Anya, ha nagy leszek, vagy minden leszek,vagy szuperhős, mondta a fiam az oviból hazafelé úton. Fogtuk egymás kezét és bandukoltunk haza, s míg ő álmodozott, én azon morfondíroztam, hogy vajon megmondjam-e neki, hogy mindennek lenni szar, mert végül semmi sem leszel és a szuperhősöket pedig nem fizetik meg.

De közben az is eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy neki már (még?) vannak elképzelései a jövőt illetően, míg nekem, aki a harminckettediket taposom, még mindig nincs válaszom a “Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre.

Most, hogy a fiúk kicsit nagyobbak, újra elővettem régi énemet, kicsit leporoltam, lepókhálóztam az egómat és nekiláttam, hogy egy kicsit magammal foglalkozzam. Annyi év, igény szerinti szoptatás, éjszakázás, kendőzés és taknyosorr és szarossegg törlés után most szárnyalok.

Például, elkezdtem kárpitozást tanulni. Na jó, nem túlzok, inkább csak megpróbálok némi alapismeretre szert tenni. Hetente egyszer, szerencsés esetben kétszer eljárok Péterhez, és figyelem mit csinál, kérdezek és jegyzetelek rendületlenül.
Múlt héten pedig már egy saját munkadarabon kezdtem el dolgozni, és hihetetlen jó érzés töltött el, hogy valamit alkotok. Heftelek. Ez a szakkifejezése az általam mélytűzésnek nevezett technikának.
Egészen felemelő érzés ilyesmivel szöszölni! Péter pedig magyaráz, új technikákat mutat, és segít ha bénázok.
Ti kárpitoznátok?

ez egy szék lesz

Hasonló bejegyzések:

Kárpitozás kezdőknek: két zsámoly egy óra alatt A Kanapé metamorfózisa Kanapé mese: a kárpitozás A kanapé új élete: az átalakulás elkezdődött Anya, rajzolhatok a falra? Nem fiam, csak a kárpitra!