2014.06.12.

Építs tavat! Nem bánod meg

Sosem voltam nagy rajongója a “vizes dolgoknak” és ebből kifolyólag az akváriumoknak sem.
Sosem voltam igazán oda a halakért ahogy általában nem vagyok oda a láb nélküli élőlényekért.
Sosem gondoltam volna tehát, hogy majd egyszer lesz egy tavam, egy tavam amit imádni fogok.
Sosem gondoltam volna, hogy egy tó ekkora örömöt, megnyugvást, békét és nyugalmat tud hozni egy ember életébe.

Sosem gondoltam volna, hogy az este fénypontja lesz csak úgy együtt bámulni a tavat.
De mióta boldog tótulajdonosok vagyunk, minden reggelünk ott kezdődik (megnézzük hogy vannak a halaink) és minden esténk is ott ér véget (megnézzük hogy vannak a halaink).
Hihetetlenül nagy öröm és büszkeség szemlélni az élővilágot, amit magunk teremtettünk!
Gondoskodunk róla, felelősek vagyunk érte, cserébe nap nap után örömet okoz.

A történet úgy kezdődött, hogy a házban volt egy tónak csúfolt lábáztató, egy körülbelül egy négyzetméternyi vízfelület, pici csobogóval.
Szúnyogbölcsi.
Két éve, amikor beköltöztünk, úgy gondoltuk hogy megnagyobbítjuk ezt a tószerűséget és csinálunk belőle egy rendes tavat. Akkor csak úgy nekivágtunk, zéró utánaolvasással és nagy lendülettel.
A vége az lett, hogy amikor a munkánk végeztével teleengedtük vízzel a medret, még arra sem volt időnk hogy örömködjünk egy jót, mert a temérdek víz nagyjából tíz perc alatt tűnt el a tavunkból.
Ez bizony akkor eléggé lehangolt bennünket, annyira, hogy két évig egy ronda gödör ormótlankodott a kertünk végében, mi meg felé sem néztünk. Csúnya mementója volt kudarcunknak.

De amikor elkezdtünk készülni a kerti esküvőnkre, akkor elhatároztuk magunkat hogy itt bizony tó lesz, ha a fene fenét eszik is. Egy szép nagy tó. De még akkor úgy gondoltuk, hogy hal nélküli tó.

A kezdeti állapotokról tettem fel képet a facebookra, amire szinte azonnal reagált Orsi, egy lelkes olvasóm és elmesélte az ő tapasztalatait.
Volt neki bőven, mert már három tavat épített életében.
Nagyon nagy szerencse volt hogy megtaláltuk egymást, mert így ő lett a mentorunk és nekünk, kis tapasztalatlan de lelkes zöldfülűeknek jól jött egy olyan ember tanácsa aki a saját bőrén tapasztalta ki a tóépítés csínját-bínját.
Így nem lett a tavunk hal nélküli. Orsi szerint a hal nélküli tó csak szúnyogtermő, halott víz.
Viszont, ha úgy döntünk, hogy halak is lesznek a tóban, akkor sokkal körültekintőbbnek kell lennünk és a tónak is mélyebbnek kell lennie, mint ahogy azt mi eredetileg terveztük.
Hát így indult a munka.

Először szétszedtem a régi tavat:

A továbbiakban leírom a folyamatot és hogy mire érdemes figyelni az építés során. Nem bonyolult, és nem drága, viszont hosszú-hosszú évekig élvezhetjük a tótulajdonosi lét minden örömét. (bánatáról még nem tudok)

Lásuk hát hogyan építsünk tavat!

1. Találjátok meg a helyét. amennyire lehetséges, legyen  tó jól megközelíthető helyen és félárnyékban. Nekünk már adott volt a tó helye, mi ezen nem is akartunk változtatni, mert a régi kis pocsolyát már szépen körbenőtték a vízinövények

2. A második lépés az ásás és lapátolás. Amennyiben lesz hal a vízben, úgy nagyon fontos hogy a víz mélysége egy körülbelül kútkáványi szélességben elérje a 120 cm-t. Ez ugyanis már fagypont alatti mélység és így ki tudnak telelni a halaink.  Az ásás során figyeljünk arra, hogy legyenek teraszok a tóban, szép kis párkányok, hivatalos néven ültetőlépcsők melyekre majd növényeket tudunk helyezni. Ideális esetben többféle mélységű párkány is van a tóban: 10-20 cm mély, 30- 40 cm mély de a nagyon magasra növő növényeknek kell akár 50-60cm mélység, hogy pl ne borítsa fel őket egy nagyobb vihar.  Nagyobb tónál jó ha van egy “gázlós” rész, vagyis egy jól megközelíthető szakasz, ahol akár be is lehet sétálni a vízbe.
Ha az ásás során gyökerekkel találkozunk, azokat irgalmatlanul el kell vágni is ki kell szedni, mert a fák, bokrok gyökerei a növekedés során simán kilyukaszthatják a tófóliánkat. Mi elég sokat szenvedtünk a  nyírfa egyik gyökerével.

2.Ha megvan a tó mélysége és formája, jöhet a geotextil. A geotextil védi majd a fóliát és nem engedi a gazosodást. Geotextilt szoktak használni kerti út építésénél (mi is ezt használtuk a mi utunknál ITT), gyeptégla alá, és természetesen tavak építésénél.
A geotextilt szépen besimítottuk a tó minden zugába és elrendeztük hogy ne legyen benne redő.

3. Ezután jöhet a tófólia! A tófólia a legfontosabb “alkatrész” enélkül nem működik a tó. Tóépítős oldalakon vannak segédletek, amelyekkel ki lehet számolni hogy mennyi tófóliára lesz szükség adott mélység, szélesség és hosszúság esetén. Úgy kalkuláljunk, hogy hagyjunk rá negyven centit körben és ha van csobogó, akkor az alá is be kell hogy menjen a fólia. A fólia utólag nagyon nehezen toldhat, ezért érdemes inkább többet rendelni. A minőségen sem érdemes spórolni, a vastagabb fólia sokkal tovább bírja majd!
Mi ezzel elég sokat elbíbelődtünk, hogy szépen elrendezzük és ne ráncolódjon sehol. A tó pereme legyen egyforma, mert ha valahol magasabb a perem, akkor ott sok fólia fog kilátszani, a többi részen meg túlcsordul a víz. Mi ástunk egy kis folyosót a fóliának amin átbuktattuk és így alakítottuk ki a tó peremét.

4. Jöhet a tó “berendezése”. Az a vicces, hogy mi zokniban dolgoztunk, hogy ne koszoljuk a fóliát és én egyenként mostam át dörzskefével minden folyami kavicsot, amit beletettünk a tó aljára. Sok kavics került bele…Aztán Orsi küldött egy vödörnyi sarat a saját tavából, hogy azzal segítsük beindítani nálunk az életet. Hát ennyit a tiszta kavicsról és a cipő nélküli munkáról…
Most jöhet a tó egyéb berendezése, mint pl a szivattyú, ami a csobogót működteti. ezt érdemes jó mélyre letenni, hogy ne is látszódjon. Ha csobogót tervezünk, akkor kell hozzá áram, így azt már a tóépítés során be kell tervezni!
A növényeket amit a tóba telepítünk, tavi ültetődézsába kell tenni (ez egy lyukacsos tálka), amibe speciális tavirózsához való földet kell tenni és kavicsokat, amik a nehezékként működnek. A speciális föld a halak miatt fontos, mert a műtrágyával kezelt földtől a halak elpusztulhatnak.

Növények:
Mi a tó feltöltése után helyeztük el a saját növényeinket, mert  ekkor jutottam el Orsihoz, aki nagyon kedvesen felajánlott egy csomó növényt a saját tavából . (meg egy csomó halat is)
Így került a mi tavunkba tavi menta, aminek nagyon erős illata van és irtó gyorsan szaporodik, kolokán, ami egy érdekes gömb alakú növény, kissé belesüllyed a vízbe  de félig mégis a víz tetején úszik és szép fehér virága van.

