2012.11.07.

Anya, rajzolhatok a falra? Nem fiam, csak a kárpitra!

Hát nem mondhatom, hogy rohamléptekben haladnék a fiúk szobájával, de ne legyünk telhetetlenek, kis lépések is lépések.

Az első darab, amit átalakítottam nekik, ez a böhöm nagy láda lett.
Nagy és ronda.
Ronda de nagy.

Jóóóóóó sok játék elfér benne és ez a lényeg!
Arra gondoltam, hogy a tetejét is ki kellene használni, mert hát ugye, kicsi a hely.
Ezért ebből a ládából úgy gondoltam, padot fogok csinálni.
Játéktárolós padot.

 

lada_before_1

Az első pár lépés a szokásos menetrend szerint történt: csiszolás, portalanítás, alapozás, hibák betömése, festés két rétegben.

Azután felszereltem rá faáruházban kapható tölgy bútorlábakat. Majd vágattam rá egy falapot, amiből lesz az ülőrész.

És itt jönnek a képbe a fiúk: odaadtam nekik a kárpitot meg egy csomó POSCA filctollat, amit kipróbálásra kaptam, és hagytam, hogy kiéljék magukat. A szálirányra végül nem figyeltek, de nem lehetek telhetetlen. A filccel jól összefirkált anyagot kivasaltam így fixáltam az alkotást.

rajzolas.jpg

rajzolas2.jpg

A falapra először szivacsot ragasztottam, majd közbélést tűztem rá, végül jöhetett a firka-kárpit.

letuzes.jpgkarpitozas.jpg

A felesleget levágtam, az anyagot letisztáztam és végül ráfúrtam a kárpitozott deszkára úgynevezett zongorapántot, amit aztán a ládához is hozzáfúrtam.

zongorapant.jpg

így lett készen a játéktároló láda, amire azért ülni is lehet. Ja, és bónusz, hogy a kárpit vizes ronggyal tisztítható. Őrült egy praktikus darab ám! A fiúk pedig igazán nagyon élvezték a rájuk bízott fontos és kreatív feladatot, úgy hogy biztosan lesz folytatás!

lada1.jpg

lada2.jpg

lada3.jpg

lada4.jpg

fotó: Balogh Orsi

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM