Sokan, sokszor kérdeznek a munkáimról, úgyhogy most megragadom az alkalmat, hogy írjak kicsit egy nemrégiben elkészült könyvről. Bár nem kapcsolódik szorosan a lakáskultúrához, a terítés és a tálalás mégiscsak tárgykultúránk része, a főzés, pedig legtöbbünknek szorosan kapcsolódik az otthonához és egyben az otthonosság fogalmához is.

És talán tudjátok, hogy én stylistként sok mindennel foglalkozom nem csupán lakberendezéssel, hanem többek közt ételfotózással is.  Amikor felhívott a Park Kiadó szerkesztője, hogy Hegyi Barbarának szeretnének egy második könyvet is csinálni, nagyon örültem. Már az is hatalmas visszaigazolás volt, hogy az általam stylingolt első könyve aranykönyv lett de az, hogy mikor egy második készül, ismét engem kérnek fel stylistnak, azt igazi szakmai elismerésnek éltem meg.

A következő gondolatom pedig az volt, hogy ez nehéz lesz. Mert második könyvet csinálni nehezebb mint elsőt. Olyasmi, mint amit az ejtőernyőzésről mondanak: nem elsőre nagy dolog kiugrani, hanem másodszorra, amikor már tudjuk mi vár ránk. Magasak az elvárások, hozni kell a színvonalat, de ugyanakkor újat is kell tudni mutatni és ki kell gyógyulni a gyerekbetegségekből. Szóval reméltem, hogy lesz bátorságom kiugrani és hogy aztán az ernyő is kinyílik majd.

A könyvben 30 menüsor található különböző ünnepi- és kevésbé jeles alkalmakra. Ez kötet a vendégvárás egyik legnagyobb dilemmájához, a menüsor megalkotásához igyekszik segítséget nyújtani, klasszikus és új receptek összerendezésével. Mindannyian, akik ebben a könyvben közreműködtünk úgy gondoljuk, hogy a főzés és az evés, több mint egy szükséges tevékenység. Amikor körbeüljük az asztalt, hogy megegyük amit valaki szeretettel készített el, akkor ott az evésnél jóval többről van szó. Egyébként a könyv is több mint receptgyűjtemény, Barba kedves vagy épp megrázó személyes történetei gazdagítják.

Eggs Benedict (szexi reggeli)

3 Új csokibombon (A lúd neve Márton)

Stylistként a legnagyobb kihívás az volt, hogy az egyes menüsorokat képileg össze kellett fognom. A való életben, egy ebédhez vagy vacsorához egy étkészlettel terítünk föl, de legalábbis egymáshoz passzoló tányérokkal, egy stílusban vagy hangulatban. Viszont egy ételfotón egészen más étkészlet áll jól egy madártejnek, mint egy marhapörköltnek. Mert a kamera nem pont azt látja, amit a szemünk lát.

Hideg póréhagyma leves (Az asztal 7 vége)

Kanári-szigeteki leves (Nagy zabálás)

Lime-hab (Férfiváró)

Minden esetben meg kellett találjuk Rékával (Kövesdi Réka – a fotós) az arany középutat. Hogy tud az ételsor egységes maradni, miközben nem válik képileg unalmassá és nem ismételjük magunkat. Ezért a menüsorok ételeit azonos fotózási napokon fotóztuk. Bár produkciós szempontból sokszor jobb lett volna más szempontok alapján szervezni a fotózást. Például minden fotózási napra 5 könnyű és 4 nehéz ételt rakni, vagy 4 előre elkészíthető és 5 frissen főzöttet (ez általában valahogy így szokott történni). Ez Barbara életén is könnyített volna, aki a fotózási napokon 12 órát állt a konyhában. Mégis úgy éreztük, így lesz a jobb, mert életszerűbb lesz az egész helyzet. Ez a koncepció a képek tekintetében, egy letisztultabb, egységesebb világot eredményezett, mint ami az előző könyvben látható. (ITT tudtok belenézni)

Heringsaláta (Szilveszter)

Friss ananász mentával, kókuszhabbal (Farsangi büféasztal)

Talán ez annak is köszönhető, hogy eltelt azóta pár év, ami alatt én is sokat változtam. A stylist stílust ad, de mindig nehéz kérdés az, hogy kinek a stílusát. Én úgy gondolom, hogy egy jó stylist munkáján mindig átsejlik a saját stílusa (ami nyilván változik, mint minden az életben), de miután ez egy alkalmazott műfaj képes kell legyen minden munkájában mást, a helyzetnek megfelelő megoldást találni. Miután a szakácskönyv legmeghatározóbb alakja az írója, így nagyon fontos az, hogy annak, aki megírja a recepteket milyen a stílusa. Milyen az a képi világ, amit magához közelinek érez és a stylist dolga (szerintem) ezt (stílusosan) formába önteni.

Bármilyen furcsa, de az ételstylingban is vannak trendek, ami most épp egy naturális, rusztikus, házias, képileg kissé zsúfoltabb világ. Egy « elkapott pillanatot » akar megidézni, ahogy lezseren a konyhaasztalon hagyva gőzölög a leves. Otthon. Ami azt üzeni, hogy ezt akár te is csinálhattd volna. Ebben a stílusban a styling nagyon erős, gyakran a körítés adja el a képet és nem is a rajta látható étel mint ITT és ITT

Újra visszatért, hogy az alapanyagok gyakran megjelennek a kész életek mellett, amely gesztus egy jó időre számüzetésben volt az ételfotók világából.
Többek között ez a trend szülte azt is, hogy megszűnt az ételek manipulálása. Manapság, már nem hajlakozzák a csirkéket és nem preparálják a zöldborsót, hanem az ételeket a maguk valójában igyekeznek bemutatni. (A reklámfotózásra/forgatásra ez nem igaz, mert ott például olyan sörhabra van szükség, ami 2 órán keresztül fotózható és ez csak kemikáliákkal valósítható meg.) Persze photoshop létezik, de a trend az, hogy a fotókon a valóságot látod. Fotózás után mi is megettük az összes ételt ami a könyvben látható. Nagyon finomak. Tényleg.

Répatorta (Böjt)

Nálam az ételfotókon mindig az ételek dominálnak. Ez néha komoly önmagtertóztatást kíván egy stylisttól, aki a tárgyak szerelmese, de én ebben hiszek. Abban, hogy egy recept melletti fotó egyben információ is arról, hogy hogy néz ki az étel, milyennek kell lennie, ha a recept alapján elkészítjük. Látszódnia kell a szerkezetének, az anyagának, a sűrűségének. És egyúttal azt kell éreznie az olvasónak, hogy belekanalazna, vagy beleharapna. Nagyon kevés eszközzel kell egy mikroenteriőrt varázsolni, ami az egész kép hangulatát meghatározza. Néhány apró részlet teljesen át tud rajzolni egy képet. Ennek a szempontnak a fontosságát még Mautner Zsófival közös munkáink során tanultam meg (tőle). Ő « az étel főszerepéhez » mindig nagyon ragaszkodik és úgy gondolom, hogy igaza van.

Szerencsére nem kell elköteleződni egy irányzat mellett. Én arra vágytam mindig, hogy a munkáim minél különbözőbbek tudjanak lenni és a minőség legyen bennük a közös, érződjön rajtuk, hogy én csináltam, de ne rólam szóljanak. ITT   ITT  és ITT  megnézhettek a korábbi szakácskönyveimből egy-egy ízelítőt.

Zöldtea-krémes palacsintatorta (Macskajaj)

Pavlova gránátalmával (Karácsony)

Barbara könyvénél számomra minden menüsor megtervezése egy kis utazás volt, elképzeltem, ha egy öreg hölgyet várnék ebédre vagy egy esős vasárnapon főznék, vagy gyerekzsúrt szerveznék milyen hangulatban lennék és miben, hogyan terítenék a vendégeimnek. Rengeteget beszélgettünk Barbarával az ő érzéseiről és a konkrét ételekről, amiket meg kellett fotóznunk. Ezután pedig az jött, hogy hogyan tudom ezt az « ételfotók nyelvére » lefordítani, a képek hangulatával megidézni az eseményt vagy az évszakot és közben igyekeztem az alkalomhoz és az ételekhez illő tálaláshoz adni ötleteket. Mindezzel azt szerettük volna sugallni, hogy a jó étel és a jó alkalom, méltó körítést érdemel.

Bízom benne, hogy sikerült egy szerethető és hasznos könyvet készítenünk, aminek helye lesz a konyhapolcokon, csodás ajándék lesz belőle karácsonyra vagy épp egy kevésbé jeles alkalomra.

A fotózásról készült werkfilm ITT tekinthető meg.

Fogadjátok szeretettel!

Szigeti Zsófi – stylist

Hegyi Barbara – Alkalomadtán
Kiadja: Park Kiadó
Fotó: Kövesdi Réka
Stylist: Szigeti Zsófi
terjedelem 280 oldal