2012.12.29.

Viszlát 2012, szervusz 2013!

2012 nem a legtermékenyebb év volt számomra, legalábbis nem a blog szempontjából.
Bár a Kicsi Házból Nagy Ház lett, a költözködés, a válás, az új életünk kialakítása és az új ház felújítása mellett már nem volt túl sok időm a bloggal is foglalkozni.

Ettől függetlenül, azért volt pár munkám, melyek most bekerülhetnek az év végi besztof válogatásba, melyek jól összefoglalják, hogyan telt DIY szempontból az idei év.
Az év első napján már barkácsoltam, lelki bajaimat ezzel a kis aprósággal enyhítve:

 

komod_before

 

Amiből ez lett végül:

wallpapered_drawers_after_1.jpg

 

Februárban még utoljára dolgozgattam a Kicsi Házon, lécek és rétegelt lemez felhasználásával alkottam ezt a falburkolatot:

 

falpanel4.jpg

 

Áprilisban Orsi barátnőmmel csináltunk ünnepi terítéket laminált tapétadarabokból:

tapetaalatet

Szintén áprilisban, óvodások számára készítettem színátmenetes tárolószekrényt, egy Vaterán vett komódból:

komod_elotte

 

tengeresz_komod

tengeresz_komod_belul

 

 

 

Idén is készítettem egyedi játékkonyhát, úgy tűnik, minden évben csinálok minimum egyet, de inkább többet :-)
Ebből:

konyha_before.jpg

 

Ezt:

 

konyha_1.jpg

 

A játékkonyhán megmutattam, hogyan kell a gérvágót használni, Anita bútorán pedig azt leshettétek el, hogyan lehet csodát tenni fatiplivel:

anitakomodja

anitakomod_after

 

 

Júliusban beköltöztünk az új házba, tapétáztunk, festettünk és festettünk és festettem. Majd készült egy egyedi falilámpa az én stílusomban és az újrahasznosítás jegyében:

 

diy_lampa

Az apróbb lakáskiegészítők, fontos hangulati elemek is előtérbe kerültek nálam, ősszel befőttesüvegből alakítottam ki ezt a kedves kis vázát:

diy_vaza_2

 

A fiúk szobájában is elkezdődött a berendezkedés, bár a java még igencsak hátravan. Ezt a tárolót követik jövőre újabbak!

 

lada_before_1

 

lada1_1.jpg

 

Végül pedig, már szilveszterre hangolódva, mutattam nektek egy retró bárszekrény átalakulást.

barszekreny_before

barszekreny_1

barszekreny_nyito

 

 

2012-ben iszonyatosan sok változás volt az életemben és úgy érzem, a tendencia folytatódik 2013-ban is.
A változás hozta új inspirációk, tanulmányok és tapasztalatok lecsapódását követhetitek majd itt a blogon jövőre és természetesen az otthonunk berendezkedése is folytatódik.
Az év elején rögtön egy új, kárpitozott ágyvéggel gazdagodunk, majd azt követően egy kredenc születik ujjá egy igazán klasszikus festékcsalád segítségével.
Követtek majd?

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM