2013.01.31.

Tananyag: kárpitozás

Két éve kezdtem el kárpitozni, hogy szemléletmódomat, stílusomat, hangulataimat kárpitos bútorokon is kifejezhessem. Nehéz szakma ez, talán nem is annyira nőknek való, hiszen komoly fizikai erőre is szükség van a munkák során. Viszont, egy női szem, egy másfajta érzék, egy -egy darabnak nagyon jót tesz.

Mert a nők jobban figyelnek a részletekre és  színekhez is jobban értenek. A kivétel pedig csak ezt a szabályt erősíti és pássz.

Legutóbbi munkám, a tűzött ágyvég kapcsán gondoltam arra, hogy egy külön posztban bemutatom, milyen eszközökkel érdemes nekivágni ennek a szép hobbinak, illetve, hogy hol juttok hozzá a szükséges alapanyagokhoz.

 

Az otthoni kárpitozás komoly hátránya, hogy olyan eszközök kellenek hozzá, melyek nagy valószínűleg nem találhatóak meg a garázsban, a szerszámos ládában. Viszont, nem kell túl sok cucc ahhoz, hogy egy életre meglegyen minden eszköz ahhoz, hogy majdnem bármit megcsinálhassunk otthon.

Mivel a jó kárpitos mindig bont, sőt, a munka nagy része bontás, ezért elsősorban bontószerszámokra van szükség. Kecskelábas szegkihúzóra és kapocsszeg-kihúzóra.

 

karpitosszerszam

 

Ez a két szerszám a legfontosabb alap! Ehhez már biztosan találtok még otthon csípőfogót és harapófogót, melyek szintén a bontáshoz kellhetnek. Bontás nélkül ugyanis nem lehet kárpitozni. Láttam ugyan már olyat, hogy valaki rákárpitozott a régi kárpitra, de az olyan cselekedet, ami az igazi kóklereket jellemzi. Én pedig nem szeretném, ha kóklerek lennétek!

A következő két fontos eszköz, a dupla élű tű (szaknyelven dupla spicc) és a görbetű.  (a előbbiről nincs képem, de el tudjátok képzelni, egy óriási tű, aminek mindkét fele hegyes)

 

karpitosgorbetu.jpg

Ezekkel minden varrást, gombbefűzést meg lehet csinálni. A kétélű tűt a tűzött kárpitozásnál használtam, varrni pedig a görbe tűvel szoktam.

Kellhetnek még behúzott gombok, de ehhez annyira drága az eszköz és annyira speciális, hogy inkább javaslom Massányiékat, akik bármekkora, bármilyen  gombot elkészítenek. Ezeket a gombokat pont én csináltam:

gombok_1.jpg

 

A munka során szükség lesz gumikalapácsra (ez valószínűleg mindenkinek van otthon) és lyukasztóra is.

szivacs4.jpg

 

A tűzőgép is nagyon fontos, én azt ajánlom, hogy aki szeretne otthon kárpitozni, az mindenképpen szerezzen be egy elektromosat. Minimum. Az igazán jó a kompresszoros, és ha egész véletlenül,  van otthon egy kompresszor, akkor érdemes inkább arra venni egy tűzőfejet.

 

tuzogeptuzogep2

 

 

 

Nagyjából ez az alapkészlet, ezekkel már majdnem mindent meg lehet csinálni, sőt, azt kell mondjam, hogy az elmúlt két évben, nem is nagyon használtam más eszközt a munkáim során. Kellhet még fúró, csavarbehajtó és dekopírfűrész is, de ezek nem dedikáltan kárpitos-szerszámok.

Szerszámokat, eszközöket, tűket leginkább a VII: kerület, Rózsa u. 43 szám alatt tudtok venni, vagy a Primtexnél.

Szükségetek lesz majd szivacsra, gombalapra, kapcsokra és kárpitosszegre, zsinegre meg ragasztóra. Ezeket könnyű beszerezni, ha tudjátok a forrásokat.

Az egyik nagy beszerzési hely a VIII. ker. Népszínház u. 47.

a többi pedig:

www.aste.hu (itt olcsóbb a szivacs)

www.primtex.hu

www.tibikeborike.hu (kötözőzsinegek, vagy kárpitozáshoz bőráru vehető itt jó áron)

Fontos kellék maga a kárpit, ami kemény dió, mert az én ízlésemnek megfelelő, ugyanakkor elfogadható árú kárpit nem nagyon akad ebben az országban. Szoktam próbálkozni textilboltban kapható kabátszövetekkel, érdemes szétnézni a véganyagokat kiárusító olcsó textilüzletekben, de az Ikeában kapható erősebb szövésű szövetek is alkalmasak lehetnek. Ha elég vastag a szövet és van benne némi műszál, akkor bármi használható! Az ikeás textilekben nincs műszál, ennek ellenére szoktam velük kárpitozni, de tartósságuk nem lesz egyenértékű a komolyabb kárpitanyagokéval. Ha valaki bemerészkedik a szocializmust túlélt Terézvárosi Textiláruházba a Király utcában, akkor a hátsó traktusban találhat Szíriából érkező csodás bársonyokat, most éppen mustárszínűt, türkizes árnyalatú és feketét is láttam. (az ágyvégem is ilyen bársonyból készült)

A kárpit, főleg ha nem kell belőle túl sok, akkor lehet drága. Sokszorosan visszatérül, mert egyrészt botrányosan szép és különleges bútorokat varázsolhatunk velük, tartósak és nagyságrendekkel növelik a bútor értékét.

Érdemes szétnézni a KA International online boltjában, vagy visegrádi üzletükben, mert a kifutó termékeket és megmaradt véganyagokat 50%-os áron is megvehetjük. Így sem olcsó de például, erre a kárpitra én beszéltem rá egy barátnőmet és azóta is imádja, örül, hogy kicsit mélyebbre nyúlt a pénztárcájába a tervezettnél:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csodálatos kárpitokat lehet találni Müller Mónikánál és a Hephaistosban is. A Designers Guild, a Sandersons, Manuel Canovas, Colefax and Fowler vagy a Clark & Clark kaphatóak náluk. Lehet álmodozni!

Ha pedig valaki inkább szakemberre bízná a cseppet sem könnyű munkát, ajánlom Pétert és csapatát!

Egy új kárpit, olykor egy kis festéssel kiegészítve hihetetlen tuningot ad a régi, unalmas bútoroknak. Ha kárpitozásba fogtok, figyeljetek a stílusra! A kárpitozás nehéz, de szép hobbi, és igazán nagy sikerélményre tehettek szert vele, ha ügyesen csináljátok.

Két év alatt, sok tapasztalatot gyűjtöttem, ezeket az alábbi posztokban mind egy szálig meg is osztottam veletek. Ha kárpitozásba fogtok, érdemes őket elolvasni:

a kezdetek

kárpitozás kezdőknek

kárpitozás kitartóaknak

kárpitozás középhaladóknak

kárpitozás szintén középhaladóknak de legalábbis varrni is tudóknak

kárpitozás haladóknak

kárpitozás fanatikusoknak

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM