2020.01.29.

Útinapló 1. rész: Kuala Lumpur

Pár éve rendszeressé tettük hogy az évet egy nagy családi utazással indítjuk  és négyesben fedezünk fel távoli országokat, ismerünk meg izgalmas kultúrákat. Idén az év első két hetébe sűrítettük bele Kuala Lumpurt, Szingapúrt, Penangot és Koh Lipét.

Általában pár hónap, mire összeáll az útvonalunk, hiszen csak alapos ismeretek birtokában tudom eldönteni, hogy mi az aminek mindenképpen benne kell lennie a két hetes túrában, mi az ami számunkra a legtöbb érdekességet tartogathatja.

Ennek köszönhetően, mire elindulunk, elég sokat tudok az egyes állomásokról, a szokásokról, ételekről, látnivalókról.

Szeretném nektek is megmutatni hogyan állt össze az út, miket láttunk amiket nektek is ajánlok, mire számíthattok és mit ne hagyjatok ki semmiképp ha hasonló utat terveztek.

Első állomásunk Kuala Lumpur volt, ahol két teljes napot tudtunk eltölteni.

Kuala Lumpur Malájzia fővárosa és legnagyobb városa is egyben.  Mint minden maláj városban, itt is nagyon diverzifikált a népesség: a lakosok java része a 19 században betelepült kínai, illetve kínai-maláj valamint indiai. Mivel Malájzia fő városai a 19. században jöttek létre többségében bevándorolt kínai és indiai munkások közreműködésével, így alapvetően a peranakan (helyi születésű, letelepedett kínai) kultúra a mérvadó és a leghangsúlyosabban jelen lévő az országban. Ugyanakkor, az ország 1957-ig brit gyarmat volt és ennek a korszaknak is markáns nyomai maradtak hátra.

Minden városban, így természetesen Kuala Lumpurban is van kínai és indiai negyed is. A vallások tekintetében a buddhizmus, a muszlim és a hindu vallás egyszerre van jelen az országban. A népek keveredésének köszönhetően nem csak a vallási de aa gasztronómiai sokszínűség is jellemző a térségre aminek mi sok-sok előnyét élveztük.

Úgy érkeztünk a városba hogy nem voltak igazán nagy elvárásaink, mert itthon nem sok jót hallottunk róla olyan emberektől, akik már jártak erre.

De persze végül a városban tapasztaltak teljesen felülmúlták a várakozásainkat, nagyon jól éreztük itt magunkat, így utólag, szívesen eltöltöttünk volna még itt egy-két plusznapot.

Mivel nem volt sok időnk, a túránkat a főbb látványosságok és természetesen az étel köré építettem fel.

Délután érkeztünk meg egy hosszú út után, kimerülve és……éhesen. Mivel a szállásokat általában úgy választom, hogy a közelben legyenek jó éttermek és adott esetben bárok, így hamar a Jalan Alor utcán találtuk magunkat, ami a város egyik közismert étel-utcája, olyan utca ahol egymást érik a kifőzdék.

Kuala Lumpur utinapló

Étel-étel hátán az Alor utcában (Jalan Alor). Ahová be akarnak terelni, oda ne menj be!

Fontos tudni, hogy Délkelet-Ázsiában az utcán evés a kultúra része, reggel, délben és este is előszeretettel esznek az utcai kifőzdében. Ezek a kifőzdék nagyon távol vannak a mi nyugati éttermeinktől és az ANTSZ is biztosan dobna egy hátast a körülmények láttán, de mivel nagy a pörgés és minden frissen készül, az egész út alatt (csakúgy mint a két évvel ezelőtti vietnámi utunk során) egyikünknek sem lett semmi baja az ételtől. Ráadásul, itt ezeken a helyeken főznek igazán jól! Egy-egy stand csak egy-két féle ételt kínál, abban profik, azt készítik sokszor 30-40-50 éve minden nap.

Mivel rögtön az első alkalommal belefutottunk a Jalan Alor utcában egy turista csapdába, erre a tényre később már nagyon figyeltem: csak olyan helyen ettünk ahol a kínálat nem haladta meg a négyféle ételt és minél kisebb (és öregebb)  volt a személyzet, annál jobb. Ha még helyiekből álló sor is áll előtte, akkor a hely garantáltan jó választás!

Azért ezt a turista-csapdás fiaskót is helyre tettük gyorsan, mert az elsőnek választott ételeket inkább otthagytuk és végül egy  egyszemélyes “seriously non halal” szaftos, ragacsos, omlós sertés oldalasokat sütő helyen vigasztalódtunk.

Szaftos, puha, ízes oldalast ettünk itt és nagyon kedves volt a chef is

Szaftos, puha, ízes oldalast ettünk itt és nagyon kedves volt a chef is

Látnivalók

Batu Caves

Az egyik legnagyobb látnivaló a várostól 13 km-re található: Batu Caves. Ha még nem láttad, el sem hiszed hogy a képeim valóságosak.

a Batu Caves bejárata

a Batu Caves bejárata

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

A képen egy random influencer fotózkodik épp

Kuala Lumpur útinapló

A Batu Caves a mai napig aktívan működő hindu ima és zarándokhely. A mészkő hegybe vájt szentélyt 272 meredek és a szivárvány minden színében pompázó lépcsőn keresztül lehet megközelíteni.

A szentélyt 42 méter magas arany Murugan istenséget formázó szobor őrzi, ami a térségben élő tamil hinduk fő istensége.

Kuala Lumpur útinapló

A lépcsők a szivárvány minden színében pompáznak és borzasztóan meredekek.

A lépcsők a szivárvány minden színében pompáznak és borzasztóan meredekek, legalábbis lefelé ezt éreztük

Kuala Lumpur útinapló

Az egész hely lenyűgöző! Gyönyörűek a színek, az épületek aprólékos kidolgozottsággal, dúsan díszítettek, fenséges a hegy belsejében lévő szentély és izgalmas a színes szárikba öltözött hindu nők látványa.

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

A legnagyobb működő hindu szentély Indián kívül

A legnagyobb működő hindu szentély Indián kívül

A barlang belseje

A barlang belseje

Ezen felül ott vannak még a majmok, amik olykor ellopják a showt a szentélytől. Sokan vannak, nem félnek az embertől és lopnak. Amit csak érnek. Rohangásznak a lépcsőkön és lesik a potya ennivalót.

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

A lépcsők tetejéről  nagyon szép a kilátás a város felhőkarcolóira.

Amikből egyébként van bőven, mert az utóbbi időben számtalan beruházás indult el a városban. Így a város ban a jellegzetes peranakan üzletlakások, az angol gyarmati időből maradt koloniális stílusú épületek mellett ultramodern, fém, acél, üveg monstrum felhőkarcolókkal is találkozhatunk.

Tériszonyosoknak elég durva ez a látvány visszafelé

Egy kicsit el is bambultunk a Petronas-tornyok mellett található plázában, ahol minden IS  kapható volt és ahol álmélkodva nézegettük a kirakatokat. Nem mellesleg, a plázák kellemes menedékként is szolgálnak a nagy hőségben.

Kínai holdújévre készülnek mindenhol.

Kínai holdújévre készülnek mindenhol.

Petronas Twin Towers

A világon 1996-óta legmagasabb ikertoronyként számon tartott Petronas Twin Towers volt a második “must have” célpont a városban. Ide már jó előre vettem belépő jegyeket, így a megadott időpontban csak a biztonsági ellenőrzésnél álltunk sorba hogy aztán feljussunk előbb a 43. majd a 86. emeletre.

Kuala Lumpur útinapló

A 43. emeleten van a két tornyot összekötő híd, a 86. pedig konkrétan a torony teteje, efölött már csak adóvevő van, amit csak a személyzet közelíthet meg.

A két tornyot összekötő hídon

A két tornyot összekötő hídon

Mi naplementére terveztük ezt a kirándulást, így nappali és esti fényben is megnézhettük a kilátást. A tornyok egyébként irodaházaknak adnak otthont, több mint 4000 dolgozóval. A formájának alapja egy klasszikus iszlám motívum, az egymáson elforgatott négyzetek.

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

A torony környéke is megér egy sétát: buja zöld park övezi a modern építményt, pálmafákkal, gyerekmedencével és este látványos lézershowt bemutató szökőkúttal.

A városban egyébként sok a zöld, nagy parkok vannak és egy érintetlenül megmaradt dzsungel-darab is van a város közepén. Számos felhőkarcolót is láttunk befuttatva zöld növényekkel.

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

Kínai-negyed (Petaling street)

A kínai negyed a kulturális sokszínűség, forgatag miatt érdekes, a sokféle árus, ételstand és még annál is több kínai gagyi cucc teszi jó kalanddá a városrész meglátogatását.

Nagyon jókat röhögtünk a CG-motívumos kamu Gucci cuccokon és bőszen, ám annál kevesebb sikerrel alkudtunk egy eredeti(!!!! :-P) Iphone 11-et imitáló kamera matricára. :-)

Kuala Lumpur útinapló

20 ringgitünkbe fájt az Iphone 11-et imitáló matrica

20 ringgitünkbe fájt az Iphone 11-et imitáló matrica. De legalább ez eredeti :-))

Thean Hou Temple

Kicsit kintebb a belvárostól, egy hegy tetején található a buddhista Thean Hou templom, amit hainanese kínaiak (ez is egy nagyon gyakori népcsoport malájziában) építettek buddhista, taoista és konfucionista vallási és építészeti elemeket vegyítve. A számunkra egzotikus megjelenésű, erőteljes színvilágú templom tekintélyt parancsolóan ragyog  a szikrázó napfényben.

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

A templom maga nagyon csendes és nyugodt, annak ellenére hogy míg ott voltunk, volt egy Miss University szépségkirálynő-fotózás és egy esküvői fotózás is. Nem csodálom mondjuk, mert elég jó fotóháttér a templom és a templomot körülvevő zen-kert is.


ACS_2772

szépségkirálynő fotózkodás

szépségkirálynő fotózkodás

Itt éppen az újévi dekorációt teszik fel

Itt éppen az újévi dekorációt teszik fel

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

 

Távozóban 5 maláj ringgitért vettünk egy kis énekes madarat, amit szabadon engedve kívánhattunk valamit.Kuala Lumpur útinapló

Kilátás a templomból

Kilátás a templomból

Central Market

Nem messze a kínai negyed forgatagától található a Central Market. Itt alapvetően nincs klasszikus piac, a két szintes art-deco stílusú épületben főleg kézműves szuvenírek kaphatóak de van itt is bőven lehetőség az étkezésre. Az alsó szinten lehet böngészni a kerámiák, porcelánok, selyemholmik között, ha pedig megéhezünk, az emeleten izgalmas ízeket kínáló standok várnak, kulturált körülményeket biztosító étkezésre.

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

A piac amúgy kőhajításnyira van a koloniális stílusú régi, gyarmati városvezetési központtól, a koloniális stílusban épült pályaudvartól és állami épületektől a Merdeka téren. Sajnos mi ezt csak futólag láttuk, mert már mennünk kellett a reptérre.

Étel

Mondanom sem kell, hogy az utazás java része a kaja körül forgott. Nagyon szeretjük az ázsiai ízeket és vietnámi utunk során (ITT és ITT) is tapasztaltuk, hogy nem kell megijedni a szegényes, utcai körülményektől, mert az ételek frissek, az elkészítés tiszta és sem a vietnámi sem a mostani utunk során, sehol nem lett bajunk az utcai kajától, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni!

Sőt, egy étteremben vagy egy hotelben egyrészt szar a kaja, másrészt esetenként annyira nem is friss, főleg ha a hülye turista bolognai spagettit akar enni. Na, attól lehet itt bajod!

Az utazás előtt már hetekkel youtube videókat néztem az itteni étkezési szokásokról, kajákról de az a helyzet, hogy hiába képeztem magam ki az ételek neveiből, alapvetően zavarban voltam hogy a rengeteg lehetőség közül mit is válasszak és minek milyen az íze.

Kulala Lumpur útinapló

Így nem maradt más, mint nagyon sokat kóstolgatni.

Már reggelire nagyon érdekes dolgokat esznek a malájok, mint a nasi lemak, ami főként szaftos, kókuszban gőzölt rizsből, sült csirke valamelyik részéből, szárított szardellából és szójababból áll. Sambalt is adnak mellé, de mint kiderült ezt én nem szeretem :-) A nasi lemak annyira népszerű reggeli étel, hogy amikor a finnyás nagyfiamat elvittük oda reggelizni, röhögve tapasztaltuk hogy ott is ezt adják.

Mi első reggel próbáltuk ezt egy standnál, ami előtt hosszú sor állt a Jalan Alor utca elején. Sokféle húsból lehetett válogatni és nagyon kedvesek voltak velünk, mert eléggé kitűnt, hogy itt idegenek vagyunk.

Kuala Lumpur útinapló

Sorba állunk a reggeliért

Második napon véletlenül jutottunk el az indiai negyed egyik sikátorába (a Yut Kee kávézót kerestük, ami már 1928-óta üzemel és a helyiek nagyon kedvelik, de sajnos hétfőn zárva volt). A Jalan (utca)  Kamunting melletti sikátorban viszont egy kis reggeliző helyre leltünk, ahol szintén nem vol senki európai rajtunk kívül és ezért itt is nagyon örültek nekünk.

Készül a roti

Készül a roti

Kuala Lumpur útinapló

Itt roti canai-t ettünk, ami egy indiai étel, olyasmi mint a mi rétestésztánk  és lángosunk keveréke ha nagyon be kell mutatnom. Nagyon vékonyra nyújtott tésztát összehajtogatják, forró vaslapon megsütik és igény szerint meg is töltik tojással, sajttal. Különböző curry mártásokkal tálalják. Valami isteni! Már a gondolatára is összefut a nyál a számban..

Kuala Lumpur útinapló

Reggelire ki nem hagytam volna a teh tarik nevű, erős fekete teából és sűrített tejből álló italt. Nagyon jól csúszik a roti canai mellé. A kopi, a helyi kávé ehhez nagyon hasonló, hosszú kávé sűrített tejjel.

Teh tarik

Teh tarik

Vannak még érdekes reggelik, da azokat Kuala Lumpurban nem ettük, majd később mesélek róluk is.

Nagyon sokféle tésztás-leveses ételük van, nekem a wan tan mee és az assam laksa ízlett leginkább, meg ettünk a vietnámi pho-höz hasonló ízvilágú levest is, a Centrál Marketnek ezen standján nagyon sokféle finom, laktató verziót lehet kapni:

A sarki bódé a levesező, többféle finom levest adnak itt.

A sarki bódé a levesező, többféle finom levest adnak itt.

wan tan mee-ért, ami egy laktató leves wan tan tésztás gombócokkal és rizstésztával, kínai kellel, Tony Yeoh standjához kell menni a Jalan Alor közelében, a Jalan Galloway és a Jalan Sin Chew Kee utcákat közrefogó közbe.

A kínai negyedben étterembe mentünk, egy sok helyen javasolt, régi klasszikus helyre: Restoran Kim Lian Kee

Itt nagyon sok ételt kóstoltunk, és mindegyik finom volt, annak ellenére hogy feléről nem is tudtam mi az amit eszünk, hiába igyekeztem felkészülni. A hely a bazár kellős közepén van, tele helyiekkel és a láthatóan főnök fotói vannak kitéve a falakra ahol láthatóan más, nagyon híres ázsiaiakkal van lefotózva :-), szóval elég népszerű étteremről van szó.

Kuala Lumpur útinapló

A Petronas Towers melletti plázában is megéheztünk, itt pedig a Din Tai Fung nevű étteremláncba ültünk be, ahol hihetetlenül finom dim sumokat és mindenféle tésztás leveseket kapni. (ez az étterem Londonban is van és sok más nagyvárosban)

A dim sum egyébként is nagy kedvencem, egy-egy falatkát szívesen kóstoltam ahol lehetett. Alapjában véve a dim sum apró falatkákat jelent, általában teázás mellett fogyasztják a kínaiak. Ezek többségében kis gombócok, zöldséggel vagy sertéshússal, rákkal töltve, sok esetben még húslé is van benne, így a kis gombócokat egy spéci kanálba helyezve, a gombócot kipukkantva előbb az abból kifolyó levet isszák meg, aztán pálcikával megeszik a gombócot is.

Kuala Lumpur útinapló

Innivalókban is nagyon sok a számunkra extravagáns, egzotikus választás. Alap, hogy kókusz mindenhol van, abból lehet kiszürcsölni a kókuszvizet.

Nagyon sokféle házi jeges teájuk van, nekem a calamansis jeges tea ízlett leginkább. (a calamansi olyan mint a lime csak kisebb és savanyúbb, sokféle ételben, öntetben is használják). A reggelire már kóstolt teh tarik is kapható jeges és bubble tea verzióban is.

Ittunk számunkra ismeretlen herbateákat, ginseng italt, mindegyik nagyon jól esett. Vannak standok, amik kifejezetten frissen préselt gyümölcslevekre és nádcukor-lére szakosodtak, ezeket a rendeléskor készítik el. Malájziában tiszta és jó minőségű a víz, nem kell parázni tőle meg a jeges italoktól sem.

Szállás

Kuala Lumpurban a nagyon trendi és nyüzsgő (kb mint a mi VII. kerületi buli negyedünk) Bukit Bintang városrészben keresgéltem, hiszen errefelé rengeteg kajálda, bár van. A Journal Hotelre esett a választás, aminek kényelmes szobái és még elég trendi “rooftop” medencéje is van. Jó volt vacsora előtt a hőségben mártózni egyet és esténként hangulatos környezetben koktélozhattunk.

trendi kis tetőtéri bár, medencével

trendi kis tetőtéri bár, medencével

Csobbanás naplemente előtt

Csobbanás naplemente előtt

Kuala Lumpur útinapló

Kuala Lumpur útinapló

Tippek

A ruházatunk összeállításakor soha ne feledjük, hogy az összes muszlim, hindu, buddhista templomban, szentélyben, vallási helyen tilos a térd és a váll fedetlenül hagyása! Ilyenformán a short-spagetti pántos trikó kombó nem a legjobb választás errefelé, még akkor sem ha nagy a hőség. Én többnyire törekszem arra hogy a meleg ellenére is a legtöbb bőrfelületem fedve legyen, mert fehér bőröm nem bírja a napot, (meg elegánsabb is szerintem de az egy másik poszt témája lehet) de amúgy véleményem szerint senkinek sem tesz jót a leégés. A megfelelő ruházat tehát nem csak illendő, hanem praktikus is. Egy kis selyemkendő pedig elfér minden női táskában ha ujjatlan pólóban mászkálnál.

Adatra is szükség van, mert kell a tájékozódáshoz és az utazáshoz is. Már a reptéren lehet venni  sim kártyákat, különféle nagyságú adattal, nem drágán. Mi egy hordozható wifi routert vettünk, ami elfért a táskámban , így nem kellett sim kártyát cserélni a telefonunkban, csak rácsatlakoztunk a saját wifinkre és mindenhol, mindig volt adatunk.

Ami már csak azért is hasznos volt, mert egész Malájziában és Szingapúrban is Grab-bel közlekedtünk, ami a helyi Uber. Le kell tölteni az applikációt, regisztrálni egy hitelkártyát és így készpénz sem kell az autókázáshoz. (jelenleg a Bolt üzemel hasonlóképpen nálunk) Nagyon gyors módszer volt hogy mindenhova eljussunk a városban. A nagy meleg miatt olyankor is inkább grabeztünk, amikor csak 1,5-2 km távolságra volt a kiszemelt célpont.

Jellemzően 5-700 ft körüli összegért közlekedtünk így, de pl a 13 km-re lévő Batu Caves-hoz is nagyon olcsón, 1400 Ft körüli ringgitért jutottunk el.

Apropó olcsóság: az utcai ételek, italok szintén nagyon olcsók, egy főétel kb 5-6 ringgit, ami nagyjából 350-450 Ft, a fentebb látott roti prata négy adagban plusz tea került kb 700 magyar forintba.

Így lehet bátran többféle ételt kirendelni, többféle helyről, hogy kiderítsétek, nektek mi ízlik. Grab pay  applikációval egy csomó standnál fizetni is lehet.

Kuala Lumpur egy nagyon modern többarcú nagyváros. Kiépített tömegközlekedés, úthálózat, sok szép ház van itt és hatalmas tisztaság. Bizony, de messze vagyunk mi ettől! Szemetet csak zsákban látni az utcán, egy eldobott csikk sincs sehol.

Kuala Lumpur útinapló

Fejlett, hihetetlenül gyorsan fejlődő ázsiai nagyváros. Szerettük.

Utunkat Georgetown, Penang felé vettük, ahol tovább ismerkedtünk a peranakan kultúrával.

Utunk folytatásáról, a következő állomásról  ITT olvashattok.

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Pinterest
RSS
INSTAGRAM