2015.07.25.

Olvasói otthonok: Judit erkélye

Judit panellakásának terasza inspiráló példa arra, hogy kis helyen is lehet pihenésre alkalmas, kellemes zugot teremteni magunknak. Nézzétek meg ezt a kis teraszt, hogyan alakult át tulajdonosa keze által!

Judit így ír a terasz berendezéséről:

“Már ezer éve panellakásban élünk, de egy pillanatra sem vagyunk hajlandóak nem kertes házként tekinteni imádott lakásunkra, hiszen van egy szuper kis erkélyünk.

Ezt a kincset maximálisan igyekszünk is kihasználni, hiszen már késő tavasztól, nyáron pedig aztán különösen itt éljük az életünket.

Itt fogyasszuk el a napindító reggeli kávét, itt vacsorázunk (hétvégente pedig ebédelünk is), de a hosszú nyári esetéken ez a balkon szolgál a beszélgetős borozgatások vagy éppen a semmittevés helyszínéül is. Ha már egy ilyen kis sziget adatott, igyekeztünk úgy berendezni, hogy az teljes megjelenésében, kiegészítőiben és úgy mindhogyan a mi ízlésünket tükrözze és amolyan meghosszabbítása legyen a lakásunknak.
Az alapvető dolgok már rögtön az elején helyükre kerültek, de mint ahogy a lakásunk esetében is, úgy e kis szeglet berendezése is apránként történt: A szekrény, ami kamraként funkcionál, az előző kis lakásunk kelléke volt, amire az IKEA Fynd-ön vettünk új ajtókat baráti áron.

Az asztal szintén IKEA,- amit talán kicsit nagynak tűnik erre a kis erkélyre, de ahhoz, hogy 3-an kényelmesen le tudjunk ülni köré, bizony szükség van ekkorára- ezt spec. a Vaterán vadásztunk. Sokáig keresgéltünk szép faládákat, de sajnos nem igazán akadtunk olyanokra, amelyek elnyerték volna a tetszésünket, így az OBI-ban talált kis ládákat pácoltuk fehérre és használjuk polcként.

Az üveg gyertyatartókra, amelyek eredendően végetelen giccsesen voltak felcicomázva egy leárazáson bukkantam tényleg fillérekért. Én azonban megláttam bennük a lehetőséget, leszedtem róluk a felesleges sallangokat és az ízlésünkhöz igazítottam őket. És természetesen sok olyan apró kacat, kiegészítő is akad, melyeket jövet – menet lomtalanításokon, bolhapiacokon járva fokozatosan találtuk meg, vagy inkább ők találtak meg bennünket. Így jött létre ez a mostani állapot, amire szándékosan nem mondom azt, hogy végleges, mert magunkat ismerve biztos vagyok benne, hogy két év múlva egészen máshogyan néz majd ki…”

Ti mit szóltok hozzá?

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Panel terasz ízlésesen / Kicsiház

Még több olvasói otthont ITT találsz.

 

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM