2020.03.30.

Iskola karantén idején

Az iskolák bezárásával a digitális osztálytermek felállásával egy időben kezdtem el szorongani, hogy mi lesz ebben a helyzetben a gyerekeimmel, meg tudják-e majd tanulni a tananyagot, hogyan lehet majd huzamosabb ideig fenntartani a lelkesedésüket?

A váratlan helyzetek, a krízis elsőként mindig a szorongást hozza ki belőlem, beparázok és pánikolok. Kell egy kis idő, hogy az agyam újra a normális módon tudjon gondolkodni. Így az első hetem otthon a pánikolással telt és elsősorban a gyerekek miatt aggódtam.

Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetnek ők a legnagyobb vesztesei, különösen a kamaszok, azon túl is a felvételire, érettségire készülők. Ők azok, akiknek ebben a korszakban a hasonló korúak társasága a legfontosabb és most ezek a személyes kapcsolatok amiket a legjobban hiányolniuk kell. Ez is és a bizonytalan helyzet is elbizonytalanítja a kamaszokat akik  egyébként is érzékenyek ebben a korban.

A nehézségeket tetézi, hogy újfajta oktatási rendszerben kell helytállniuk. Hogyan fogják venni az akadályt?  Elég eltökéltek-e ahhoz hogy megtanulják amit kell, személyes tanári felügyelet, jelenlét nélkül? Mi lesz a nehezebb tantárgyakkal, melyek megtanulása a normális életben is problémás?

Nos, egy hét pánikolás után arra jutottam, hogy elengedem ezt az egészet. Nem leszarom, (na jó, de) de elengedem és nem fogok rajta pörögni.

Mert mi lesz, ha a gyerek nem érti majd a matekot vagy nem tanulja meg a fizikát? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Esetleg évet ismétel, vagy többet tanul majd a következő évi felvételi előtt, esetleg nem lesz szuper az érettségije?

De mi múlik ezen?  Végérvényesen változik valami? Jobban átgondolva, valójában semmi. Nem vesztenek semmit, hiszen előttük az élet, van még idő mindent bepótolni.

Viszont, nyerhetnek egy csomót.

Hányszor éreztük azt, hogy kevés az idő a gyerekekre, hogy keveset vagyunk együtt tartalmasan? Amikor a srácok elleshetik mindazokat a dolgokat, amiket mi nap mint nap megcsinálunk?

Hányszor éreztük azt az elmúlt évek alatt, hogy az iskola nem ad olyan tudást, amire az életben szüksége lenne a gyerekeknek? Már rég nincs háztartástan, technika, semmilyen olyan gyakorlati tudást nem kapnak meg a gyerekek amik szükségesek lennének az önálló, öngondoskodó, felelősségteljes felnőtté váláshoz.

Az első nap, amikor bezárt az iskola, nekem még be kellett mennem az irodába, hogy elrendezzek mindent az önkéntes karanténba vonulásunk előtt. Így a gyerekek otthon maradtak (11-14 évesekről beszélek) és reggel elmagyaráztam nekik, hogyan főzzék meg a kész raviolit és melegítsék meg hozzá a szószt.

Ez az egyszerű mutatvány ott vallott kudarcot, hogy nem tudták, hogy néz ki a víz, amikor felforr (!) és a raviolit gyakorlatilag langyos vízben akarták megfőzni. Természetesen az általam javasolt három perc alatt így nem főtt meg a ravioli.

Ez az eset döbbentett rá, hogy bár alapvetően mindig igyekeztem maximálisan önállóvá nevelni a fiaimat, a háztartási feladatokba minimálisan vontam be őket és alap dolgok hiányoznak a tudásukból.

Így jött tehát, hogy eldöntöttem: ahelyett hogy azon parázok, hogyan fogják megtanulni a tananyagot, inkább arra fektetem most a hangsúlyt, hogy megtanítsak nekik olyan dolgokat, amikre eddig nem volt időm, vagy csak egyszerűen nem éreztem hogy ezekkel foglalkoznunk kell.

Ha a te gyerekeid a világ legjobb, legokosabb, legszorgalmasabb és mellesleg legháziasabb gyerekei kitűnő bizonyítvánnyal, profi konyhai ismeretekkel, eljött a pont hogy továbbkattints, ne olvass tovább!

Ha úgy érzed, gyermekeid eddig nem túl sok tudást kaptak magukra az élet iskolájának nevezett intézményből és hagytad őket magad által elkényeztetni, akkor neked szól ez a teljesen szubjektív és abszolúte tovább gondolható lista arról, hogy miket tanuljanak most, mire fektessük a hangsúlyt amíg otthon vannak a gyerekek. Fontos, hogy alapvetően nem a gyerekek szivatása itt a cél, hanem hogy végre olyasmivel foglalkozzunk KÖZÖSEN amire eddig jóval kevesebb időnk volt. Ami nincs benne az alaptantervben.

  1. Háztartástan

A háztartástan egy nagyon hasznos dolog volt a régi időkben, aminek most is nagyon lenne helye. Ezen óra keretében ennyi mindent tud tanulni egy 9-16 éves gyerek:

  • alapkészségek fejlesztése: mosogatás, mosogatógépbe bepakolás helyes módszereinek elsajátítása, mosógép elindítási ismeretek, ruha szétválogatási tippekkel
  • porszívó, seprű helyes használati módja, takarítószerekkel való ismerkedés, mi mire való. Bónusz óra: környezettudatos takarítószerek előállítása közösen
  • szelektív szemétkezelés ismeretek ismétlő óra, mert az ismétlés a tudás atyja
  • Ruha hajtogatás, szekrénybe helyes bepakolás elvárt módjai

2. Gasztronómia

Amíg a fenti tananyagot már lehet hogy sokan elsajátították, a gasztronómia területén tuti hogy van még hova fejlődnie kamasz gyermekeinknek! A tanterv ebben a témában a következő nálam:

  • sütő, tűzhely kezelés, begyújtás módja, ismerkedés a kis láng, erős láng fogalmával
  • alapfogalmak elsajátítása, úgy mint “forrásban lévő víz”, “alacsony lángon kevergetés”
  • tojáskezelés: feltörés helyes módja, szétválasztás helyes módja, tojás főzés ideje lágyság szerint
  • szakszerű darabolás: kés helyes kezelési módja, zöldség aprítás, hámozás, szeletelési technikák
  • alap sütemények, tészták készítése
  • bónusz óra: közös kovász készítés, etetés majd abból kenyér sütés
  • bónusz óra: fermentálási folyamatok közös megfigyelése
  • néhány alapvető étel elkészítésének megtanítása: rántott hús, paradicsomos tészta, palacsinta, omlett….lehet folytatni a sort

ACS_3183

ACS_3199

3. Barkács ismeretek

Bizony, erre is nagyon nagy szükség van! Ez aztán tényleg olyasmi, amit otthon tud az ember ellesni, elsajátítani, megtanulni és az alapok megismerésével egy életre megkönnyítjük a helyzetüket.

  • alap eszközökkel ismerkedés: csavarbehajtó, fúró, kalapács, egyéb kéziszerszámok
  • kéziszerszámok és gépek használatának biztonságos módja
  • alapkészségek elsajátítása: csavarozás, szög beverés, izzócsere
  • nagyobbaknak, haladóknak bátran lehet akár dekopír fűrészt is a kezébe adni, azzal feladatokat végezni.

ACS_3187

4. Gazdálkodás, életvezetés

  • hogyan bánj a pénzzel kurzus, mi az hogy adó, miért baj az ha 360 Ft egy euro, miért kell félretett pénz, bankszámla ismeret alapok
  • online számla befizetés, online ügyintézés kezdő szinten
  • google keresési módszertan
  • online biztonság, helyes internethasználat

Nálam most ez a pár feladat merült fel mint fontos és életre szóló ismeret lehet a gyerekeimnek és tudunk is segíteni ezek elsajátításában. Ez itt mind olyan tudás, aminek megtanítására lehet hogy nem fókuszáltunk eddig kellőképpen, mert soha nem volt rá elég idő, türelem és mert egyszerűbb elkészíteni a rántott húst egyedül, mint hagyni hogy a gyerek koszoljon vele.

Máshová kerülnek most a fókuszok, lelassulunk mi is és az állandó rohanás helyett valóban több időt tudunk egymásra szánni. Használjuk ki ezt a megváltozott helyzetet és fordítsuk a magunk és a gyerekeink javára! Ne aggódjunk azon, hogy érti-e a gyerek a fizikát hanem gondoljunk arra hogy most olyasmiket taníthatunk neki, ami hosszú távon tényleg hasznára válhat!

Te mivel egészítenéd ki a listát?

ACS_3185

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM