Téglafal a lakásban

Nem ismerek nagyobb “falforgatókat” Mercinél és Ancsánál. Ők azok, akik egyfolytában átalakítáanak, átrendeznek, újragondolnak, stylingolnak és még új lakásba sem átallanak költözni, hogy megint mindent kezdhessenek elölről!

Merci otthonáról már olvashattatok a blogon (ITT) és követhetitek az állandó változást ITT. Mert Mercinél egy dolog állandó: a változás.

Most éppen téglafalat építtetett az otthonába, amit most nektek is megmutatunk.

Merci így ír a folyamatról:

“Mindig nagyon tetszett a téglaburkolat, de macerásnak gondoltam, állandóan halogattam. Ancsáék az előző lakásukban és az új otthonukban is díszítettek így egy-egy kisebb falfelületet.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ancsa férje volt az ötletgazda, Ő volt az, aki mindenáron téglázni akart. Ha Ő nem “lök” meg bennünket ez irányban, akkor mi maradunk a sima , macera nélküli fehér falaknál. Köszi Robi!
Nekem nagy fejtörést okozott, hogy melyik fal legyen beáldozva. Azt tudtam hogy nem akarom kicsiben. Vagy teljes fal, vagy semmi. Különösebb kockázata nem volt, mert fehérre festve nagyon nem változtatta volna meg a lakás hangulatát.

Csak pár napig akartam hagyni eredeti formájában, de azt is kizárólag azért, hogy készíthessek pár jó képet az oldalunkra.

A kiindulási állapot

Amikor elkezdték rakni és fent volt kb. 1 négyzetméter, elbizonytalanodtam a fehéret illetően. Nagyon tetszett így natúran. Ez furcsa, arra számítottam, hogy nyomasztóan fog hatni rám. Nagyon meglepett, hogy nem így lett. Első nap a fal 3/4-e meg lett csinálva. ( a téglázandó falfelület 5 méter X 3, 80 ) A munkások szóltak, hogy hagyjak mindent így, holnap reggel folytatják. Ja, persze, nem ismertek még engem.

Hagyjak mindent így?

Kizárt dolog, nekem látnom kell a bútorokkal. Szépen kitakarítottam, mindent a helyére toltam és nagy-nagy örömmel teázgattam a nappaliban. Imádtam a hangulatát, egy teljesen más lakást kaptam. Reggel kezdődött minden előröl.

A nappalit elborították a szerszámhegyek, malteres vödrök és egyéb csecsebecsék.

Téglázás

Megkezdődött a fugázás, ami elég nagy kosszal járt. Ezt a folyamatot Ancsa barátnőm tanácsára árgus szemekkel figyeltem. Nem akartam szép, sima, elrendezett fugát.

Az én alkotótársam előre szólt, hogy a burkolók erre vannak szakosodva. El is kezdték szépen lesimítani a fugát, ami nekem olyan dísztégla benyomását keltette.

Elkezdtem belekontárkodni és szépen megmutattam, mire is gondolok. Az én “szakim”, akivel maximálisan meg vagyok elégedve, rögtön közölte is, hogy az Ő keze nem áll rá a kontármelóra.

Mondtam neki, hogy akkor jól figyelje az enyémet, mert tőlem még sokat tanulhat ez ügyben. Szépen összedolgoztunk és a végeredmény teljes elégedettséggel töltött el. A fuga még nem volt teljesen kész, de a mesterembereknek menniük kellett. Megint elmondták, hogy ne csináljak semmit, holnap újra kosz lesz, nincs értelme….ésatöbbi, ésatöbbi. Azzal a mozdulattal, ahogy becsuktam mögöttük az ajtót, már nyúltam is a felmosóért és a porszívóért. Elpakoltam, de ez nem volt elég, már képeket is raktam a falra.

Este hazajött a férjem, mondta, hogy jó-jó, de én éreztem , hogy valami nem tetszik neki. Azt tudni kell, hogy a téglázás előtt, arról próbált meggyőzni, hogy ne festessük le. Ehhez képest a második nap közölte velem, hogy neki fehéren jobban tetszene, mert ez így nyomasztó. Ezt is megértük, életemben először a fehér ellen beszéltem. Őt simán meggyőztem, a nagyobb feladat az 5 éves kislányom volt, aki sírva azt kérdezgette, ” hol a sima fehér falunk? ” . Mindig mondom, a fehérmánia ragadós, lám a családom is elkapta ezt a ragályos kórt.

Már 1 hónapja élvezzük az új nappali különleges hangulatát ( nálam ez nagy idő), mindenki szépen lenyugodott, szeretjük a téglát így ahogy van. Fogalmam sincs meddig lesz ilyen, mert igaz, hogy most teljesen odavagyok érte, de sose lehet tudni előre, hogy mikor “kattanok” be…..”