Került a tóba nád, hídőr, írisz, mocsári nefelejcs és tavi rózsa is. Egy egész zsáknyi hínárt hoztam el Orsitól, ezeket is mind beletettük a vízbe a tíz kicsi aranyhallal és két maroknyi vizicsigával együtt.
Növények nélkül a tó hamar elkoszolódik, sötét, mocsaras lesz. Ha van sok-sok növény, akkor nem kell mindenféle vegyszer, automatika, semmi.  A növények teszik a dolgukat.
A mi tavunk a felengedéskor a növények nélkül egy nap után sötét, iszapos színűvé vált.
Ahogy bekerültek a növények és a halak, két nap alatt olyan tiszta lett a vize, hogy lelátni az aljára a mai napig!
És nem teszünk bele az égvilágon semmilyen algátlanító szert!
Ti se tegyétek, többet árt mint használ.

5. A “letisztázás. A tó szélének eltisztázása aprólékos, percíziós munka. Legalábbis ha azt akarjuk hogy szép legyen és természetesnek tűnjön. Van sok lehetőség a fólia szép eltüntetésére, mi a kővel borítást választottuk.

A fólia szélére földet hordtunk, majd arra szépen egyenként helyeztük el a kibontott régi kerti lépegető köveket. Némelyik már mohás is volt, tök jó! Miután elrendeztük a köveket, a nagyobb kavicsokkal kezdünk el variálni, hogyan tegyük őket, hogy sehol ne látszódjon a fólia. Persze a takarásban a növények is sokat tudnak segíteni!

 

A kövek köré fűmagot szórtunk, a kövek közé pedig ültettünk kövirózsákat, pozsgás növényeket. A tó köré hortenziát, kálát és pár számomra ismeretlen vízkedvelő növényt ültettem.

A növények gyorsan megtalálták a helyüket. A hínár nagyon szépen mutat a vízben, teljesen természetessé téve a tavunkat.
A halak fickándoznak, mi pedig örömmel szemléljük ezt. Lett hirtelen sok szitakötő és lettek békák is, akik esténként hangos koncertet adnak. Nincs több szúnyogunk mint előtte, mert a halak megeszik a lárvákat.

 

A halakat egyelőre csak hetente egyszer etetem, mert most van sok természetes élelem nekik. A tó magától működik, nem kell hozzá semmilyen géppark, vegyszer semmi. Az egyetlen “kütyü”, amit használunk, az egy levegőztető, kb ötezer forintba került és folyamatosan megy, oxigént juttatva a vízbe.
Tervezzük, hogy még ültetünk növényeket a tó köré, hogy az egész még burjánzóbb legyen.
Vettünk székeket és asztalt napernyővel, amit a tó partján helyeztünk el.
Itt ücsörgünk most minden este és ha tehetjük reggelente is.
Élvezzük amit építettünk.

 

 

 

 

 

 

“after” fotók: Balogh Orsi

Hozzászólások:


  • By Titi 12 jún 2014

    Egyszerűen gyönyörű lett, meg is értem, hogy itt kezditek és végzitek a napjaitokat! :)

  • By Anonymous 12 jún 2014

    Nagyon szép lett Kata, ráadásul klassz részletes és gyakorlatias, érthető az útmutatásod is. Köszi!
    Szerintem, most már csak egy kutyus hiányzik :) Gyöngyi

  • By Anonymous 13 jún 2014

    Kedves Kata!

    A tó mérete kb. mekkora? Mi is gondolkodunk rajta, mert hozzánk sok madár jár és egy kis kerti tavacska, ami egyben madáritató, madárfürdő is, gyönyörű lenne. Most még nagy virágalátétek vannak nekik kihelyezve.

    Gyönyörű lett!

  • By Anonymous 13 jún 2014

    Kedves Kata!

    Gyönyörű lett a tó, gondoltam megkérdezem honnan vannak a székek, aztán a következő pillanatban már az ikea honlapját bújtam, és szerencsével jártam:)
    Már csak azt kell kitalálnom, hogy a férjemet hogyan győzőm meg, miszerint nekünk erre feltétlenül szükségünk van:)

    Judit

  • By Szentgyörgyi Kata 15 jún 2014

    A tó mérete 4 méter x 2 méteres. Érdekes, de ide nem járnak madarak fürdeni, csak szomszéd macskák halászni :-)
    judit, jó a tipp, a bútorok tényleg az Ikeából vannak. Nagyon szeretem a rattant de az nem bírja az időjárás viszontagságait. Így egyértelmű volt, hogy ezek a műrattan székek jönnek ide hozzánk! Szuper kényelmes és gyönyörű!

  • By tHs 16 jún 2014

    Majd odaszoknak a madarak is, nekünk nincs még kerti tó, de már így is ötféle madárfaj lakik nálunk a sok fészkelőhely miatt, sok növény, kiskert, tető alatt rengeteg hely van nekik. Sőt mivel falu szélén lakunk, a mi tetőnkről vadászik éjjel a bagoly. Ezt eddig még csak a köpeteiből tudtuk azonosítani :) de gyerekek mellett áldás az ilyen kiskert. Figyelni és beazonosítani a madárkákat, halakat, élőlényeket, felfedezni a fészkeket, fotózni őket és megőrizni. Tematikus heteket is érdemes erre építeni sok kreatív munkával, foglalkozással, gyurmázással, festéssel.
    Visszatérve a tóra, évente egyszer nem kell szerinted áttakarítani? Akiknek itt van a környékben, megteszik tavaszonként és ez riasztja a férjemet, így is sok a munka egy kertesháznál…

  • By Szentgyörgyi Kata 16 jún 2014

    Revideálom a fentebbi kijelentésemet, miszerint ide nem járnak inni meg fürdeni madarak :-) Az előbb volt itt egy versenygalamb, ivott és repült tovább a célja felé. Szóval, isznak itt madarak, csak én eddig nem láttam! :-)
    Kedves Ths, a tóval is van azért munka, pont úgy ahogy egy kerttel. De szerintem nem sok. Néha ki kell emelni a jó ökoszisztéma és működés következtében kialakult zöld moszatot és mivel gyoran burjánzik a növényzet a tóban és a szélén, olykor ritkítani kell (de csak ha akarod). Télen vissza kell a növényeket vágni, így téliesítjük. De amennyit ad, az bőven megéri a foglalkozást!

  • By Senga 17 jún 2014

    Kedves Kata!Gyönyörű lett a tavatok és tényleg teljes szívemből gratulálok, mert ritkán lehet látni ennyire összhangban lévő, nem mesterséges hatású tavat. Tényleg nagyon szép lett! :)

  • By Alma 17 jún 2014

    Kedves Kata!

    Macskásoknak mit ajánlasz? Marad egy ilyen tóban hal, vagy mind ki fogják idővel?:-)
    Nektek mi a tapasztalatok? Amúgy nagyon szép lett és tetszik!
    Klára

  • By Szentgyörgyi Kata 18 jún 2014

    :-)
    szoktam látni hogy a környék macskái jönnek hozzánk horgászni. Viccesek, de a tény hogy még mind a tíz halunk megvan :-)

  • By Anonymous 18 jún 2014

    Kedves Kata,
    Remelem nem vagyok szemtelen ha arra kerlek nezz utana a paroddal s tudjatok ki a to korul levo mar meglevo novenyek nevet mert nagyon izgat.
    Ugyanis tobb eve szeretnenk epiteni tavat de vagy giccsesek vagy muviek vagy olyan”nemetesek”.S egy kovetendo peldat latni nagyon jo kepileg.
    A ti tavatok utan ereztem nah…tessek; ilyet szeretnenk (a jo fotos jo kepei moge nezve is igy gondoljuk)
    Tehat kerlek ird meg a to koruli novenyeket ;cserjeket, bokrokat.

    Koszonom
    M

  • By Szentgyörgyi Kata 19 jún 2014

    Kedves M! Nem kérsz könnyűt, mert a növényekhez elég analfabéta vagyok! De igyekszem beazonosítani őket. Megpróbálok képek alapján rájönni, hogy mi a nevük. Egy biztos: amit most ültettem hortenziák, és nagyon élvezik az új helyüket.

  • By Anonymous 21 jún 2014

    Koszonom,en is rajta vagyok…Probalom fotorol keresgelni mar egy par megvan;) Szep az elrendezese a tieteknek.

  • By Best of Kicsiház 2014 | Kicsi Ház 26 dec 2014

    […] tavunk partján mondhassuk ki az “igent”. Őrület, nem? A tóépítés mikéntjéről ITT […]

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM