1,8 km. Ennyi a távolság a lakásunk és a jövőbeni házunk között. Ezt a távolságot teszem meg naponta többször, 50 fokban, egy másfél éves kisördöggel és egy éppen neobaby korát élő (értsd, lábait használni nem hajlandó) négyévessel. Gyalog, babakocsival.

És amennyire lehet, igyekszem a háznál “lebzselni” és szemmel tartani az építkezést. Persze, lebzselni egy építkezésen nemigen lehet. Két gyereket őrizve pedig pláne nem. Ha úgy alakul, hogy le tudom passzolni őket, akkor én is dolgozom. A héten például rovarirtó vegyszerrel kentem át az összes, új és régi faanyagot. Mint a képen is látható, nem kevés faanyag van ezen a tetőn. Levezetésképpen, pedig lefestettem az ablak-kiállást takaró lambériát. Iszonyú sok munka van még hátra, most kezdem azt érezni, hogy soha nem érünk a végére. Ahogy  a “Sose halunk meg ” Gyuszi bácsija mondaná: Hol van még a vége Kisapám!

A tetőtér a “before” állapotban:

Régi cserepek. Lebontva.

Van gerenda bőven! Párat elbontunk majd..

Tetőszerkezet kibontva

DIY egy ecsettel, avagy általam festett lambéria_hegyek az ablakkiálláshoz

Hasonló bejegyzések:

Egy ház átalakulásának története Hirtelen felindulásból Az én váram Mit művelek? Mese a suszter cipőjéről Toronyórát lánccal