Egy igazán inspiráló és élvezetes (legalábbis olvaóként mindenképpen az) otthon-felújítási történetet hoztam most nektek Ancsától, akinek régi otthonáról már olvashattatok egy szösszenetet ITT. Ancsa nagy mestere a tárgyakkal és kiegészítőkkel varázsolásnak. Szinte folyton változik náluk a tér, egy-egy újabb festmény, kép kihelyezésével, textilek, szőnyegek, sőt bútorok gyakori cseréjével.
Szenvedély ez már nem vitás! Nézzétek hogyan alakult otthonának felújítása:
“Három éve költöztünk össze a férjem 37 m2-es lakásába, amit bár sikerült praktikusan elrendezni, mégis kicsi volt kettőnknek, a kacatjainknak meg pláne. Egy évig sokkoltuk magunkat a meghirdetett ingatlanok csodás fotóival, majd megunva a sikertelen keresést, úgy gondoltuk, ha eladjuk a lakást a fejünk fölül, akkor talán jobban megmozdul az állóvíz. Gyorsan vevőre találtunk, a bútorainkat elhelyeztük egy raktárban és nagy szerencsénkre, külföldre költözött barátunk belvárosi, gyönyörű lakását vehettük bérbe, onnan folytattuk a keresést, nagy erőkkel.
Kisebb vita volt köztünk, milyen lakást is szeretnénk. Robi megszokta a korszerű, rendezett újépítésűt, nekem nehéz volt elengednem a vidéken hátrahagyott otthonom tágas, nagypolgári fílingjét. Fontos volt, hogy 5-10 percre legyen belvárosi munkahelyeinktől, 3. emelet már nem jöhetett szóba, pláne lift nélkül, folyosóra néző ablakokból sem kértünk. Aztán a „csak egy festés és beköltözhetsz” újépítésűek is lemorzsolódtak, mert lehet, hogy minden új, de nekünk nem tetszik, tulajdonképpen betonig le kéne „pucolnunk”, aztán újraépíteni, hogy megfeleljen az igényeinknek, még inkább: az ízlésünknek, így ésszerűbbnek tűnt felújításra szorulót keresni, hogy ne kelljen kifizetni azokat a csodás burkolatokat, amiket aztán leverünk.
Tavaly májusban akadtunk rá a felújítottként hirdetett, ígéretes beosztású, nyüzsgő belvárosi, de csendes udvarra néző, 71 m2-es, 3,8 m belmagasságú, első emeleti lakásra. Az előtérbe belépve a hatalmas kétszárnyú ajtókat kitárva majdnem egybefüggő, átlátható teret kapunk, a konyhát az előző tulaj már egybenyitotta a nappalival, örültünk, hogy falakat nem kell bontani, erre vágytunk.
Bíztatóak voltak a fotók, de amikor beléptem, nem lett a szívem csücske.
A borostyánnal benőtt, omladozó falú, inkább sírkertre emlékeztető udvarra néző ablakokon akkor épp hangyányi fény se jött be, nem javított a hangulaton a konyha ronda tűzfalra néző ablaka, a 80-as években felújított, mára lelakott fürdő, a sötétbarnára pácolt fából épített galéria sem, talán mert az összes eddigi lakásunk fényárban úszott, a szerelem első látásra elmaradt.
Viszont sok érv szólt mellette, leginkább az, hogy az összes addig megnézett ingatlan közül ez volt az egyetlen, amiben láttunk fantáziát, plusz arra jutottunk, ha mégsem válik be, nyomasztó lesz benne élni, továbbállunk. Ezzel a vigasztaló gondolattal indultunk el az adásvétel rögös útján.
Az eladók sajnos nem voltak túl készségesek, a teljes vételár kifizetéséig, ami a szokásos banki procedúra miatt több hónapig tartott, egyszer engedtek be nagy nehezen az üres lakásba, hogy felmérhessük, mit is kell felújítani, így amikor szeptember végén megkaptuk a kulcsokat, szinte vakon ugrasztottuk neki azt a kivitelezőt, akit nagy nehezen tudtunk csak rávenni a munka elvállalására.
Semmit nem tudunk megtervezni, átgondolni, körüljárni, gyors döntéseket kellett hozni, ami így utólag nézve nem volt mindig a legjobb. November elején kezdtek el szállingózni a mesterek, elkezdték sorolni, a rejtett hibákat, indult ez a 20 méternyi kémény bélelésével, a kazáncsere miatt, amit természetesen nem kalkuláltunk bele a költségvetésbe, így egy csomó betervezett munkát, mint pl. villanyvezetékek, nyílászárók cseréje, parkettacsiszolás, -festés, és még egy csomó „apróság” törlődött a listáról, de a gépezet beindult.
Gyorsan, jól összeszervezetten haladt a munka, naponta 4-5 ember szorgoskodott, öröm volt nézni.
A fürdőt, konyhát tégláig bontottuk, a korszerű gépekhez új víz- és villanyvezetékekre volt szükség, az apró fürdőbe a kád helyett zuhanykabint építtettünk és mivel mindketten utáljuk a csempét, járólapot, a kabin falát, fürdő, konyha padlóját műgyantával vonattuk be. (műgyantázásról részletesen ITT olvashattok) A nappaliban „csak” a falakat kellett helyrehozniuk, a hálóban pedig a fa galéria gipszkartonnal burkolása volt a mesterek feladata.
Ránk maradt a nyílászárók, parketta, galéria festése. Vettünk egy csiszológépet, glettet, rengeteg fehér festéket, több nagy levegőt és indult a csináld magad projekt a lehúzott tételeknél, mindez a fűtetlen kéróban. De minden rosszban van valami jó: ma már a legreménytelenebb ajtót, ablakot is rendbe tudom hozni pillanatok alatt. 😀
Közben Merci barátnőmnek folyamatosan közvetítettem a munkafázisokat, Ő meg már épp karácsonyi lázban égett, küldte a szebbnél szebb fotókat az egyre hangulatosabb, gyönyörű lakásáról, amivel persze szokás szerint, azonnal megfertőzött, birtokba vettem az aránylag ép hálót és ott próbáltam ráhangolódni az ünnepekre, meg arra, hogy hamarosan hófehér, tisztaság fogad, ha belépek.
A felújítás viszontagságaiba nem megyek bele, annak ellenére, hogy már több renováláson is túlestünk, nem lettünk okosabbak, volt/van baki rendesen. Csak pár gyöngyszem a sok közül: az ikea konyha három mestert „evett” meg, úgy, hogy az egyes elemeket mi már készre szereltük, csak össze kellett volna „hangolni” a 4 méteres egyenes falon, még most sem tökéletes, a villanyszerelés annyira jól sikerült, hogy felszerelkeztünk egy poroltóval, a hófehér falak meg plafon alatt vastag csíkban besárgultak.
December közepén kezdtünk lemondani az új lakásban karácsonyozásról, a gázművek bürokrata rendszere ült az engedélyeztetésen, így se fűtés, se meleg víz, de végül az utolsó előtti pillanatban megkönyörültek rajtunk, kivonult a „stáb”, 5 perc múlva hihetetlen dolog történt, meleg lett. Kivitelező működőképessé tette a tákom-bákom konyhában a gépeket, eltakarították a sok szemetet, betonkeverőt és társait, gyorsan lefestettük a nappaliban a parkettát – illetve, bár festettem már padlót, most Kata tanácsait követve, (ITT) a képességeimhez képest aránylag jól felcsiszoltam, alapoztam és speciális padlófestékkel fejeztem be -.
Pontosan azt tettük, ami egyáltalán nem ajánlott festett padló esetében, szinte még meg sem száradt, mikor becuccoltunk, így az ünnepek alatt az új, saját lakásban, süteményillat és festékszag keverékében émelyeghettünk nagy boldogan. Annyira gyönyörű volt a látvány, hogy azonnal elfelejtettük a törmelékhegyeket.
Az utómunkálatokon kívül rengeteg a befejezetlen terv.
A galérián lévő háló igényel még némi bútort, dekorációt, az alatta lévő gardróbban ki kell alakítanunk a megálmodott, jól átlátható, praktikus rendszert, ajtaja is lesz, amint megtaláljuk a megfelelőt, és valakit legyártja az elképzelt sínt, amin majd fut.
A maradék, most épp kacattároló térben dolgozót szeretnénk kialakítani, és persze a parketta is fehér lesz, amint az idő engedi a 24 órás szellőztetést. A fürdő túl letisztult, érdekes kiegészítőkkel szeretnénk feldobni. A konyhába hosszúkás étkezőasztal mutatna jól, ráadásul több szék is elférne. Nappaliban a sötét kanapé elnyeli a fényt, szeretnénk fehérre cserélni. Az előszobában pedig egy kiszuperált létra funkcionál fogasként, beépített szekrénynek jobban örülnénk már.
Addig is az előző lakásból áthozott bútorokkal operálunk, amik külön-külön jól mutatnak, szeretjük a kavalkádot, a régi, szakadt, különleges darabokat a hófehér térben, csak az összképpel nem vagyok elégedett, ami nem találja a helyét, lassan mennie kell, de ez már csak részletkérdés. Szuper érzés hogy megvan a letisztult alap, hogy most már a kanapén kényelmesen hátradőlve mehet az ötletelés, át tudjuk gondolni végre, mi, hogy legyen. Nincs kapkodás, szoros határidő.
Mercivel vadásszuk az új, vagy viseltes darabokat, a köztünk lévő, több, mint 200 km-es távolság ellenére pont úgy, mint amikor szomszédok voltunk. Ide-oda hurcoljuk a bútorokat, kiegészítőket „nálad ez nagyon tuti lesz” megfontolásból, egymást inspirálva az új, merész, sok macerával járó dolgok bevállalására.
Külön öröm, hogy ebben a férjeink is partnerek, megszokták már az agyament ötleteinket. Imádjuk a dekorációt, a kiegészítőket, előfordult párszor, hogy egy apróság megváltoztatta az egész berendezést. Ráadásul nemrég összehozott a sors bennünket az ízlésben „hasonszőrű” Oldival.
Az apró kiegészítőkkel való játék hatása a konyhában látszik leginkább:
A nem szokványos festményeibe azonnal beleszerettünk, aztán az egyre sűrűbb csevej után, a hihetetlen energikus művésznőbe is. 😀 A képei feltették az i-re, akarom mondani a falainkra azt a bizonyos pontot, amit régóta kerestünk, de ezzel természetesen nincs megállás, sőt, most pontosan az történik – és remélem még nagyon sokáig fog is -, amit nagyon szeretünk, folyamatos a változás.”
A változásokat napi szinten nyomon követhetitek ITT.
Ugye jól passzol ide zárásként a jól imsert Kicsiház szlogen?
Az otthonod veled fejlődik!
Hozzászólások: