2013.03.20.

PIN!

Mindig én vagyok a balhés. Nekem semmi sem elég jó. De ha jóindulatú akarok lenni magammal szemben, akkor fogalmazhatnék úgy is, hogy maximalista vagyok. Hogy számomra fontos a fejlődés, eljutni valahonnan, valahová, és látni, hogy amit csinálok/csinálunk, az tart valamerre. Lehetőleg a tökéletesség felé.

Én nem voltam elégedett a mi kis magazinunk névválasztásával. Mert nem volt elég jó. A Pink túlságosan behatárolt minket a csajosság, a cukiság, sőt, talán a “műkörmösség” kategóriájába.
Az új név tehát számomra kulcsfontosságú volt. Mert én nem szerettem volna aranyos, cuki, csajos magazint. Művelt, újdonságokra nyitott, felnőtt nőkhöz szeretnék szólni! Nagy csatáink voltak, nehéz három embernek dűlőre jutni. Voltak ötleteim, melyeket nem tudtam átvinni, így a régi Pink Magazinból nem lett sem Mrs. House, sem Hölgyek Öröme (ami egy Zola regény címe). Lett viszont kompromisszum, és elhagytuk a “k” betűt.
Így lett PIN. A facebookon már el is indult rögtön a pinázás, de nem baj. Nekünk más jut róla eszünkbe. Pin, angolul tű, ami ötleteink kitűzésére utal és ezáltal hajaz a Pinterestre, ami a jelenleg legnagyobb ötletgyűjtő portál. Szeretnénk, ha tőlünk is merítenétek ötletet, inspirációt. A Pin a Personal Identyfication Number, azaz személyi szám rövidítése. Nekünk ez az asszociáció is tetszik. De ha ti mást akartok belelátni, hát legyen :-)
Tegnap, premier előtt az Urban-Eve blog olvasói már láthatták a tavaszi számot, olvashatták Via véleményét, most pedig már én is megosztom veletek legfrissebb munkánkat.

A magazinban ebben a szezonban újdonságként egy izgalmas lakásbemutatót is láttok, készítettünk sok-sok bazároldalt, húsvéti dekorációt, kedves anyák napi ajándékokat és beletettem néhány “kicsiházas” ötletet is, például, hogy mihez kezdjetek a lehulló rózsaszirmokkal, vagy hogyan lehet papírtányérral otthont dekorálni.
Kíváncsiak vagytok?
Lapozzatok bele!

 

Ez pedig egy kis kedvcsináló:
Tányéralátét és dísz laminált virágszirmokból

laminalt_viragszirmok_2
laminalt_viragszirmok

Valamint, tányérok a falon. De nem akármilyen tányérok. Papírtányérok.A teljes enteriőrképért klikk a magazinra!

Divatanyag, kicsiház stílusban:

 

 

Nézegessétek, lapozgassátok, és ha tetszett ajánljátok, osszátok meg barátaitokkal!

A magazin Facebook oldalához pedig itt csatlakozhattok.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM