2014.12.07.

DIY “absztrakt art” üzenőtábla

Szeretem a bohókás vicces, teljesen őrült dolgokat. Ezért tobzódom Effie-szobájának berendezésénél! Felvettem a fonalat és ebben az újabb “epizódban” egy nagyon vicces dekorációt mutatok meg nektek, amelynek ugyanakkor funkciója is van.

Ezekkel a pálcákkal már régóta terveztem egy csomó mindent, de ahogy az lenni szokott az ötletek gyűltek, de idő sosem volt rá.

Úgyhogy örültem, hogy most végre felhasználom őket. Effie szobájába terveztem egy vagány kis üzenőtáblát, ami megjelenésével a szoba egyik dísze is lehet.  Ehhez a  pálcikákat a meglévő festékkel festettem egyenként be sárgára.

Jobb lett volna sprayfestékkel, de nem akartam ezért színt kevertetni, inkább használtam azt a festéket ami a komód átalakításból (ITT) megmaradt.

A festék száradása utána feldaraboltam a pálcákat tetszőleges méretekre és elkezdtem összerakni a kirakósomat. Kicsit játszottam vele, tettem-vettem, rakosgattam hogy megnézzem milyennek várható a végeredmény.

 

Üzenőtábla készítés

Üzenőtábla készítése

Azután memorizáltam a látványt és elkezdtem összeragasztgatni a pálcikákat, persze végül teljesen másképp. De végül is, a rendezetlenség az erénye ennek a dekorációnak!

A ragasztáshoz ragasztópisztolyt használtam és speciális, fához való ragasztópatront. (Pattexnek van ilyen)

Alapnak megcsináltam először a keretet, és fentről haladtam szépen lefelé a pálcák összeillesztésével. Figyeltem arra, hogy a pálcikák egymásra úgy rétegződjenek, hogy mindegyiket két ponton és egy szinten tudjam ragasztani az alatta levőhöz.

A végén a keret tetejét még össze is kötöztem ott ahol majd a szögekre akasztom, hogy tutira ne essen szét amikor felemelem. Mert azt végig nem tudtam, hogy az ötlet a gyakorlatban majd hogyan állja meg a helyét és bevallom félve emeltem fel a földről a “művet”, mert nem tudtam hogy nem esik-e össze saját súlyától.

De nem. Csipeszeket ragasztottam még rá, erre kerülhetnek fel a rajzok, fotók, fontos dolgok.

Hogy tetszik?

 

DIY üzenőtábla

DIY message Board

DIY message board

DIY üzenőtábla

Ismerős a szék? A Basic Collection-tól hoztam el a nyáron. (ITT)

_MG_3048_LR

_MG_3058_LR

DIY üzenőtábla

DIy üzenőtábla

uzenofal

Message Board DIY

Szépen lassan haladunk. Van már márványozott komód:

leírás ITT

Marbled dresser

Cuki kis ülőke:

leírás ITT

Szőrmével kárpitozott sámli

És felújítottunk egy blondel képkeretet is:

leírás ITT

blondel képkeret feújítása

 

Hamarosan pedig egy látványos lámpát készítünk ebbe a szobába!

Nézzetek be a jövő héten is, vagy kövessétek figyelemmel a Facebook-oldalamat illetve ha szeretnétek hamarabb értesülni az átalakításokról iratkozzatok fel hírlevelemre ITT

 

 

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM