2014.01.09.

Tervezd meg a konyhám! -pályázat (nem csak) lakberendezőknek

A most elkészült konyhám nagyon sok indulatot váltott ki főként lakberendezői körökben.
Külön fórumon mondtak róla véleményt, véleményem szerint nem nyilvános oldalakon megengedhető stílusban.
Én nem vagyok híve az agresszív szájtépésnek, és az elméletben okoskodásnak, sokkal jobban szeretem a tényeket.
Tedd le az asztalra amid van, és nézzük, ki mit tud, ki mit ért el eddig az életben!
Ezért szerettem az élsportot, ott nem volt a végén kérdés, hogy ki a jobb, aki elsőként ért a célba, hát az.

A blogolás már egy sokkal szubjektívebb műfaj, így nehezebb is meghatározni, hogy valami, ami a blogoszférában található, jó-e vagy sem. Van akinek tetszik amit csinálok, van akinek meg nem.
A konyhám pedig alaposan felbolygatta a kedélyeket és kaptam rá hideget-meleget, nem itt, hanem egyéb fórumokon.
Én meg úgy vagyok ezzel, hogy nem szállok bele ebbe a vitába, főleg mert a kialakult hangvételt komolyan és aggasztóan méltatlannak érzem.
Én elhiszem, hogy lehet ennél jobbat, szebbet, okosabban, átgondoltabban!
Viszont hozzátenném, hogy nem nekünk. Mert nekünk EZ a konyha a legjobb, nekünk így jó, a mi szokásainknak, ízlésünknek, igényeinknek pont így felel meg. (képek róla ITT)

Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném azt is, hogy NEM vagyok lakberendező, így valószínűleg egy lakberendező más szemmel is néz a térre, mint én. Mások a meglátásai, mások a privilégiumai.

Arra gondoltam, hogy játszhatnánk is egyet: pályázatot hirdetek elsősorban lakberendezőknek, hogy tervezzék meg a konyhám az adott paraméterek alapján! Tervezzenek szebbet, jobbat, az olvasóknak tetszőt.
A legfontosabb, hogy a játékban a MEGRENDELŐ én vagyok, az én elvárásaim szerint kell elkészíteni a terveket.
A pályaműveket itt is és a facebook-on is közzéteszem, az olvasók pedig szavazhatnak arra, akik szerintük a legjobb, legszebb konyhát tervezte meg, tehát nem én értékelem a terveket, hanem a közönség.
A nyertes elsősorban erkölcsi győzelmet arat.
Emellett vacsorameghívást hozzánk (nagyon finom vacsora, még finomabb borral) és ráadásnak még egy megjelenési lehetőséget itt a Kicsiház blogon, ahol bemutatkozhat eddigi munkáival és megismertetheti magát az értő közönséggel és talán szerezhet magának új megrendeléseket.
A játék díjazásába a konyhámat készítő Enter Team is beszáll, ők a győztesnek 10% kedvezményt adnak egy esetleges megrendelésből, legyen az saját vagy megbízónak készülő munka.
Mit szóltok? Ki száll be a játékba?
A magam részéről az alábbiak az elvárásaim, igényeim és a kikötéseim: (ugyanezek voltak a mi tervezésünk szempontjai is)

– A hűtő és a sütő adott, azoktól nem válunk meg
Hűtő paraméterei:  Liebherr  3503 62cm mély, 60cm széles, 180cm magas sütő paraméterei: 90 cm széles, 60 cm mély, 90 cm magas
– A komódhoz (erről részletesen ITT) szintén ragaszkodom érzelmileg, ráadásulrengeteg munkám volt vele és ezért szeretném ha az is benne lenne az elkészült tervekben. Paraméterei: 60 cm mély, 120 cm széles, 90 cm magas.
– a tapéta is kötött elem, bár a konyha részen nem feltétlenül ragaszkodom hozzá, de erről meg kell győznötök :-)
– semmit sem szeretnénk, ami nagy koszolással jár, úgymint falbontás, vésés, padló vagy csempe felszedés.
– a férjem utálja a körben beépített konyhákat. Ahogy a túl sok és egybefüggő felső szekrény-elemet is. Miért? Csak. Ő is megrendelő, úgyhogy számít a véleménye.
– mosogatógép kötelező elem, nem akarok nélküle élni!
– egyéb: minden nap készül meleg étel a konyhámban. Sokat főzünk friss alapanyagokból.
– nem kell nagyon sok tároló, mert van egy külső kamránk a verandán, ahol ritkán használt edényeket tarthatok. (kaját nem, mert a kamra nyáron meleg, télen meg hideg)
– legyen tervezve valahová bortartó, és nyitott polc is a dobozgyűjteményemnek.
– stílusában passzoljon az eddig látottakhoz, ami az étkezőt és a nappalit illeti, hiszen ezek egybe nyitott terek. Képek ITT, ITT.

Ez pedig az alaprajz. Egy műkedvelő laikus alaprajza.

Piros nyilakkal jelöltem a méreteket. A falak nagyon vastagok, az utca felé (ahol a gáztűzhely is van) közel egy méter, a szobák felé kb hatvan centi. A WC és a fürdő között van az átjárás a konyhába, ez az átjáró 87 cm, ezt külön jelzem, mert talán nem egyértelmű. A másik, nagy átjáró a nappaliba vezet. A belmagasság 280 cm, a parapet az ablakoknál 85 cm.

Innentől kezdve tiétek a pálya!
Tervezzetek moodboard-ot és egy komplett konyhát nekem, az olvasóim pedig majd döntenek.
A tervek leadási határideje: 2014. február 28.  Itt: kicsihaz@gmail.com
A terveket március 2-án osztom meg az olvasókkal és aztán egy hétig tart a szavazás.
Hogy is mondja a jól művelt francia?
Less talking more doing!
Ki vállalja be?

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM