2013.04.29.

Fiúszoba koncepció 2013

Két éve készültem el az akkor még kicsinek számító gyermekeim szobájával, a régi házban.  A szoba minden apró részlete az én kezem nyomát viselte, minden apró zugát alaposan megterveztem és végül a fiúk élvezték annak minden előnyét.

Azóta a nagyobbik fiam sokat változott, komoly nagyfiúvá vált, az új házban pedig új szobájuk lett és már egészen más prioritások szerint kell a két fiút elhelyezni egy szobában.
Számomra gyerekszobát kitalálni és berendezni igazi örömjáték, ez az a terület, ahol határtalanul tobzódhat a fantáziám, ahol kiélhetem saját gyermeki énemet is.
Még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a fiatalurakat a színeken kívül nem nagyon érdekli  hogy mit művelek a szobájukkal, csak piros legyen, meg kék, és legyen hely a játékoknak.
Azt gondolom, szülőként felelős vagyok azért, hogy milyen ízlésvilágú emberekké válnak majd a gyerekeim és mivel nekem fontos a jó ízlés és stílus, szeretném ha csepegtethetnék az ő kis fejükbe valamit a sajátoméból.
Erre a legjobb mód, hogy különleges, hangulatos és cseppet sem a magyar konvenciókra épülő szobát készítek nekik, beletéve mindazt a szépérzéket ami nekem van.

Sokáig teljesen tanácstalan voltam, mígnem szembe jött velem egy kép a Pinteresten és akkor már tudtam, hogy hangulatában, érzetében valami ilyesmit akarok majd megvalósítani:

ohhappyday
www.ohhappyday.com

Elkezdtem gyűjteni a nekem tetsző fiúszoba képeket, melyekből egyre jobban körvonalazódott a teljes terv.
Ami a képekből szembetűnő volt hogy:

– az eklektikus, kissé vintage beütésű szobák tetszenek
– számomra akkor lesz hangulata egy gyerekszobának (is) ha van benne legalább egy régi bútor, akár eredeti állapotában, akár színesre festve (mint a régiben is)
–  a szőnyeg fontos, és általában nem tipikus gyerekszobai szőnyegekre gondolok
– sok kis pakoló, láda, doboz, kosár kell az esztétikus rendszerezéshez
– szeretem, ha egy gyerekszoba nem túl gyerekes. Legyen időtálló, könnyen alakítható, és tradicionálisan klasszikus, sok olyan bútorral, kiegészítővel, ami nem kimondottan gyerekszobai
-mindezek felett, legyen benne egy kis csavar, egy kis poén, és rengeteg báj

Ennek fényében nézzétek meg a legkedvesebb fiúszoba inspirációim, melyek megihlettek! Ez csak a stílus, a hangulat, az érzés. A miénk persze egyikre sem fog igazán hasonlítani, de hangulatában mégis mindegyikre. Már bütykölöm az új komódokat és polcokat, majd jöhet egy régi ónémet-szerű szekrény, az ágyak tuningja, egy jó asztal, székek és a kiegészítők.
A következő posztokban ezek elkészítésének, vagy testreszabásának folyamataira számíthattok, érdemes tehát időnként benézni…

www.101wohnideeen.nl
www.ohhappyday.com
www.angiehelminteriors.com
www.alifesdesign.blogspot.com
www.bodieandfou.blogspot.com
www.bodieandfou.blogspot.com
www.boligmagasinet.dk
www.heltenkelthosmig.blogspot.com
www.kidsroom.dk
www.re-nest.com
www.smallshopstudio.com
www.thebooandtheboy.com

 

Hozzászólások:

  • Kíváncsian várom, mert ez nálunk is aktuális és itt is hasonló az elképzelés!Csak ügyesen :-))

  • Én is várom, miket alkotsz majd nekik! :)
    Az én kisfiam 8 hónapos, és én is pinteresten kerestem inspirációkat tavaly a szobája kialakításához. Nekem az volt a cél, hogy nyugalmat, melegséget árasszon a szoba, idővel úgyis jön a sok tarkabarka játék. Eddig mindenki meglepődött, amikor a gyerekszobába lépve nem a Magyaroszágon szokásos brutál színes falak, tarkabarka bútorok fogadták, hanem tejeskávé fal, bükk és fehér bútorok, bézs textilek, takarók, szőnyeg. Saját készítésű kiegészítőkkel vittem egy kis színt a szobába, a párnahuzatok és faliképek mentazöld és csokibarna színekből készültek, itt-ott egy kis naranccsal feldobva. :)

    Nemsokára költözünk, de az új helyen ugyanezt a hangulatot fogom megvalósítani, és talán abba a szobába végre megpróbálkoztahtok majd egy régi bútor felújításával is! Olvasom szorgalmasan az ezzel kapcsolatos postjaidat (is). 😀

    További jó munkát a gyerekszobához, és számolj be gyakran a fejleményekről, hadd inspirálódjunk mi is!

    Üdv,
    Viki

  • Nagyon jó válogatás! Köszönöm! Nálunk 2 fiúszobát kellene 3 fiú részére kialakítani. így azért könnyű lesz ám!

  • Azok a kesztyűk! Meg a léces könyvespolc!!! 3 gyerek anyujaként nyitott szemmel járom mindig Nálad:)

  • Anonymous

    Szia Kata!

    Régóta követem a blogodat és nagyon tetszenek a festett bútorok, amiket készítesz. Egy kis szín valóban minden szobával csodát tesz. Azonban kikívánkozik belőlem a kérdés: egészséges ez a gyerekek szempontjából? Egyre többet hallani a festékek VOC besorolásáról, illetve bizonyos festékek káros voltáról. Kíváncsi lennék, Neked erről mi a véleményed.
    Réka

  • Kedves Réka!

    Őszintén szólva, az a véleményem, hogy ez túl van lihegve. Ez az egész, vajon egészséges-e dolog. A boltban megvett paradicsomról pontosan tudjuk, hogy mivel kezelték? Vagy tudjuk, mit evett a csirke, amit mi megeszünk? Tudjuk, milyen összetételű levegőt lélegez be nap-mint nap a gyermekünk?
    Egy ideális világban talán tudjuk, de őszintén szólva, ha minden ilyesmin aggódnék, szépen lassan, meg is őrülhetnék.
    Tudod miért jó, ha te fested a bútorodat? Mert legalább tudod, hogy mi van rajta. Mert amit a boltban megveszel, azt tudod mivel festették? Mert hát azt is festették, kezelték valamivel…..
    Én mindig vizes bázisú festéket használok a gyerekszobában. Vannak környezetbarát, csupa természetes anyagot tartalmazó festékek is, iszonyatos áron. Mindenkinek saját döntése, hogy mit használ. Én nem féltem a gyerekeimet a vizes bázisú festett bútoroktól. Annyi minden más van, amitől lehet őket félteni, ennyi mindenen aggódni szerintem nagyon nem visz jó útra…
    A véleményemet kérdezted, hát ez az :-) Nem csak bútorokról, hanem úgy általában a túlzásokról 😉

  • Pingback: Ikea Rast a fehér vászon | Kicsi Ház()

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Google+
http://akicsihaz.hu/2013/04/fiuszoba-koncepcio-2013.html
RSS