2015.12.11.

DIY tortatál, nem csak tortának – Biankától

Szerző:

Aki gyakorlott a csináld magad kategóriában, annak ez a téma már egyáltalán nem ismeretlen.
Mivel nagyon mutatós, és egyszerűen elkészíthető, ezért számos lehetőség létezik az elkészítésére.

Ez a kis csoda, csak a nevében tortatál, igazából nagyon sokféle funkciót el tud látni akár tárolás, akár díszítő elem szempontjából.

Nálunk is többféle funkciót tölt be.

Az ünnepek közeledtével pedig karácsonyi ajándéknak is megfelelő lehet.

Most a magam technikáját mutatom be, ahogy én gyártottam őket.

Gyertyatartó, ragasztó, vágatott fa korong, vagy tányér szükségesek hozzá.

Az ERSATTA gyertyatartókat az Ikeában vásároltam. Sokszor a kiárusított polcokon is kapni, akár fél áron.

Pattex ragasztót használtam a rögzítéshez.

A fa korongokat asztalossal vágattam ki, rétegelt lemezből. Akár kerek kartonpapír is lehet a felület, torta alapként lehet kapni cukrász kellék boltokban.

Illetve tányért is használtam.

A korongokat fehérre festettem a képen látható festékkel, két réteget kapott.p

A gyertyatartók eleve fehér színűek voltak, ezért őket nem kellett festenem.

Vigyázva a lecsöpögésekre, száradáskor nem árt egyengetni.

i

Száradás után, kimérve a tálak közepét, felragasztottam fa ragasztóval a gyertyatartókat

d

 

a

Kaptak némi nehezéket

h

És kész is a mutatós tortatál. 

Figyelem, mosogatógépbe a hasonlóan készült tálakat ne mossuk. Ezeket inkább dekorációs célra ajánlatos használni.

A fa korongosokat én torta tartónak nem is használom, ám rengeteg másra annál inkább.

Erről beszéljenek a képek: 

Gyümölcsökkel, sütikkel

_MG_6421_LR

mini tortatál, tányérral

_MG_6427_LR

terített asztalnál

_MG_6320_LR

Parfümök, krémek mutatós tárolására

_MG_6511_LR

BAB_3680

Feketében

_MG_6442_LR

A konyhában a zöldségek is tortatálon sorakoznak. Bár ez vásárolt darab.

t

Adventre sem utolsó

fotó

Konyhai kellékként, kiegészítőként, tároló elemként vagy ajándékként is hasznosítható. Hasonló technikákkal nagyon könnyen létrehozható és nem kell mélyebben a zsebbe nyúlni, hogy Nektek is kecses tortatálatok lehessen.

Köszönet a Harmónia Szépségszalon parfümjeinek és krémjeinek!

A fotók többségét Orsi készítette.

 

Hozzászólások:

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Google+
http://akicsihaz.hu/2015/12/diy-tortatal-nem-csak-tortanak-biankatol.html
RSS