Újra itt vagyunk. Ez a magazin kilencedik lapszáma. Két év telt el az első óta. Emlékszem, nagyon nagy lelkesedéssel és álmokkal vágtunk neki a magazinkészítésnek, minimális emberi és technikai erőforrással. Azt gondoltuk, ha szépet és jót alkotunk, majd elindul a maga útján ez az álom és kiteljesedik.
Nem így lett. A magazin népszerű ugyan és láthatóan sokat fejlődtünk a két év alatt (nézzétek csak a többi számot ITT). Rengeteg vitánk volt, de mind a hárman beletettük a tudásunk javát.
Képzeljétek el, ezt a magazint valójában egy ember készítette nektek teljes erőbedobással, Orsi, aki fotózta, tördelte, összerakta az egészet.
Mi meg igyekeztünk jó témákat találni, és belepakolni azt ami belőlünk jött. Úgy gondolom, ezzel a minimális emberi és technikai ráfordítással, mindannyiunk utolsó maradék szabadidejében létrehoztunk valami nagyszerűt, valami igazán különlegeset. Azt hittük, ennyi elég. Igaz, nem vagyunk üzletasszonyok és talán ez a baj.
A helyzetünk azonban a mai napig nem változott. Mai napig lelkesedésből csináljuk a magazint de ez a lelkesedés egyre csökken. Úgy érezzük nincs értelme a mi munkánknak.
És nem csak a magazinra gondolok, bár kétségkívül most ez fáj a legjobban, hanem a Kicsiház blogra is. Ha újítottatok már fel bútort, vagy készítettetek tárgyakat magatoknak otthonra, tudjátok mennyi alapanyagra van szükség és mennyi munkára EGYETLEN projekt elkészítéséhez. És volt idő, amikor hónapokon át heti hármat készítettem el….
Szeretjük, imádjuk amit csinálunk, de a végtelenségig nem lehet ezt hobbiból, nem lehet lelkesedésből. Nem lehet ezt úgy hogy ráadásként ez a hobbi komolyan megterheli a családi büdzsét, ahelyett hogy ezen a színvonalon inkább gazdagítaná.
Kétségkívül rosszul csinálok/csinálunk valamit, de a szponzorok minimálisan sem érdeklődnek a színvonalas munkák iránt. Nem érdekli őket a saját anyag, nem izgat senkit, hogy mi nem mások munkáival ékeskedünk.
Olyan “bekerülési ára” van a saját munkának, a saját kivitelezésnek hogy végül nem leszünk versenyképesek. (Nem véletlenül dolgozik egyre több újság is átvett anyagokkal, meg külföldről ideimportált ötletfüzetekkel)
Pedig nem csak a facebook-rajongók mennyisége határoz meg egy platformot, kell szerintünk más is: hitelesség, őszinteség, szenvedély és egyéni stílus. Amiért érdemes rajongani, aminek lehet hinni, amit le lehet másolni.
Sajnos az a helyzet, hogy lassan kezdek/kezdünk beleunni abba, hogy a kreativitásnak, a művészi látásmódnak és az igényesen előállított egyedi és nem átvett anyagoknak Magyarországon nincs értéke. Semennyi.
Ezért az év végével, ami egyébként is a visszavonulás és a számvetés időszaka, mi is visszahúzódunk, megpihenünk egy kicsit.
Nem lesz karácsonyi szám, nem lesz több PIN Magazin. Legalábbis egy ideig. Talán tavasszal majd a természettel együtt mi is feltámadunk, talán a napsütésben majd mi is szebben látjuk a jövőt, de most a borongós felhők alatt úgy gondoljuk, ha nincs értéke a munkánknak, akkor nincs értelme a PIN Magazinnak sem.
A blog is téli álom üzemmódba kapcsol, bár ez nem jelenti a végét. Lesznek posztok, mert úgysem bírom ki, hogy ne csináljak nektek valamit. Lesznek posztok, mert folyton tele vagyok ötletekkel és álmokkal és mindig rácsodálkozom valami újra amit tutira meg akarok mutatni nektek. Úgysem állom meg hogy ne fessek át valamit újra, hogy ne dekoráljak vagy ne mutassam meg büszkén ha csináltam valamit.
Mert a DIY és a blog a szenvedélyem!
És ezen nem változtat semmi, maximum megpróbálom gazdaságosabban csinálni és bízom benne hogy egyszer majd mi is megtaláljuk a megfelelő partnereket, akik látják bennünk a tehetséget és a lehetőséget.
De addig is olvasgassátok, nézegessétek ezt a búcsúszámot, mi így köszönjük meg az eddigi figyelmet, érdeklődést, szeretetet és törődést!
Hozzászólások: