Épp tegnap olvastam az egyik kedvenc blogomon a lomokról egy kis szösszenetet,pont azután, hogy észrevettem: az egyik eredeti és egyébként szuper állapotú ajtónk, amit a földszinti mini-fürdőszobára szántam, meglehetősen meglepő módon, szőrén-szálán eltűnt. Senki nem látta, senki nem hallott róla. Furcsa. Valószínűleg, felhasználták zsanérnak, csak nem merik bevallani.
Elkeseredtem, na. Gyönyörű ajtó volt, majd’ száz éves. Szeretem az ilyen régi vackokat. Épp azon gondolkodtam, honnan szerezhetnék valami hasonlóan kicsi, régi kamraajtót, amikor hívott a férjem, hogy egy konténerben, 200 méterre a házunktól, régi ajtókat látott, sétáljak már el arra a csemetékkel. Hiszitek, hogy létezik ekkora szerencse?
Csodával határos módon, tényleg ott volt egy konténerben három csodaszép régi ajtó, köztük egy kicsike kamraajtó, ami szakasztott mása volt az én megboldogultamnak. Bekopogtam a házhoz, és megkérdeztem, hogy komolyan gondolták-e, hogy ezeket kidobják. Komolyan gondolták. És furcsán néztek rám. Persze, nekik azok az ajtók tényleg szemétnek számítottak. Régi vacak. Majd vesznek helyette szép újat az Obiban.

Én tehát, a gyerekeket nagyinál elhelyezve, apósommal tértem vissza a tett színhelyére, és szállítottuk haza a szerzeményeimet. Annyira boldoggá tett ez a három ajtó!!! Föld fölött jártam egy centivel. Apósom megjegyezte, hogy nem nagyon érti, minek kellenek nekem ezek, hiszen már több ajtóm van, mint szobám. Szóval, van öt ajtóm, három szobára. Kettő tehát a ráadás. És már tudom is, milyen sorsuk lesz itt nálam. Majd meglátjátok, egy későbbi posztban.
fenti foto:sunset 

ami másnak szemét volt: