2014.04.25.

Életre kelt amőbák, avagy egy stand története

Nagyon szeretek a férjemmel dolgozni, mert az ő keze közül mindig nagyszerű dolgok kerülnek ki és jó dolog a részesének lenni.
Általa kerültem bele ebbe a standépítés projektbe is.

A Libri Kiadói Csoportnak kellett standot tervezni az idei Nemzetközi Könyvfesztiválra.
A férjem, mint művészeti vezető azt találta ki, hogy az ide stand legyen modern, letisztult de otthonos, egyszerű de mégis nagyon sok íves formát tartalmazó és a dán HAY dizájner csapat ízlésvilágát tükrözze.
Ja, és hogy legyen papírhengerekből az egész……
Ez volt a kijelölt irány, innentől pedig én következtem:
Utánajártam, honnan lehet ipari mennyiségű, megfelelő falvastagságú és átmérőjű csövet szerezni. Szerencsére nem kellett sokáig kutakodnom, mert a Csepeli Papírcsőgyár bármilyen hengert legyárt és méretre is vág viszonylag rövid határidővel.
Ezután jött a tervezés. Harminc négyzetméterre elég sok funkciót be kellett tenni, és ezért jól át kellett gondolni, hogyan használjuk ki az adott teret.

Kellett zárható raktár a könyveknek meg az eladók személyes holmijainak, kellettek olyan displayek, amin több száz könyv elfér és jól látható, könnyen elérhető. Kellett kassza, kellett hely az ajándéktáskáknak és kellett hely dedikálásra is.
A megoldást egyébként pont a sok íves és teljesen amorf forma hozta, mert addig és úgy sakkoztam az íves fallal valamint az amőba formákkal hogy minden elfért végül.
A fal íve mögé került a zárható raktár. Az amőbákra a könyvek, melyeket úgy alakítottam és forgattam hogy a lehető legtöbb könyv elférjen rajtuk, és még a közlekedésre is maradjon hely közöttük.

 

 

 

 

A legnagyobb “amőbába” került a polc alá rejtett kassza. (ilyen alkalmakkor nem használnak pénztárgépet).

A legkisebb amőbát pedig úgy terveztem meg, hogy a felső polca egyben mini íróasztal is, így kétfunkciós lett a display: ha kell könyvtartó, ha kell, a könyveket a felső polcról lepakolva, dedikálópult, ahová még egy szék is elfér.
Ami a dizájnt illeti: egyszínűre terveztem mindent, így a fogas, a szék, az összes polc és a polcokra helyezett dísztárgy is ugyanolyan színű lett. Olyan berendezést akartunk, hogy otthonos, meleg hangulata legyen. A szín, amit választottam egy nagyon izgalmas “hay-es” szín, van benne kékes, szürkés de még zöldes árnyalat is, ez pedig a Tikkurila X441-es színe.

Ehhez a színhez iszonyú jól passzolt a natúr fűszőnyeg, ami irtó drága volt, de szerencsére átment a rostán és azt hiszem a megrendelők nem is bánták meg, mert mindenképpen hozzátesz az összhatáshoz. Ezek a szőnyegek egyébként nagyon strapabíróak, még a kiállításon megforduló tömeget is évekig jól állják.
De térjünk rá a kivitelezésre.
A kézzel rajzolt terveimet Kovács Károly a Sygmastudio tulajdonosa (munkái ITT láthatóak) dolgozta át látványtervvé és ő is valósította meg csapatával. Tudtam hogy Karesz vérprofi, hiszen számtalan boltot és standot épített már, így  kivitelezés magas minősége garantált volt. Gyönyörű munkát végeztek, mind a fal, mind pedig az MDF polcok és az azokat tartó csövek gyönyörűen lettek lefestve. (Speciális gépezettel forgatták a csöveket a fújás során, hogy mindenütt egyenletes legyen a festés. Három réteg kellett rá)

Alakul :-)

Aki ért hozzá, tudja, hogy hengert szépen festeni mennyire nehéz, de Kareszék megoldották.
Az íves falat profi szerkezet stabilizálja úgy, hogy a fal a kiállítás végén darabjaira szedhető, szállítható, tárolható és könnyen újraépíthető, ahogy a displayek is.
Az építésnél már láttuk, hogy a tervek a valóságban még ütősebbek, és megmondom nektek őszintén, nagyon büszkék voltunk magunkra.  Látványos, egyedi és nagyon különleges megoldás született!
Nézzétek meg élőben is vasárnapig a Millenáris C pavilonjában, a Nemzetközi Könyvfesztiválon!

Karesszal az építésnél
Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014
Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014
Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Libri stand Nemzetközi  Könyvfesztivál 2014

 

Látványtervek: Kovács Károly
Fotók: Balogh Orsi

Hozzászólások:


  • By Vera 25 ápr 2014

    De jó! Nagyon ötletes! Megyünk a Könyvfesztiválra, meglessük a valóságban is. :)

  • By Mónika Baricsa 25 ápr 2014

    Agyi lassúságom miatt a fűszőnyeg a képzeletemben műfűként jelent meg, és elképzeltem, hogy ez a kékes szín milyen jól mutat a smaragdzöld alapon, tiszta kerti hangulat. Lett volna :) Így kicsit komolyabb, viszont sokkal igényesebb, mint a sokszor látott (gondolom olcsó), leharcolt szőnyegpadló. Szép lett!

  • By Anonymous 25 ápr 2014

    Nagyon klassz lett és tök jó, hogy a mozgalmas formákhoz csak kétféle és visszafogott színt vittél bele.
    Viszont eddig türtőztettem magam, de most már tényleg nem bírom ki: férjed?!? ;))) Lilla

  • By Szentgyörgyi Kata 25 ápr 2014

    Lilla, igazából csak lesz, méghozzá hamarosan :-) Azért hívom így, mert a Szerelmem kifejezést több olvasóm is irritálónak tartotta. Az élettárs, pár, barát kifejezések meg nekem nem tetszettek :-) És mivel hamarosan a felesége leszek, úgy gondoltam nem borzolom a kedélyeket azzal hogy nekem Szerelmem van, maradok a sokkal visszafogottabb “férj” szónál :-))))

  • By Nikoletti Petra - Lakberendező 25 ápr 2014

    Gyönyörű, és nagyon ötletes. Gratulálok az egész csapatnak! :)

  • By nijntje 25 ápr 2014

    Gratulálok, ez elképesztően ütős lett!!! Sajnos csak így, gépről csodálhatom, de így is nagy élmény!

  • By Anonymous 25 ápr 2014

    Kata, megértelek, az élettárs/pár nekem sem a szívem csücske, a barát pedig egy kapcsolati szinten túl nagyon nem fejezi ki azt, ami két ember között van. Nekem a Szerelmem nagyon tetszett, de a férjem is 😉
    Remélem az előkészületekről és az esküvői dekorról is lesz majd poszt! Lilla

  • By Jucus10 01 máj 2014

    Kata, ez eszméletlen jó lett!! :)
    Előző munkahelyem egy csomagolóanyag gyártó/forgalmazó cég volt így én is a Csepelieket ajánlottam volna. Nagyon tetszik, h papírból készült a stand!
    Üdv, Jucus

  • By Kezdd itt | Kicsi Ház 14 okt 2014

    […] Emellett új feladatokban is kipróbáltam magam, életem első standját hoztam össze a férjem és egy nagyszerű kivitelező gárda segítségével. (ITT) […]

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM