2014.06.19.

Zsófi lakása 10. Rész – A fürdőszoba és a WC

Szerző:

Nagyon régen nem írtam már a lakásról, de amikor beindul az esküvő szezon akkor egyszerűen ki sem látszom a munkából. Ahogy ígértük azért jönnek még a maradék részek és talán időközben gatyába rázom majd a felső szobát is, bár lehet hogy őszig már nem lesz olyan állapota, hogy nincs tele esküvődekorral.

A WC

Arról már korábban írtam, hogy a wc és a fürdőszoba szétválasztása feltett szándékunk volt amikor döntöttünk az átalakításról. Az elképzelés helyessége azóta igazolást is nyert, remekül bevállt ez az elosztás. A wc az alsó “közösségi” tér és a felső privát zóna határán van, így a vendégeink gyakorlatilag a felső részbe nem is mennek fel, ott lehet kupi, esküvő dekor, bármi. 
A burkolatot illetően az első perctől nem voltak kétségeim.
 Cementlapot szerettem volna és ez is lett, mert ez tökéletesen passzol a lakás hangulatába. A mintákon és színeken hezitáltam kicsit, végül egy finom mellett döntöttem, lehet hogy egy picit most már bátrabban választanék, de igazából imádom ezt is. 
Ráadásul a helyzet akkor az volt, hogy megcsúsztunk a rendeléssel, így a készleten lévő választék állt rendelkezésre és abból egyértelműen ez volt a favoritom. Finom, elegáns, gyönyörű a szürke bútorral szóval tényleg nagyon szeretem. 
Mi a Marakesh cemnetlapok közül választottuk az Aicha 0101 nevű modelljüket, de több cég is van aki cementlapokat forgalmaz. Nem a legolcsóbb opció, de hozzánk nagyon kevés kellett és máson megspóroltuk ezt a többletet.

 

Cementlap a padlón. A fali wc szintén jó választás a wc láb idővel elkoszolódó széleitől én rosszul vagyok és inkább megkímélem magam, ha választhatok.
A wc-t “szobaszerűre” szerettük volna berendezni, amennyire ez a kis tér lehetővé tette. A szembe falon a gépészet miatt kialakult egy falfülke, amit végül bepolcoztattunk és így tökéletes helyül szolgál az olcsó könyvtár gyűjteménynek, amihez a férjem eszméletlenül ragaszkodik és ami tulajdonképpen a két család egyesülésének a szimbóluma is. Ugyanis egyrészt az én családom régi, másrész a férjem gyűjteménye tölti ki a polcokat. 
Mindez a wc-ben…. Szóval a wc nálunk nem mellékhelyiség, azt remélem ennyiből érzitek.

 

A szobaszerű hatást ezekkel a könyvekkel és egy a falon lógó képpel kívántuk megvalósítani. Továbbá azzal, hogy lemondtunk a csempézésről. Én a csempével amúgy is hadilábon állok. Most már remek mosható festékeket lehet kapni. Meglátjuk hogy idővel beválik-e. Egyelőre nincs vele gond, jól tisztítható, de szerintem lehet hogy itt idővel lesz változás. Például el tudom képzelni, hogy két fiúgyerek mellett már nem állná a sarat. De miután ez a lakás második otthonunk, így itt alapvetően minden fele igénybevételt kap, mint egy normál otthonban. Az említett kép egy bilin ülő gyereket ábrázol és amióta az eszemet tudom a lakásban van. Szerintem most találta meg a tökéletes helyét. Mondjuk főleg a férfiak élvezik a látványát.
(Kata megjegyzése: “nálunk a régi konyhámban (képek ITT és ITT ) magasfényű zománcfestékkel lett lefestve a munkapult feletti kényes terület. Azóta is remekül bírja, olcsó de egyedi és látványos megoldás, ugyanakkor jól tisztítható, strapabíró megoldás, bátran ajánlom csempe helyett!”)

 

A mosdószekrény pont ugyanaz a bútor, mint ami a konyhai és azonos a pult anyaga is (Technistone) és egy aláépíthető mosdót választottunk hozzá. Erről itt már, a PULT címszó alatt nagyon részletesen írtam, akit érdekel és/vagy felújít, annak érdemes elolvasni, különösen a mosdó választásban rejlő buktatók miatt. (ITT
A csaptelep Grohe.
 Ami itt még kiegészíti a látványt az a régi, szerintem gyönyörű, formájú tükör amit egy váci régiségboltban vettünk 11 000 Ft-ért. A lámpák pedig nem klasszikus fali lámpák, hanem két mélyre belógatott függeszték. A márkájuk Markslöjd ASNEN névre hallgató függesztéke és az eredetileg fekete kábelt szürke TILKA textil kábelre cseréltettem, a mennyezeti rózsát pedig porcelánra. Így viszonylag olcsón egy pofás, se nem modern, se nem régies lámpát kaptam, amit nagyon szeretek.
A FÜRDŐ
A wc-ben kialakított stílus, azonos anyagok jelennek meg a fürdőben is, egységben tartottuk a két helyiséget. A pult a mosdók és a csaptelepek azonosak. Ez egyszerűsítette a tervezést a kivitelezést és esztétikai szempontból is indokoltnak éreztem, hogy a két helyiség egységes stílust kapjon. A fürdő maga nem túl nagy, a szükséges minimum, a régi fürdőből haraptuk ki a kazánt rejtő beugrót és a teljes közlekedőt is. Ugyanakkor minden funkció tökéletesen elfér benne, igazából funkcionálisan nincs szükség többre és szerintem az anyag választás, a sok fehér miatt, nem hat kicsinek vagy nyomasztónak. A tervezés részben erről részletesebben is olvashat az akit érdekel és megnézheti az alaprajzot is. (ITT)

 

Az egy törölköző szárítós radiátor bőven kifűti a helyiséget. Korábban ugyanez volt a nagyobb fürdőben (ugyanitt és oda is elég volt) úgyhogy nem cseréltük ki
A régi sámli még nagymamámé volt. A terv egy átfestés volt, hát ezzel (is) el vagyok maradva….
Aicha cemnetlap itt is. Szeretjük és azért hogy szépen látszódjon a kád elé csak egy kis kéztörlő méretű szőnyeget rakok.
Már a tervezéses poszt megírása utáni kommentekből kiderült, hogy a 2 mosdó 1 mosdó kérdése megosztja az embereket. Én már ott is leírtam ezt, hogy ebben engedtem a férjem akaratának, aki nagyon szeretett volna két mosdót. Az életritmusunk kb azonos, így tényleg jó szolgálatot tesz a két mosdó. Az én funkcionális elvárásaim a fürdővel szemben abban merültek ki, hogy legyen rengeteg pakolóhely (ez az én mániám). És ez lett is bőven. A két mosdó mellett maradt még pult felület is, úgyhogy a két mosdó jó döntés volt, mert gond nélkül elfér és sokszor tesz jó szolgálatot.
A vízvezetékek miatt a mosdók mögött van egy parapet fal ami a csaptelek magasságga fölött ér véget. Fölötte a tükörajtó valójában végig szekrényt rejt, 3 egyenlő részre (3 ajtóval) osztva a beugrót. Kb 30 cm mély. A szekrény élén körben led világítás fut. Erről is írtam már korábban ITT.  Szkeptikus voltam a LED csíkkal kapcsolatban, de most már semmi pénzért nem mondanék le róla. Ez a szemből jövő szórt fény fantasztikus és szuper a hangulata is. A normál fali kapcsolóval kapcsoljuk.
A régi Villeroy &Boch kerámia doboz egy osztrák bolhapiacról van és smikes dobozként funkcionál
Ezt rejti az egyik tükörajtó a három közül
Ha már a fényekről van szó. A korábbi fürdőszobánkon volt egy felülvilágító ablak a fölső szoba felé. EBBEN a bejegyzésben az utolsó montázs képen látszik is. Én valamiért imádtam ezt az ablakot és meg akartam tartani. És azt is szerettük volna, ha olyankor amikor nem gond, hogy belátnak (az esetek 99,9%-ában) jut be némi természetes fény a fürdőbe. Még ha kevés is, de azért valami. Én személyesen utálom az üvegtéglát. Úgyhogy a megoldás az lett, hogy megfordítottuk állóra ezt a régi ablakot és beépítettük a pult végébe. Kapott egy rolót, ami felhúzva egyáltalán nem látszik (mert a keretre van felszerelve), de lehúzva teljes takarást ad, ha valaki intimitásra vágyik.
Szeretem ezt az átlátást a hallba
A LED szalagon és a természetes fényen kívül még egy mennyezeti lámpa biztosítja a fényt (ezt ritkábban kapcsolom fel mint a LED-et) méghozzá EZ 
Aminek a stílusa a wc függesztékével azonos.
Szerintem ez a klasszikus formájú lámpatest szépen illik a padló csempéhez
Az alsó szekrények szintén rengeteg tárolóhelyet és a beépített (szárító funkciós) mosógépet rejtik:
Kimondhatatlanul nagyon szeretem, hogy nem látszik ez a gép a szép fürdőnkben.
Volt valami amit nagyon szerttem volna. 
Találtam a Pintersten egy képet EZT  amit megmutattam az asztalosomnak, aki azt mondta hogy meg tudja csinálni, nem gond. Ez a világ legpraktikusabb dolga: belső fiók. Minden alkalommal, amikor nem kell lehasalnom, hogy az alsó szekrényből, leghátulról kivegyek valamit, hanem csak kihúzom a fiókot, hálát adok ezért az egyébként egyáltalán nem költséges megoldásért.
A pulttal szemben van a kád, ahol a középső kiugró “oszlop” részbe került bele a zuhany szerelvény. Ez előreugrás a fal mögötti szerelvények miatti szükségszerűség, de emiatt a két oldalon képződött két beugró. Egy ideig ide polcokat terveztem, ez egyelőre elmaradt és most nem hiányzik, úgyhogy nyitva hagytam a kérdést. Polcot most már biztos hogy nem raknék ide. A kád végéhez a falra még terveztünk egy törölközőtartót, de a törölköző szárítós radiátor miatt ez most még szintén nem hiányzik. A fürdőköntösöket pedig az ajtó belső oldalára akasztjuk.
A káddal kapcsolatos szintén általános kérdés, hogy úszik-e a fürdőszoba zuhanyzáskor. Fel fogok rakni egy szép zuhanyfüggönyt ha szükség lesz rá. De nekem van egy olyan nagyon érdekes képességem, hogy tudok zuhanyfüggöny nélkül is úgy zuhanyozni, hogy nem pacsálom össze a fürdőt. A férjem meg fürdik. Szóval most még ez sem gond.
Már csak két szoba vár bemutatásra a háló és a vendég-dolgozó, amiket nem befejezett állapotban fogtok látni. Hacsak valami csoda nem történik…
 Az előző részeket keressétek a jobb oldali sáv cimkefelhőjében “Zsófi lakása” cimke alatt!
 
A posztot bejegyezte Szigeti Zsófi
 

Hozzászólások:

  • Anonymous

    Kedves Zsófi és Kata!

    Nagyon szép minden. Nekem a fürdőben nagyon tetszik a visszafogottság. A wc a könyvekkel pedig abszolút csúcs. Örülök, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy a wc-t szobásan rendezzük be :).

    Hogy a wc nem a felmosó, meg vasalódeszka stb. tárolására szolgál.

  • Nóri

    Nagyon szuper és gyönyörű! Igazi iskolapélda arra, hogy a fürdőszoba is szoba (meg a WC is). Lehet, hogy átsiklottam felette a cikkben, de a metro csempét hol vettétek?

  • Anonymous

    Sziasztok! Nagyon szép lett ez a része is a lakásnak! :) A fürdőben a falon lévő csempét hol lehet beszerezni és mi a pontos megnevezése? Nekem valamiért szerelem lett első látásra :)

    Anna

  • Sok helyen lehet kapni, mi itt vettük:
    http://www.szanitereskonyha.hu/kapcsolat
    Fehér fózolt metro csempe, a márkáját nem tudom brutto 6350 Ft/nm volt.

  • Kedves Zsófi!

    Mi is pont ezt a Villeroy & Boch wc-t szeretnénk. Ti hol vettétek?

    Én nem festeném le a sámlit, szerintem így gyönyörű.

    Köszi: Fruzsi

  • Kedves Fruzsi!

    ez egy Roca márkájú (Meridian fali) wc, nem Villeroy. Ugyanutt vettük, ahol a csempét (fentebbi komenntben a link)

  • Anonymous

    Sziasztok!

    Jaj de nagyon vártam ez a posztot!:-)
    Zsófi, mindig meglepsz. Minden helyiség egy picit más stílusú, mégis passzolnak egymáshoz, és önmagukban is egészek. Talán az elegancia az, ami egységessé teszi.
    A fürdő-wc nagyon visszafogott lett a többi helyiséghez képest, de minél tovább nézem, annál jobban értem…:-)

    Zsófi

  • Nekem a fürdőben és a wc-ben nagyon fontos a “tisztaság érzés”. Szeretem ha ezek a helyiségek kicist szoba szerűek, de amikor túlzottan azok alyonkor az az érzésem, hogy eg yilyen helyen nem lehet rendesen kitakarítani, ami persze nem feltétlenül van így, ezt én is tudom, de nekem ez a “tisztaság” kell a komfortérzethez

  • Anonymous

    Nagyon klassz a wc és a fürdő is, szép az egész. Külön nagyon jól jött nekem most ez a poszt, nyáron csináljuk a fürdőszoba-felújítást, és az alapok nagyon hasonlóak, nekem most nagy segítség, hogy láthatom, amit elképzeltem. POntosan ezt a cementlapot szerettem volna én is, szintén a Marrakesh-től, de a férjemnek nem lett a kedvence, ezért végülis a Jolie 0101-et rendeltem meg
    http://marrakeshcementlap.hu/product/jolie-0101/
    és szintén a fózolt fehér metrócsempe lesz a falon, de csak félmagasságig, kb 115 dm-ig. (remélem ezek is jól fognak együtt mutatni) Szanitereket még nem vettünk, egyelőre tipródunk, mert nagyon tetszenek a lábas mosdók, én nem szeretem a pultos megoldásokat, de mostanra már egyre jobban megbarátkoztam egy fali mosdóval, a férjem meg monoblokkos wc-t akar, de nekem első gondolatom a fali wc volt annak idején, pont a takarítás miatt.. Most a tárolóhelyen gondolkodom, pultos bútort nem szeretnék, a faliszekrények szintén nem igazán, azt hiszem be fogunk rakni a fürdőbe egy komódot.
    A metrócsempe fugája milyen színű? A fotókon sárgának tűnik (vagy legalábbis a monitoromon), én fehérrel szeretném majd fugáztatni a mienket.
    Szóval nagyon vártam ezt a posztot és köszönöm, hogy megosztottad.
    Én csak az elmúlt 2 napban olvastam végig a posztokat, de majdnem elájultam tegnap, iszonyú jó az egész lakás, nagyon tetszik a tudatosság és a következetesség.
    Az előszobai tapéta meg úristen!!!! elállt a szavam (én úgyhagynám a gázórát ahogy van), a tükörrel nekem extrán nagyon tetszett, imádom!
    Móni

  • Anonymous

    Szia,

    gratulálok, nagyon szép lett. Szeretném megkérdezni a mosdó és a kád márkáját.

    Köszönöm,
    Réka

  • Kedves Zsófi!

    Nagyon szépek a cementlapok, nagyon illik oda:-) Én majd konyhába tervezek ilyet, ezért jó lenne tudni takarítás szempontjából mennyire kényesek?Szép napot!
    Klára

  • Kedves Móni!
    A Jolie nagyon szép, a fehér metró csempe tök szép hozzá szerintem. A mi metro csempénk tört fehér, mert a cemnetlap fehér színe sem hófehér, hanem tört. A fuga olyan színű mint a csempe, csak a fotón csalóka, máshogy töri a fényt. Én tárolás mániás vagyok, de ha van hely egy komódnak a fürdőtökben, az biztos baromi szép lesz! Ebbe a hangulatba tökéletesen passzol!

    Kedves Réka!
    A kád Kolpa-San, a mosdó Laufen

    Kedves Klára!
    Nekem nincs vele bajom, de a cementlap egy porózusabb anyag mint a mázas csempe, nem csillog, tehát a hatása esetleg valakinek nem olyan “tiszta” nem tudom… ez személyes. Felrakás után a cementlapot impregnálni kell, ettől válik jól tisztíthatóvá, tehát ezt muszáj!!!! különben foltos lesz. Mielőtt impregnálják a burkolók is takarják le, mert impregnálatlanul takaríthatatlan. Szóval, ha megfelelően jártok el szerintem nem lesz gond vele. Mondjuk brutál vízkőoldóval nem locsolnám fel, de azt egy mészkő burkolattal sem teheted meg szerintem. Én elég rendes, tisztaságot szerető vagyok és nics gondom vele egyelőre.

  • Sziasztok! Fantasztikusan néz ki a fürdőszoba. Engem az egyik tükörajtós szekrényben lévő fülbevalótartó érdekelne, hol lehet beszerezni?

  • India

    Néhány elem mint a cementlap, a wc-ben a polcok illetve a mosógép tárolásának megoldása nagyon jó, de összességében nekem olyan steril hideg hatású…Persze ez egyéni ízlés dolga. Már a konyhánál is ez volt a benyomásom, pedig egyébként szeretem a szürkét és a pasztell színeket is… de nekem hiányzik belőle valami amitől életelibb, otthonosabb lenne. Persze nem az én lakásom így ez nem számít:) Az viszont látszik hogy igényes és átgondolt.

  • Anonymous

    Szia,

    a mosdót megtaláltam, de a kádat nem. Segítenél még egy picit? A Kolpa-san márkán belül melyik típus?

    Bocsi a bénázásért, meg a nyaggatásért:)

    Réka

  • Kedves Réka
    Elektra 170×75 akril kád lábbal

    Kedves L-Style
    A fülbevaló tartó MUJI

  • Anonymous

    Kedves Zsófi!

    Nagyon szépen köszönöm, s még egyszer gratulálok. Várom a folytatást!

    Réka

  • tzs

    Látom azért van hely a gyerek hajszárítására :))
    (nagyon tetszik a wc, és a fürdőszoba is, úgy ahogy van, jöhetne hozzánk :) )

  • Anonymous

    Szia Zsófi!
    Úgy látom, hogy a mosógép testére rögzül a szekrényajtó. Ez esetben milyen trükkel küszöbölhető ki a táncoló mosógép rendbontása? Tapasztalataim szerint, minden gép bemozdul valamennyire centrifugázáskor.
    Köszi előre is!
    Különben nagyon bejön, amit csináltatok. A kerámia doboz, meg vháá. :)

  • Ági

    Kedves Zsófi,

    gyönyörű a lakás, mindig nagy öröm olvasni az újabb részeket. Abban tudnál segíteni hogy milyen típusú az étkező asztalotok feletti lámpa?

    Köszi
    Ági

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Google+
http://akicsihaz.hu/2014/06/zsofi-lakasa-10-resz-a-furdoszoba-es-a-wc.html
RSS