2012.04.05.

Játék a színekkel

A másik komód, amit a Teszvesz portál számára készítettem, inkább lányos. A szín itt a dekoráció, méghozzá finom cukorkaszín, harsány, már-már neon korállal kombinálva. Az arany bútorpántok, fogantyú és pöttyök pedig csak apró kiegészítés.

Mostanában szeretem a cukorkaszíneket, és a bézseket. De szeretem a meglepően élénk, vibráló színeket is, és szerintem, jól mutatnak együtt, a visszafogott és a harsány.
Ennél a komódnál csak a színekkel játszottam, nincs itt semmi extra tipp, semmi különleges technika, csak egy jó tanács: merjetek színeket használni!
Engem ez a két kép ihletett meg:

 

Menta és koráll, bézs és neon, szerintem csodálatos párosítások és nem csak a ruházatban!
A bútorral tehát annyi történt, hogy a szokásos előkészületek után, úgy mint, ajtók és polcok levétele, csiszolás, alapozás, kapott egy őrjítő korállt a belseje és egy szolid kis mentát a külseje.

 

ilyen volt
az ajtók leszedésével kezdjünk!
csiszolással folytassuk
ilyen lesz csiszolás után
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
korall!!!!
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
belülről kifelé haladjunk

Teljesen beleszerettem ebbe a színkombinációba, simán el tudnám képzelni egy teljes enteriőrbe, bézzsel kiegészítve, egy otthon színeinek. A korállt pedig a körmömön imádom!

A festés alatt arra figyeltem, hogy gondosan kimaszkoljam a széleket, hogy a menta és a korall találkozása festékfolt-mentes legyen.
Az ajtópántokat learanyoztam, ehhez pedig két szék közé kifeszített zsinegre erősítettem a pántokat, majd először alapozó sprayfestékkel (Duplicolor Primer Paint) majd aranyfestékkel fújtam le őket.

 

 

Végül, rögzítettem az ajtókat és az aranyra festett bútor fogantyúkat. Valami még hiányzott nekem, ezért hátára fektettem a kis komódot, és fújtam rá pöttyöket, aranyfestékkel.

 

A kép a technikáról csalóka, mert végül én úgy festettem a pöttyöket, hogy egy nagy papírból vágtam ki a kört, hiszen a sprayfestás egyik trükkje, hogy egyenletes, lengető mozgással kell a színt felhordani, tehát nem pontban fújva, mert akkor csúnyán folyik. A sprayfestés trükkjeiről olvashattatok már tőlem, ismétlésért klikk ide.
A végén az egészet lelakkoztam, és kész is. Csak szín és más semmi. Nem baj?

IMG_1816 (2)
IMG_1819 (2)
IMG_1818 (2)

 

A fotókat Balogh Orsolya készítette

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM