszórtuk tőzeggel és jöhetett a szőnyeg-fektetés! Tényleg olyan volt, mint egy szőnyegpadló letevése, leszámítva hogy egy guriga 10-15 kg. Volt egy kis izomlázam, na.

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Vakondháló a hivatlan vendégek ellen

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Ez első csík…

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Majdnem kész!

És apránként, szépen egymáshoz illesztve a végén ahol kell formára vágva letettük a kertünk ékszerét a csodás zöld gyepszőnyeget, miközben folyamatosan locsoltuk a földet is és a füvet is. Végül gyepindító trágyát szórtunk rá és újra belocosltuk.

Olyan volt mint egy varázslat! Reggel még kopár és szürke volt, estére ragyogó zöld lett a kertünk!

 

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Az a szép zöld gyep!

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Néhány hét múlva egybenőnek a csíkok és eltűnik a színkülönbség is.

Kertépítés: második felvonás / Kicsiház

Ezen már lehet mezítláb mászkálni!

Tulajdonképpen az idei év kertépítési terveit ez a gyepszőnyeg alapozta meg. Most jön majd a kevésbé fáradságos, ugyanakkor látványosabb továbblépés: még több növényt,  virágot ültetünk idén mert az évek során el szeretnénk jutni oda, hogy egy buja, burjánzó kertünk van, hatalmas teraszunk és a ház falát is növények borítják.

A tervhez már közelebb kerültünk azzal, hogy tavaly fehér futórózsákat ültettem a ház tövébe és borostyánt valamint kúszó jázmint a garázs köré.

A kőkerítéshez pedig lonc került. Idén rengeteg fehér hortenziát szeretnék ültetnin a tó köré és a hátsó borosor elé. Szeretnénk még több kaspót szétszórni a kertben és a köves bejáraton, amelyekbe formára vágott buxusok és rózsák és a rengeteg fehér petúnia kerül. A garázs előtti bejáróhoz levendula és bazsarózsa sort terveztem és idővel a  ház előtt lévő tujákat is lecseréljük orgonabokrokra.

Hosszú az út még idáig, tulajdonképpen sok-sok év és még több munka mire egy kert eljut ebbe az állapotba. De a célt kijelöltük és minden évben teszünk azért, hogy ilyen hangulatot érjünk el:

 

Kert inspirációk / Kicsiház

via gyazo.com

Kert inspirációk / Kicsiház

via Helen Norman

Kert inspirációk / Kicsiház

via brookegianetty.typepad.com

Kert inspirációk / Kicsiház

via artesanatoehumordemulher.wordpress.com

Kert inspirációk / Kicsiház

via fritzgignoux.com

Kert inspirációk / Kicsiház

via markdsikes.com

Kert inspirációk / Kicsiház

via sbdigs.com

Kert inspirációk / Kicsiház

via thefullerview.tumblr.com

És végül: előbb-utóbb ilyen teraszunk is lesz:

Kert inspirációk / Kicsiház

via Houzz

 

Igyekszem benneteket a hosszú út minden állomásáról tájékoztatni ezért a “Kategóriák” menüpontnál már megtaláljátok a “Kert” gyűjtőt is, ahol az összes kerttel, kertépítéssel és kültéri dekorálással kapcsolatos posztomat találjátok meg egy helyen ITT.

Mert a kertépítésben nem a cél, hanem az odavezető út a legjobb!!!

A  kerti inspirációimat megtaláljátok Pinterest albumomban is ITT.

Follow Kata’s board Csodálatos kertek/ Great outdoors on Pinterest.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM