Ugye feltűnt, hogy egy árva fotó sem volt még a blogon a nappalinkról? Ugye feltűnt, hogy azt sem tudjátok,. hogy néz ki a lakás központi része?
Nem dicsekedtem túl sokat a nappali berendezésével, és ennek legfőbb oka, hogy nincs berendezés. Nincs semmi.

A nappali nálunk egy fekete lyuk, egy sötét folt a Kicsi Ház pedigréjén.
A hely, ahol minden csak halmozódik, ahol minden eltűnik, és ami legkevésbé sem szolgálja kis családunk kényelmét. Legalábbis, jelenleg.
A nappalink jól mintázza kényszeres feladathalomzó személyiségemet. Itt ugyanis, a megtervezett könyves-tárolós, beépített szekrény elkészítését kivéve,  mindent magamra vállaltam.
Vállaltam, hogy áthúzom a kanapét és a foteleket. Vállaltam, hogy  felújítom az íróasztalt, elkezdem összerakni a megtervezett, spéci tv-állványt, nekiveselkedem a régi retró csillár felújításának és egy régi szőnyeg kipofozásának. Magamra vállaltam az összes dekoráció elkészítését.
A nappali arra vár, hogy mindezekkel elkészüljek, hogy végre, végre, végre ne csak dugdossam előletek.

Mert ami most van, az kettő az egyben: rumliszoba és műhely. Megfogadtam magamnak, hogy nyár végére, mindkettőt felszámolom, és egy különleges hangulatú, kényelmes szobát varázsolok belőle.
Akarjátok látni hogy honnan indul a projekt?
Egy, kettő, három, nagylevegő…….És:

csendélet műhelysarokkal, halomban álló dobozokkal és egy beteg gyerekkel