2020.02.08.

Útinapló 2. rész: Penang, Georgetown

Penang, Georgetown várost a 18. század végén alapították az angolok, és csakúgy mint abban az időszakban New York, ez a térség is vonzotta a kalandvágyó, bátor szerencsefiakat elsősorban Kínából de az angolok sok indiait is magukkal hoztak az akkor már gyarmati Indiából.

Georgetown az első angolok alapította város volt Délkelet-Ázsiában. Ahogy már írtam az előző részben (ITT) Kuala Lumpurhoz hasonlóan, itt is nagyon változatos a népesség összetétele, de főként betelepült kínaiak illetve a malájokkal házasság révén keveredő kínaiak alkotják a legnagyobb részt. A peranakan (betelepülő kínai a 18.században) kultúra kiemelkedő gyöngyszemeire és a koloniális korszak csodás mementóira bukkanhatunk a városban lépten-nyomon, ami 2008-óta a UNESCO Világörökség oltalma alatt áll.

Nem csak kulturálisan de építészetileg és gasztronómiailag is rendkívül sokszínű ez a hangulatos, kereskedelmi központként működő, tengerparti kikötőváros.

A korábban III. György angol király után nevezték el és New Yorkhoz hasonlóan igazi “multikulti” hely, népek, vallások, kultúrák olvasztótégelye. Ennél fogva igazán különleges hangulatú, vibráló városban találtuk magunkat. Penang hatalmas, belvárosi része Georgetown, ami nagyjából egy 3km átmérőjű körben helyezkedik el a tengerpart közvetlen közelében.

LÁTNIVALÓK

Georgetown tipikusan az a hely, ahol jó elveszni, csak úgy, céltalanul lődörögni az utcákon, mert minden sarkon van valami érdekes, gyakorlatilag  egy élő múzeum az egész belváros.

ACS_2791 2

Három napot töltöttünk a itt és úgy döntöttem, nem diktálok kemény tempót, nem erőltetem hogy mindent megnézzünk, hanem hagyjuk hogy kényelmesen, a magunk tempójában fedezzük fel a várost.

Így rögtön az első nap töröltem a betervezett túrát a Penang hegyre a rajta lévő szentély látogatással és a Nemzeti Park meglátogatását is.  Ezek érdekes célpontok, de szerintem a város tartogat annyi érdekességet, hogy ezeket inkább több nap látogatás esetében javaslom.

Ráadásul, Penang az ország legmelegebb városa, ami szinte elviselhetetlen hőséget jelent 12-16 óra között, így azt gondoltam, nem szívatom a családot egy fél napos hegyi túrával. Napjaink végül így alakultak az új terv szerint: reggel séta és reggeliző hely vadászat a városban, majd 12-15 óra között csendes pihenő és medencében pancsolás a hotelünkben, végül délután este kifulladásig bolyongás a városban.

Georgtown-ban számtalan képzőművész hagyta kézjegyét, az elsők között a litván Ernest Zacharevic, aki engedélyt kapott, hogy nagy méretű festményeket készítsen a házfalakra. Őt még számos külföldi és helyi művész követte, így a város hamarosan egy “open air” galériává változott. Nem csak festmények, hanem öntöttvas alkotások is tarkítják az utcákat, sokszor félreeső, szűk sikátorokat.

ACS_2801

ACS_2863

Így az első jópofa kaland a “street art vadászat”, ami egyszerre városnézés, egyszerre egyfajta kincskereső kaland. Az öntöttvas képek sokszor amolyan karikatúrái az adott utcának, az ott élő embereknek. Viccesek, humorosak. Még Jimmy Choo-ról is van ilyen kép, aki a városban született és nőt fel, sőt, első cipőit is -akkor még alkalmazottként- itt készítette.

ACS_2860

ACS_2835

ACS_2836

 

ACS_2844

Ezek a festmények új életre keltik a kopott házfalakat

ACS_2847 2

ACS_2848

ACS_2826

Sok festményt helyi vállalkozások szponzorálnak mert nekik is jó reklám!

A városban nagyon sok az európai beütésű, koloniális stílusú, de ugyanakkor keleti stílusjegyeket hordozó, kínai üzletlakás, melyek általában keskenyek de hosszan elnyúlóak két utca között.

Ezek a házak általában díszesek, színesek és nagyon bájosak, még leromlott állapotban is. Régebben mindegyiknek volt üzlet az aljában, de mostanra már sok ilyen házból butik hotelt vagy hostelt csináltak.

ACS_2798

ACS_2800

ACS_2849 2

ACS_2845 2

Az utcák napközben a hőségben kihaltak de estére megtelnek élettel

ACS_2867

 

A város egyik gyöngyszeme, kihagyhatatlan látnivalója a Peranakan Mansion mi egy tipikus otthonát mutatja be egy gazdag peranakan kereskedőnek. A ház maga valójában az egyik legnagyobb vezetőnek a háza volt, ami még a 19 században épült és igazán jó példája még ma is az eklektikának és a stílusos lakberendezésnek.

Peranakan Mansion bejárat

Peranakan Mansion bejárat

A központi tér

A központi tér

ACS_2820A berendezésben kínai faragott fapanelek, gyöngyház berakású bútorok, brit cementlap burkolat és Skóciából hozatott öntöttvas korlátok is megtalálhatóak.

A cipőt le kell venni hogy védjük a drága szőnyegeket

A cipőt le kell venni hogy védjük a drága szőnyegeket

Igazi kincsekkel terített étkezőasztal

Igazi kincsekkel terített étkezőasztal

ACS_2804

ACS_2818

ACS_2817

ACS_2819

ACS_2815

Ez utóbbiak nem számítanak különlegességnek errefelé, brit kolónia révén, a városban az ilyesmi gyakran előfordul, sőt, még az utcákon található gránit útburkolatokat is az angolok hozták ide.

Az egész ház lélegzetelállítóan káprázatos: gyönyörű, kézműves tárgyak, igaz ritkaságokat felvonultató gyűjtemény, hihetetlenül jó ízléssel berendezve. Maga a ház egy csoda és a kiállítás is nagyon izgalmas. Semmiképp ne hagyjátok ki ha erre jártok!ACS_2821

ACS_2822

Nem úgy mint a Blue Mansion-nak hívott villa, Cheng Fatt Tze a város egyik korabeli legismertebb gazdag emberének háza, ami bár a város egyik kiemelt látványossága, számomra hatalmas csalódás volt.

A villa java része butik hotel, ami nem is látogatható, ami meg igen, oda időpontonként hatalmas tömegű embert eresztenek be és a terek sajnos lebutítottak, gagyi reklám poszterekkel csúfítottak, a hallon és az előtéren kívül sajnos semmi izgi nincs itt, hacsak az nem, hogy itt forgatták a Crazy Rich Asians (ami nagyon jó kis film, főleg ha az ember Szingapúrba készül) mahjongozós jelenetét és ezt a házat tuningolták fel a gazdag fiú családi házának a filmben.

Itt ilyen a dekoráció. Elég nagy kontraszt a Peranakan Mansionhoz képest :-(

Itt ilyen a dekoráció. Elég nagy kontraszt a Peranakan Mansionhoz képest :-(

Szóval, ha szűkös az időtök, ezt itt pont ki lehet hagyni. Egy jópofa infó amit azért megtudtam itt: a házak egyrészt azért nyitottak középen, mert így több fényt is kapnak, hanem mert így a meleg sem rekedt bent annyira. Ráadásul a központi belső tér mindig süllyesztett, így az esős évszakban megtelik vízzel, belső medencét létrehozva ezzel.

Ez itt a villa hotel része, ide tilos a bemenet

Ez itt a villa hotel része, ide tilos a bemenet

Itt vették fel  Crazy Rich Asians mahjon-os jelenetét.

Itt vették fel Crazy Rich Asians mahjon-os jelenetét.

A központi hall esős évszakban megtelik vízzel

A központi hall esős évszakban megtelik vízzel

A városban rengeteg templom van: buddhista, hindu és muszlim, keresztény egyaránt. Érdemes ezeket mind körbejárni, nagyon érdekes belátást nyújt egy ilyen többvallású város (ország) életébe. Lám, lehet békében is élni egymással!

ACS_2846

ACS_2795

Sri Mirijamman hindu templom

Sri Mirijamman hindu templom

Hindu templom belölről

Hindu templom belülről

ACS_2873

Mi szerencsésen megnézhettük, hogyan imádkoznak a buddhista templomban és mit miért csinálnak, hal nagyszerű túravezetőnknek, akit egy délutánra “béreltünk fel”.

Tulajdonképpen ez az amit a leginkább javaslok: fizessetek be egy privát, kis létszámos túrára! A Tripadvisoron, Viatoron, Klookon rengeteg tematikus túralehetőség található. Mi a “Heritage on a plate” típusú túrát válaszottuk, ami maximum 8 fővel megy. (mindig javaslom a privát túrákat, a nagy buszos kirándulásokat, nagy csoportos látogatásokat pedig felejtsétek el, lebutított túristacsapda az összes!)

Végül rajtunk kívül még egy ausztrál házaspár volt a sétán, amelynek segítségével nem csak a helyi ételekkel ismerkedtünk, hanem a város történelmével, érdekes tényekkel is. Így jutottunk be a Goddes of Mercy buddhista templomban egy szertartásra, amit csendben, a sarokból néztünk, miközben túravezetőnk segített megérteni, mi történik.

Goddes of Mercy templom belülről

Goddes of Mercy templom kívülről

Meglátogattunk nagyon öreg kézműveseket is akik nagyjából hetven éve űzik a szakmájukat és eljutottunk a túravezetőnk gyerekkori lakhelyére is, a Clan Jetties egyik kevésbé  ismert részére.

Ezeket a füstölőket egy 98 éves bácsi készítette aki elég ismert errefelé

Ezeket a füstölőket egy 98 éves bácsi készítette aki elég ismert errefelé

ACS_2841

Chew Jetties

A Jetties tulajdonképpen a tengerre épült városrész. Ez is a 19 században épült fel, és azok a kínai klánok hozták létre, akik nem akarták a briteknek megfizetni a borsos földbérleti díjat. Így ők a tengeren maradtak. Főként halászatból élnek, de forgalmas kikötővárosként nem volt ritka megélhetés a csempészet sem.

Ezek az otthonok rendkívül szegényesek, az áramot például csak kb húsz éve vezették be erre a területre. Nagy hatással volt ránk, hogy megnézhettünk egy otthont itt, hogy láthattuk, hogyan élnek itt az emberek!

ACS_2840

ezekben mind családok élnek. Bent tiszteletből nem fotóztam.

ACS_2842

A túra végén megkértük vezetőnket, hogy segítsen nekünk egy jó fajta durian gyümölcsöt választani, hogy megkóstolhassuk az egész országban imádott, nagyon fura gyümölcsöt. Ez egy rendkívül kellemetlen szagú, kívül kemény burkú, belül puha, vaskos húsú gyümölcs amiért az itt élők rajonganak, és ára a csillagos égig is emelkedhet.

Nem csak nyersen fogyasztják, de mindenféle étel készül belőle: pörkölttől kezdve a jégkrémig, mindenben használják. Mi egy középkategóriás gyümölcsöt kóstoltunk, aminek kilója 7 ezer forint volt és egy kisebb darab kb egy kilós.

ACS_3124

azt mondják szaga a pokol bűze de íze a mennyországé

Ha érdekel, a  kóstolás pillanatait meg tudjátok nézni az instastoy highlite mezőben a @kataszentgyorgyi felhasználónál “Durian kóstolás” címen. Spoiler: nem ízlett :-)

De a kóstolás bizony errefelé alaptevékenység! A város ugyanis nem csak kulturálisan kiemelt központja az országnak, de kiemelt gasztronómiai célpont is. Mindenféle nemzet konyhája képviselteti itt magát: sokféle kínai, nyonya, hainanese,  és maláj, hindu konyha legjobbjait  találjátok meg itt.

ACS_2850 2

ACS_2851

Egymás hegyén-hátán vannak az utcai kajáldák, szerte a városban, alig tudtunk választani hogy végül hol együnk, egyszerűen nem tudtunk annyiszor enni, hogy mindent megkóstolhassunk. Az előző részben (ITT) már bemutattam pár ételt, de folytatódjon a sor a penangi ajánlásokkal!

Ami ízlett nagyon:

Chicken Biryani

Mint kiderült, ezt az első nap evett ételt nagyon megtaláltuk, mert másnap a gasztrotúra-vezetőnk is ide hozott bennünket. A csirkés, fűszeres rizst itt vastag bambuszban párolják, amitől az egész nagyon szaftos és puha lesz. Csípős szószt és uborkasalátát kaptunk hozzá, mindezt banánlevélen tálalva. Errefelé gyakori a banánlevélen tálalás, a banánlevélbe csomagolás. A helyiek ezt az ételt kézzel eszik, így másodjára már mi is így tettünk.  Végre egy kaja, amit a fiúk is imádtak!

Az egyik legemlékezetesebb étkezésünk

Az egyik legemlékezetesebb étkezésünk

Az étel végeztével illik behajtani a banánlevelet. Ha magad felé hajtod a banánlevelet ízlett, ha viszont ellenkező irányba akkor jelzed hogy nem volt finom amit ettél.

Az étel végeztével illik behajtani a banánlevelet. Ha magad felé hajtod a banánlevelet ízlett, ha viszont ellenkező irányba akkor jelzed hogy nem volt finom amit ettél.

Ő kézzel ette mint a helyiek

Ő kézzel ette mint a helyiek

Ez az étterem sem szűkölködött menő falfestésben

Ez az étterem sem szűkölködött menő falfestésben

Assam (Penang) Laksa

Na hát ez egy zseniális étel! Nem csoda, hogy itt Penangban Antony Bourdain is azt evett és egyébként el volt ájulva tőle. Az alap egy sűrű halas lé, hasonló a mi halászlénkhez csak persze a fűszerezés nagyon más: tengeri halak, chili, tamarind, rengeteg friss koriander adják az ízét.

A laksát nagyon sokféleképpen készítik el, ennek módja tájegységenként változó. Szerettem volna ezt az ízt összekóstolni a szingapúri verzióval, amit kókusztejjel készítenek, de sajnos ez nem fért bele az időnkbe.

ACS_2853

Assam Laksa: sűrű halas lé tésztával, sok korianderrel

Assam Laksa: sűrű halas lé tésztával, zöldségekkel

Roti Bakar

Na jó, ez egy kicsit fura lesz, mert a roti bakar az tulajdonképpen pirítós. Na de milyen pirítós! A kenyeret fatüzelésű kemencében pirítják, és nagyon lágy tojással kínálják. Na meg persze az útinapló első részében már említett teh tarikkal.

Faszenes kemencében sült pirítós

Faszenes kemencében sült pirítós

Azóta is próbálkozom ezen tojásállag elérésével, kevés sikerrel

Azóta is próbálkozom ezen tojásállag elérésével, kevés sikerrel

Itt egy sikátorban leltünk rá a város talán legjobb reggeliző helyére. Ezt abból gondolom, hogy nem sokkal érkezésünk után, már kígyózó sor várta hogy ehessenek egy pirítóst és a konyhában is profin ment a munka:

ACS_2808

Mindenki csak egyféle dolgot csinált.

Satay bárhol!

Ezt a faszénen sült, nyársa húzott csirke, bárány, marha vagy hal ételt szinte mindenhol jól készítik, a lényeg hogy lásd, tényleg faszénen sül a hús.

ACS_2855

Ez az étel szerencsére nagy kedvence volt a fiúknak így akkor is jól laktak, ha mi különféle furcsa nevű ételeket kóstoltunk, több-kevesebb sikerrel.

Vannak ugyanis errefelé elég izgalmas, vagy más szemszögből nézve bizarr ételek, mint a párolt csirkeláb, a disznó-belsőség pörkölt, de a desszertek terén is akadt egy-egy érdekesség, amit meg kellett kóstolnunk:

Az ice kacang és a chendol két helyi különlegesség, mindkettő gyalult jégből készül, de míg a kacang  tetejére gyümölcsök és édes szószok kerülnek, addig a chendol gyakorlatilag egy babos jég :-)

ACS_2834

Nyilván nem lehet innen anélkül hazamenni, hogy a Famous Chendolt a Kimberly utcában ne kóstoltuk volna! :- ) (videó szintén a story highlites-ban a instagram profilomnál)

Nagyon jók voltak a kínai herbateák, bár sokszor nem is tudtuk mit iszunk, mert a növényt sem ismertük amiből készült. Egyedül a krizantém teáról tudtuk hogy mi az, ezt gyakran ginsenggel turbózva adták.

ACS_2852

A tipikus nyonya édességek is eléggé kellették magukat a kóstolásra, de valójában egyik sem volt számomra megnyerő, inkább nagyon érdekes: ezek többnyire kókuszos, zselés, kocsonyás  állagú, enyhén édesített, nagyon színes desszertek.

ACS_3121 2

Eljutottunk még egy nagyon instagram-barát kávézóba is, ahol tejhabból készítettek ilyeneket:

ACS_2864

A városban számtalan nagyon trendi kocsma, bár van. Egyik este egy speakeasy bárba mentünk el a gyerekekkel, ahova szerencsére őket is beengedték. A speakeasy bárok általában “titkos bárok” csak úgy az utcáról észre sem venni őket és általában jellemzőjük még hogy a berendezésük is egy titkos bár hangulatát adják, még a szesztilalom korszakából, illetve hogy nagyon különleges, kézműves alapanyagokból készülő koktélokat készítenek.

ACS_2861

Több helyet is kinéztem magamnak, de abba mentünk ami éppen útba esett. Élőzene, jó hangulat, különleges enteriőr és jó koktélok vártak ránk:

ACS_2862

Magazine 63 Bár

ACS_2858

A szállásunk is egy látványosság volt tulajdonképpen, mert úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a lehetőséget, hogy megfizethető áron tölthetünk el három napot egy igazi, hamisítatlan, ötcsillagos luxusszállodában.

ACS_2824

Eastern Oriental Hotel

Eastern Oriental Hotel

Az Eastern Oriental hotelben pár éve még Charles herceg is járt és nagyon szeretnek ezzel dicsekedni. Az épület a koloniális stílus gyönyörű megtestesítője, ötvözve a modern kori luxussal. Hatalmas, összenyitható szobánk volt, terasszal és a gyerekek nagyon élvezték a medencét is, ami igazán jól jött, amikor a hőség elől kellett elmenekülnünk kis időre a nap közepén.

ACS_2880 2

A medence

A medence

ACS_2793 2

Ez is egy aspektusa, egy igen érdekes aspektusa volt a városnak.

Penang Batu Ferringhi nevű része igazi tengerparti üdülőváros, nagyjából fél órányi autóútra Georgetown-tól. Akik szeretik összekötni a tengerparti pancsolást a városonézéssel, azoknak azt a részt ajánlom, de mivel mi tovább indultunk innen egy hamisítatlan, pihentető tengerparti nyaralásra, így a belváros nekünk tökéletes választásnak bizonyult a szállás esetében is.

Utolsó este

Ezt a hihetetlen nyüzsgést, forgatagot cseréltük le pár nap tökéletes nyugalomra egy kicsike thai szigeten.

Hamarosan megmutatom hol!

 

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM