Nem mondom, hogy rohamléptekben haladunk a célunk felé, de szerencsére van még időnk a régi helyünkön, és megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy pöcsölünk. Büszkén mondom nektek, hogy derekasan kiveszem a részem a munkálatokból, amennyire a még nem bölcsőde és óvoda érett kisebbik kölyök mellett az lehetséges.
Új szavakat is tanulok, nap mint nap, már nem imbiszkulcsnak mondom az imbuszkulcsot, sőt, már azt is tudom, mi az, és mától azt is tudom, hogy a sniccerben lévő kés miért van bevagdalva.
Az elmúlt hétben, elkészültem a csíkos fallal. (ITT)
Mivel ceruzával jó sok csík lett felrajzolva és menet közben gondoltam meg magam, így az időm nagy részét tulajdonképpen felesleges pluszmunkával töltöttem, azaz a be nem festett csíkok ceruzanyomát tüntettem el. Először radírral, mert nem voltkedvem glettelni, majd festőhengerrel felvitt festékréteggel oldottam meg a problémát.
Aztán eltüntettem a ragasztószalag lehúzása után maradt nyomokat és tádáááááám, kész a fal!
Eközben készült egy kis dekoráció is a fiúknak, két, nagyon ügyes és lelkes képzőművészetisnek köszönhetően,kimondottan azért,hogy kedvet csináljunk nekik az új szobához. De jól megy a táblafalhoz!
Aprólékos,hajhullást előidéző szöszöléssel elkészült a lépcső festése, sőt, sűrű anyázások közepette a felállítása is. Igazán férfimunka volt, veregetem is a vállam rendesen.
A festők is végzik az apróbb javításokat, beleértve a naponta újratermelődő kakaós/csokis/sáros/ragacsos kéznyomokat is.
A burkolás is elkezdődött, és végre helyére került a bejárati ajtó. Amiről a berakás pillanatában derült ki,hogy nem arra nyílik, amerre kértük. Persze,erről nem volt dokumentációnk, mert a számlán a nyílásiránya nem szerepelt, így húszezer forintunkba kerül taz újabb tanulság: mindenről legyen papír!
Hozzászólások: