A legtöbben úgy jellemeztek engem vagy a blogom, hogy a lány, aki inspirál. És én erre nagyon büszke vagyok ám!
Boldog vagyok, amikor látom, hogy sikerült másokat is megihletnem, vagy újfajta gondolkodásmódra késztetnem. Szeretem látni, ha mindez szép (és általatok készített) tárgyakban jelenik meg.

Ezért is van külön “olvasói munkák” kategória a blogon (ITT), mert szeretem megmutatni, hogy mennyire ügyes, kreatív és kiemelkedő szépérzékkel megáldott olvasók a Kicsiház blog olvasói.

Idén augusztusban büszkén mutatok meg nektek egy olyan szekrényt, amelyhez az egyik workshopom adta meg a kezdő lökést. Bizony, csak neki kell állni, aztán lehet learatni a babérokat
Nézzétek, így tett Zsuzsi is:

“Szia Kata!

Nemrég részt vettem egy magnóliás workshopodon, talán emlékszel is, egy nyaraló megörökölt, csúnyácskább bútorainak a feltuningolásához gyűjtöttem szakmai segítséget, inspirációt, lelkierőt, stb..
Jelentem, a dolog nagyon jól sikerült, akkora hatással volt rám a tanfolyam, hogy belevágtam, és azóta el is készültem az első szekrénnyel.
Ráadásul, ami a legmegdöbbentőbb, hogy még a (lasan azért kigyógyulófélben lévő..) hipermaximalista énem is elégedett a végeredménnyel, és néha azon kapom magam, hogy el-elbámészkodom előtte, csak legeltetem rajta a szemeimet, miközben képzeletben paskolom a vállamat 😀 A család szintén örül a ‘bútorcserének’.

Jól esett teljes erőbedobással rákoncentrálni, haladni vele, csinosítgatni, stb. A tanfolyam pedig iszonyatosan nagy segítség volt. Ha bele is mertem volna vágni előtte, a végeredmény biztosan egészen más lett volna 😀

A te szalagos szekrénykéd munkamenetét követtem egyébként, (erről bővebben ITT olvashattatok) az alapozást követő csiszoláskor fúrtam ki a lyukakat egy valós méretű indigó+kockáspapír sablon alapján. A lyukakat minden festést követően kárpitostűvel tisztogattam, tágítgattam.
Egy fontos megjegyzés a “más kárán tanulás” jegyében, ha bárkit megihlet esetleg a dolog és belevágna ilyesmibe: a lyukméret kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy egy többsoros minta esetében egy adott lyukon nem csak egyszer, hanem középen akár 4 alkalommal is át kell ölteni a befűzött tűvel… Ez nagyon triviálisan hangzik, de én persze benéztem, így végül már a finisben félbe kellett hagynom a munkát, hogy beszerezzek egy kisebb tűt meg hozzá való zsinórt, ha nem akartam újrakezdeni a fúrást+csiszolást+festést 😀
Szóval nagy köszönettel tartozom neked, és úgy gondoltam, küldök pár képet. Sajnos, nem a legjobb minőségűek a fotók, bár a grafikus Kedves segített egy picit, hogy közelítsenek a valósághoz. Az eredeti bútort nem örökítettük meg, de lőttünk egy-két képet a köztes állapotról.

Köszi szépen, tényleg!
Zsuzsi”

A szekrény csiszolás közben

Ez lett a végeredmény

Gyönyörű részlet

Azt gondolom, Zsuzsi nem aprózta el, de végül is szerintem nem bánta meg, hogy rögtön elsőre ilyen nagy fába vágta a fejszéjét.

Gabi asztala is “workshop-szülemény”, ő nálam kezdte el a munkát, de még otthon finomítgatott a végső megjelenésen. Kezdetben a dekupázsoláson törte  a fejét, de végül milyen jó, hogy meggondolta magát! Hát nem? Aprólékos dekorációs festéssel tette ezt az asztalt/posztamenst igazán egyedivé:

Anikó egy saját készítésű lámpa fotóját küldte el nekem, ami azért tetszett nagyon, mert ügyesen továbbgondolta az inspiráló ötletet. (videóposzt ITT)

Anikó így ír a munkáról:

“Teljesen a te ötleted alapján készült, nálad találkoztam először ezzel a fantasztikus lámpaburával. Azonnal beleszerettem, és csinálni akarta én is egyet . Pár nehézséget le kellett küzdeni. Az első, hogy sehol nem kaptam keményítőt. Londonban élek, természetesen nem jártam be az egész várost, meg egész Wembleyt sem. Tapéta ragasztom van itthon, azt kevertem méz sűrűségűre. Vettem egy strandlabdát 1 fontért, felfújtam, vékonyan beolajoztam, ahogy a videódban láttam.

Fehér madzagot vettem, 3 db egyenként 40 méteres guriga volt egy csomagban szinten 1 font. A fa gyöngyök egy régi nyakláncrol vannak, hobbi boltban beszerezhető. Mindhárom gurigát rátekertem a labdára, a gyöngyöket a középsőre fűztem, hogy kívülre kerüljenek, de fogja le őket még egy réteg, nehogy elcsússzanak. Egy tálra állítva ecsettel nagyon alaposan bekentem a ragasztóval.

Annyit kentem rá, amennyit a madzag képes felszívni. A labda dugója a lámpabura alsó részén van. A nedves madzagot széthuzva csináltam egy 12 cm-es nyilast a felső részen pedig egy 5 cm-est. Erre azért volt szükség, mert a zsinór a foglalattal és égővel már használatban volt. Ez volt a másik gond, hogyan tegyem fel szétszedés nélkül.  8 cm-es fehér, kör alakú, középen lyukas, középig bevágott karton tartja a búrat, amit az alsó nyilason keresztül ügyeskedtem a helyére. Pont aznap, mikor elkészült, esős, hideg idő kezdődött, így lassan száradt, csak a 4. napon mertem  a labdát kivenni belőle. Szépen leengedtem, és a nyilason kivettem, így a labda többször használatos lehet. Két lányom tegnap átjött hozzánk, nagyon tetszett nekik, mindjárt rendeltek is.  A következő már nekik készül.

 Sokkal nagyobb öröm ilyet készíteni, mint venni a boltban egy “tucat” csillárt!”

Ennek azért érdemes nekiállni nem?

Végül pedig Krisztinának, a Retikül bloggerének kedves és nagyon egyszerűen kivitelezhető dekorációs ötletét mutatom meg. Csak pár dunsztos üveg kell hozzá! Ez a dekoráció igazán remek nyári hangulatot teremt kertben, lakásban, teraszon egyaránt!

Nektek melyik tetszett a legjobban? Ha nektek is van szép alkotásotok, osszátok meg velem!

Ha pedig tetszett a poszt és szeretitek a blogot, mindenképp iratkozzatok fel a hírlevelemre.

ITT: