Emlékszem, október végén el akartunk ültetni egy fát, de hirtelen olyan rossz idő lett, hogy gondoltuk, várunk addig, míg újra jóra nem fordul. Ez a fordulat pedig csak fél év múlva jött el. Jó sokat dideregtünk, fáztunk, és hiányoltuk a napfényt!

És most úgy tűnik, végre megérkezett hozzánk a tavasz!
A jó idő jót fog tenni a blogomnak. Mert a hidegben, esőben, hóban, fagyban, vajmi kevés kedvem volt az alig fűthető garázsban barkácsolni, festegetni, alkotni. Így a nagyobb munkák, elképzelések, ötletek megvalósítása várta a jó időt. De főleg, a fiúk szobájának kipofozása.
Ami ma el is jött, én pedig Gyulám segítségével, belefogtam a fiúk szobájának berendezéséhez.
Ahogy kisütött a nap, Gyula már hozta is a fűrészét, és ripsz-ropsz, lefűrészeltük a fiúk emelt ágyainak lábait.
Hogy miért? Mert rossz döntés volt megvenni őket. Sokáig még magamnak sem vallottam be, de utáltam az emelt ágyat. Ronda volt, masszívan agyonnyomta a szobát, ami a monstrumok miatt szinte folyosószerűvé vált. Eredetileg úgy terveztem, hogy a kis szobában nagyon jó lesz, ha megemelem az ágyat, mert alatta majd elfér egy csomó pakolós, meg egy íróasztal is, a leendő kisiskolásomnak.
De közben egyre jobban éreztem, hogy nem lehet egy íróasztalt betenni egy ágy alá. Olyan vacak lesz az egész és nyomott. Hogy szárnyaljanak a gondolatok és a tettvágy egy ágy alatt? Hogyan alkosson, tanuljon és szárnyaljon egy ágy alatt? Nekem nem menne. Ráadásul, valahogy az egész túlzsúfolt hatást keltett és mégsem maradt hely semmire.

Talán ezért nem is volt ihletem, hogy mihez kezdjek a fiúk szobájával, hogyan helyezzek el alig tizenkét négyzetméteren két rosszcsontot, két ággyal, megfelelően nagy tanuló-rajzoló sarokkal, és megszámlálhatatlan mennyiségű vicik-vacakkal. Ihlet hiányában, hónapokig fennállt ez a szedett-vedett állapot, s bár a fiúkat nem különösebben zavarta, bennünket egyre inkább.

Aztán megláttam ezt a fotót, és jött az a bizonyos AHA- élmény és innentől kezdve, már csak a jó időt vártam.

www.ohhappyday.com

Végre elkaptam a fonalat! Rájöttem, hogy a magasított, emelt ágyaknak menniük kell és nagyon furmányosan tálaltam is a témát a fiúk elé. Mondtam neki, hogy ha kicsi ágyuk lesz, azt oda tesszük, ahonnét este a legjobban rálátnak a nappalira. (vagyis ránk..)
Talált, süllyedt, deal!

Azért voltak szép pillanatai az emelt ágyaknak:

De főleg izgalmas pillanatai:

Duuuurva, ugye? Tetézve azzal, hogy nagyobbik gyermek hajlamos az alvajárásra, teljesen evidens, hogy áttértünk egy sokkal megnyugtatóbb, biztonságosabb, ugyanakkor a tér és az elrendezés szempontjából sokkal kedvezőbb megoldásra:

Ez lett tehát az új kiindulás alap. Sokat jutottunk előre, mert végre van fény az alagút végén: már látom a lehetőséget, hogyan lesz az alig tizenkét négyzetméterből nagyvonalúan funkcionális, ugyanakkor kedves és bohókás tér a fiúknak. Még egy kis festés itt, egy kis bútortuning amott, némi kárpitozás, fúrás faragás, és készen is leszünk!
Ha ilyen idő lesz, nem is olyan sokára…..