2014.03.30.

Zsófi lakása 7. rész: a konyha

Szerző:

A konyha megtervezése, mint azt már többször leírtam, nem volt zökkenőmentes folyamat.
Egyrészt egy olyan lakásban terveztük, ami több klasszikus jegyet is magán visel, tehát egy kicsit klasszikus bútort szerettem volna.

Ugyanakkor az egész térhez elég modern felfogásban nyúltunk hozzá és szerettük volna, ha ez valahogy a berendezésben is visszaköszön.
Funkcionális és esztétikai szempontból is rendkívül meghatározó, hogy egy egyterű-nappali konyha lett a régi konyha helyén.

Ez a bejegyzés sok technikai részletet fog tartalmazni, inkább azoknak hasznos, akik konyha felújítás/tervezés előtt állnak.
Remélem nekik hasznukra lesz!

FUNKCIÓK

A konyha tervezésnek vannak alapszabályai. A hűtő, sütő, mosogató mágikus háromszöge. Erről sok felületen lehet olvasni, például ITT.
A helyzet az, hogy nálunk igazából semmi nem stimmel, de most már, hogy használom bátran állíthatom, hogy szuperül funkcionál a konyha. Szeretek, jól és kényelmesen tudok főzni benne. A funkciók elrendezése azért okozott némi gondot nálunk, mert a hosszú frontra semmiképpen nem szerettünk volna magas elemet, például hűtőt. Azt szerettem volna, ha végig pult van, sok munkafelület és ha a sütőt is magasra tudjuk rakni. Ehhez pedig két magas elem is kell. Miki (a férjem, aki építész) viszont az előszoba lezárásával megoldotta a problémát, mert lett helyünk egy konyhatoronynak, ahol minden magas elemnek jutott hely. Így az összkép sokkal tisztább, mintha a hosszú falat törjük meg magas elemekkel.
13 verziót rajzolt meg a férjem a funkciók kiosztására, míg végül eljutottunk a végső állapothoz. Szóval sokat gondolkoztunk rajta.

Számtalan verzió után végül felülre kisebb ajtókat terveztünk, amik nem futnak az alsó szekrény kiosztásával. Jó döntésnek bizonyult, mert praktikusabb a kisebb ajtó és a látványban nem zavaró, mivel az alsó szekrény elé bekerült az étkezőasztal.

Itt jól látszanak a konyhatoronyba rejtett funkciók és a spájzajtó

ESZTÉTIKAI KÉRDÉSEK

Miután  az alapkoncepció a lakás stílustervezésekor az volt, hogy nagyon visszafogott alapszíneket használunk (fehéret és szürkét) színes kiegészítőkkel, így ez alapvetően határozta meg a konyha színeit. Valami ilyesmi volt az előkép, a vágyott összhang, csak kicsit modernebb hangulatban mint ITT.

Mi is legyen felül?
Hosszas tűnődés után arra jutottam, hogy az alsó és felső szekrényeket külön kell kezelni, mert ettől kicsit eklektikusabb és nem annyira konyhás lesz az összkép, amely gondolatot eléggé kedveltem. Úgy döntöttem hogy alulra egy “komód hangulatú”, klasszikusabb szekrénysort szeretnék szürkében, felülre viszont nagyon modern fehéret, hogy ne legyen nyomasztó a nagy sötét felület. Sőt azt szeretném, hogy szinte lebegjen, ne is látszódjon. Ezt a falszerű összhatást odáig fokoztuk, hogy végül egy fogantyúk nélküli (az ajtólap túllóg a korpuszon így lehet nyitni), mennyezetig beépített felsőszekrény mellett döntöttünk. A mennyezetig tartó beépítés különös vitát váltott ki. Többen úgy vélték, hogy egy hatalmas gardrób méretű szekrény kerül felülre, ami nyomasztó lesz. Most megragadom az alkalmat, hogy leírjam a konyhai felsőszekrényekről alkotott véleményemet, mely szerint a legkisebb felsőszekrény is robosztusnak hat, ha érzékeljük a valós méreteit.  A felsőszekrény súlyos összhatásának kétféle ellenszere van:

Így kezdődött az építés

1. nyitott polcokkal törjük meg. Ezt én nem szerettem volna nálunk. Egyrészt az alsó szekrényekből egyet elveszítünk a mosogatógépnél, egyet a szemetesnél és egyet a szelektív szemetesnél (összesen hármat). Így egyszerűen a bögréknek, poharaknak, tányéroknak nem lett volna elég zárt helyünk. A mosogató feletti részen egy csöpögtetőrács van a szekrényben (ez szerintem rettentő hasznos egy egyterű nappali-konyhánál, mert ide lehet mosogatás után elrejteni a mosógatógépbe nem rakható tárgyakat, illetve akkor használni, amikor csak egy bögrét koszolunk össze és emiatt nem indítjuk el a mosogatógépet). Mivel közel vagyunk a városhoz nagyon koszos a levegő és ha egy hétig nem vagyunk otthon, nem mozgatjuk a tárgyakat zsíros por ül mindenen. A könyveken még így-úgy elviselem a port (a városi élet velejárójaként), de az, hogy hazaérek a reptérről és mosogatással kell kezdeni, mert a polcról leemelt poháron áll a por, azt nagyon nem szeretem. Márpedig miután az ingázás miatt két otthonunk van, a praktikum rendkívül fontos szempont. A régi konyhában rengeteg nyitott polc volt és nem volt jó tapasztalatom velük.

2. Mennyezetig futtatjuk a konyhabútort. Sokan gondolhatják, hogy ettől csak még nagyobb, robosztusabb lesz a bútor, ami a méreteket tekintve igaz, de az optikai hatás teljesen megváltozik. Nem látjuk ugyanis a konyhabútor tetejét. Emiatt nem érzékeljük, hogy hol van vége, sokkal kevésbé érzékeljük a valós tömegét (pláne ha fehér) Pláne ha olyan helyen, ahol a szekrény oldalait sem látjuk (mint nálunk). Tehát mi emellett döntöttünk, egy picit mixelve a polcos megoldással.
Végül egy részre felülre nyitott polcok kerültek, mert szerettem volna egy szakácskönyves polcot, ami szépen harmonizál a konyhával szemben lévő könyvszekrénnyel. De ezen a polcon nem lesznek konyhai használati tárgyak, ami szintén a konyha “konyhásságát” hivatott csökkenteni.

Mielőtt bárki csípős megjegyzéseket tenne, leszögezem, hogy igen a felső szekrény felső polcai nagyon magasan vannak, de mivel bőven elég tárolónk van lent, ide semmi napi használatú tárgyat nem kényszerülünk rakni. Ritkán használtaknak pedig tökéletes, mivel nálunk a spájzban van egy alumínium létra, amit egy mozdulat elővenni, ha szükséges. nekem ez semmilyen problémát nem okoz jelen életfázisunkban.

PULT

A második nagy kérdéskör a pult anyaga volt. Szerintem bátran leírhatom, hogy én még életemben nem szívtam annyit egy bármilyen tárgy/elem kiválasztásával, mint a konyhapult esetében. És hogy ez mennyire váratlanul ért arra sincsen szó. Ugyanis én nem akartam semmi mást, csak egy sima fehér konyhapultot. Ne is látsszon, lebegjen. Azt gondoltam ez pofon egyszerű.
A mi konyhapultunk 4m 20 cm hosszú. Amiből sajnos az következik, hogy bármilyen anyagból toldani kell, vagy olyan anyagot kell választani, amit öntenek (pl beton). A leghightechebb anyag is 3 méter hosszt tud maximum.
A végén kezdem a történetet és utána leírom a tapasztalatokat, hogy akit nem érdekel az azt a részt átugorhassa. Tehát mi a technikai kő mellett döntöttünk 1,2 cm-es vastagságban (nagyon vékony). A technikai köveket sokféle névvel illetik, kompozit kövekként is emlegetik gyakran. Többféle márka létezik belőle (Technistone, Silestone, stb.) Voltaképpen mind ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkeznek kis eltérésekkel (pl. színskála). Gránit őrleményt kevernek össze egy hordozó anyaggal, színezik és különböző vastagságú táblákba öntik. Ez a kész tábla a természetes gránittal azonos keménységű és azonos módon munkálják meg. Viszont a technikai kőnél a természetes gránit pöttyösségét kiküszöbölik. Az egész felület teljesen homogén és hatalmas színválasztékban elérhető. Ugyanúgy szépen toldható kőragasztóval, mint a természetes kövek, egy egy milliméteres színazonos fugával, gyakorlatilag láthatatlanul. Sav-, hő-, kopás-, ütés- álló, nem porózus, nem színeződik el és nagyon drága.
A hosszú tapasztalatgyűjtés végére arra jutottunk, hogy ez az egyetlen anyag, ami van homogén fehérben, láthatatlanul toldható, megfelel a technikai elvárásoknak és készíthető belőle vékony pult.

Az építés
Az építés

És a tapasztalatok: miből választhatunk?
Rengeteg féle anyagban gondolkozhatunk. Nem írom most le végig az anyagvariációkat, mert Nikoletti Petrának van itt egy nagyon jó összefoglaló írása a lehetséges munkapult anyagokról és én is EBBŐL indultam ki választáskor
Ez már egy lassan 3 éves bejegyzés, úgyhogy némi megjegyzést fűznék hozzá.
Egyrészt a lehetőségek tárházából kimaradt Petránál a csempével történő burkolás, ami többnyire egy wedi lemez nevű anyagra történik. Megfelelő burkolat és fuga választása esetén szinte örök életű, de maga a burkolás már ad egy stílust, ami inkább rusztikus hangulatú terekben teszi indokolttá a használatát. Nálunk szóba sem jöhetett.

Másodsorban Petra kitér a laminált (bútorlap) pultokra is. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy az elmúlt időszakban még szélesebb választék lett és egyre jobb minőségű anyagok. Magas kopásállóságú, dekorit lemezzel burkolt lapok, gyönyörű élzárási megoldásokkal, amik esztétikusak és jó megoldást jelentenek. Én ilyet választottam volna, ha nem kellett volna toldani. A toldás ugyanis ezeknél az anyagoknál mindenképp látszó, amivel a többség ragyogóan együtt tud élni és egyáltalán nem zavarja. Mi nagyon nem akartuk, de ez egy egyéni agyrém. Amúgy remek anyagokat lehet találni ebben a kategóriában és az áruk is kedvező.

Harmadsorban Petra az 5. pontban ír a Laminam nevű anyagról, ami valóban elérhető itthon, de csak olyan nagy tételben rendelhető, hogy egy magánlakás konyhájánál nem jön szóba. Van viszont egy alternatívája egy szintén kőporcelán anyag Kerlite néven, ami viszont rendelhető kis mennyiségben is, például ITT

Ezeket a kőporcelán anyagokat (szintén többféle márka létezik) az jellemzi, hogy hatalmas 3mX1m-es táblákba öntik és a vastagságuk mindössze 3mm (!!!!!). Kétféle módon lehet felhasználni őket: egyrész bukolatként falra padlóra egyaránt (mivel nagyon vékony rábulkolható a korábbi burkolatra is), illetve használható pultanyagként a korábban említett wedi lemezre burkolva. Tehát ez is egy hidegburkolat, csak azzal a különbséggel, hogy egy 3m-es pult esetén nincs egyetlen fuga sem és egy gyönyörű homogén felületet ad, ha toldani kell, nullás fugával toldható. A másik felhasználási módja hogy a kőporcelán lapot egy üvegszálas hálóval erősítik a hátoldalán és szembe fordítva hozzáragasztanak egy másik lapot. Így egy 7 mm vastag, nagyon jó tulajdonságokkal bíró (ütés-, kopás-, sav-, hőálló) szendvicsanyagot kapunk, ami önnállóan használható pultként.
Mi beleszerettünk ebbe a megoldásba, mert gyönyörű, nagyon modern, filigrán pult készíthető belőle. Hogy végülis nem ilyen lett, annak az az oka, hogy itthon a wedi lemez burkolása kivitelezhető lett volna ezzel az anyaggal, de a szendvicsanyag pultként történő hasznosítása nem. Nem bejáratott technológia itthon (még). Tőlünk nyugatabbra már teljesen automatikus rendelhető ez az anyag konyhastúdiókban. Mikor szembesültünk egy ilyen vékony pult szépségével, már nem akartunk normál 3 cm vastag pultot és ismét zsákutcába jutottunk, ahonnan csak a legvékonyabb technikai kő jelentette a kiutat.

Kőporcelán szendvics anyag – ez egy spanyol verziója ennek az anyagnak és egy svájci konyhabútor stúdióban fotóztam. Ugyanúgy munkálják meg mint a hideg burkolatot, így vágnak bele mosogatót is:

Érdemes számolni vele!!!: Aki szaniter és/vagy mosogató választás elé néz, az tudjon róla, mert mi nem számoltunk vele és megfizettük az árát: mosogatókból és mosdókból is hatalmas választék van. Fehér pult estén a színek összehangolása semmilyen gondot nem okoz, de már a legtöbb színre elmondható ugyanez. Viszont kétféle típust választhatunk (mosdóból és mosogatóból is) ráépíthetőt és aláépíthetőt. A ráépíthető/pultra építhető mosdó vagy mosogató az elterjedtebb. Mindenféle anyagnál használható. Kivágják a pultból a mosdó helyét, aminek a pereme szélesebb mint a pulton vágott lyuk, így a mosdó vagy mosogató szépen felül a pultra.
Az aláépített technológia esetében (ez látszik a fenti képen) a mosdó/mosogató a pult alá van illesztve és a pulton kivágott lyuk belső éle látható. Tehát ilyen szanitert csak akkor válasszunk, ha olyan pultanyagunk van amiből ez kivitelezhető. A laminált anyagokhoz nem ajánlott, mert az élzárást a víz kikezdi idővel. Gránit, technikai kő, beton, kőporcelán vagy üveg pultok esetén ragyogóan működik és nagyon elegáns megoldás. Viszont amit érdemes tudni, hogy ennek a látszó, belső élnek a megcsiszolása (kézzel történik) arányait tekintve nagyon drága. Kövek esetében kb 45-50 000 Ft-ba kerül ennek a belső élnek a megcsiszolása, míg mondjuk egy aláépíthető mosdót már kapunk 20 000 Ft-ért. Azt hisszük jó vásárt csináltunk és kiderül, hogy mire a helyére kerül 60 000 Ft felett lesz az ára.
Mi a határidő rövidsége miatt előbb vettük meg a szanitereket (aláépíthető mosdókat), mint a pultokat (ugyanaz a pultanyag van a konyhában, a wc-ben és a fürdőben) amivel totális kényszerpályára navigáltuk magunkat a pult anyagát illetően a fürdőben és a wc-ben. Szerencsére a konyhába ráépíthető mosogatót választottunk, de ez csak szerencse volt, nem voltunk tudatában akkor a fent leírtaknak.

Még nincs fent a polc, csak a felső szekrények:

FRONTOK

A frontok anyaga festett MDF, az alsó és a felső szekrény esetében is. Én nagyon szeretem ezt az anyagot. Ha festett frontot szeretnénk szerintem nem érdemes fából gyártatni, mert az MDF azért lényegesen olcsóbb és esztétikai szempontból nem más (nem festett felületeknél ez persze nem igaz)
A frontokra is választhatunk laminált anyagot (lényegesen olcsóbb) különböző élzárásokkal, de ez nálunk nem merült fel, mert én nem fóliázott hanem festett felületet szerettem volna. Az üvegburkolat (ami  Katáék konyhájában van, erről bővebben ITT  ) nekem ide túl hightechnek hatott, én matt felületben gondolkoztam és fényes pultban.
Festett, mart MDF frontokat rengeteg helyen gyártanak. A miénk a Nett Fronttól  van, ahol csak az alapanyagot árulják, kell egy asztalos, aki elkészíti magát a konyhabútort. Rengeteg féle szín és marásminta közül lehet választani. Nekem van egy ezer éve bevált szakemberem, ő csinálta a konyhánkat. Ezeket a lapokat festőkamrákban fújják, akár egyedi méretekben is és nagyon szép egyenletes a felületük. Súrolni nem szabad, de könnyen tisztítható eddigi tapasztalataim szerint nincs vele gond.

Már felkerült a baloldali polc, de még nincs fent a záróelem a bútor tetején. És bekerült az étkezőasztal is, amit a Vaterán vettünk. A hozzátartozó székeket át fogjuk kárpitoztatni majd idővel:

Itt pedig már látható ahogy a plafonig futó záróelem teljesen megváltoztatja az összképet:

FOGNTYÚK

A “gyémánt fogantyúk”, ahogy az unokahúgom nevezte őket ragyogó szemekkel, Amerikából érkeztek és ugyanaz a fogantyú, amit Kata használt a rgi házában a konyhájához és a fogasához  (erről ITT és ITT olvashattatok)
Ár-érték arányban utolérhetetlen és pont az ami nekem kellett. Visszaköszön a nappali csillárjának a hangulata, semleges, de mégis klasszikus. Féltem, hogy nem fog jól funkcionálni, túl kicsi lesz, nem lesz jó megfogni, de semmi baj nincs velük. A mosogatógép és a hűtő sima fém Ikeás fogantyúkat kapott, mert azok nyitásához nem lett volna elég egy gomb. Sokat gondolkoztunk a keverésükön, végül az döntött, hogy funkcionális szükségszerűségnek minősítettük az erős fém fogantyúkat az adott helyekre. Féltem tőle, de nem zavaró szerintem. Jobban zavarna valami hangsúlyos fogantyú a többi ajtón.

FAL

Az alsó- és felsőszekrény közti falra szintén sokféle megoldás létezik. Különböző festékek, mikrocement, hőálló üveg, hidegburkolatok. Mi hidegburkolatot (csempét) nem akartunk, a nappalival egyterű konyhába. Igazából a hőálló üveg lenne az a megoldás, ami tökéletes lenne nekünk, de ez elképesztően drága. Úgyhogy ezt a kérdést napoltuk. Pillanatnyilag mosható festékkel kentük le a falat.
Megnézzük hogy funkcionál. Nagyon könnyen javítható (mivel fehér) kb egy óra átfesteni, ha nagyon amortizálódik, de ha nagyon nem válik be, idővel rakatunk rá hőálló üveglapot szerintem.

VILÁGÍTÁS

Az általános fényt az étkező felett lógó 3 lámpa adja. A pult megvilágítására a felső szekrény alján végig led csík fut, ITT már írtam már róla.  Ezen kívül az elszívóban is van világítás, ami elég erős. Ez a három fényforrás tökéletesen elég fényt biztosít még esti főzéskor is.

Kérdezzetek bátran a további tapasztalatokról, igyekszem mindenre válaszolni!

Hozzászólások:

  • Szuper poszt! Én a beépített csöpögtetőről szeretnék képet kérni. Köszi!

  • Rendben! Lefotozzuk és közkinccsé tesszük.

  • Anonymous

    Nagyon szép, stílusos konyha! Az egész lakásotok úgy ahogy van nagyon tetszik. Az elszívóról tudnál esetleg írni? itt nagyon szépen, diszkréten megbújik, én is ilyet szeretnék, de nem tudom, hol és milyen típust keressek. Köszi

  • Igazán hasznos poszt, és szép munka. Gratulálok! Jól dolgozó asztalost keresek Budapesten és környékén, esetleg megkaphatnám a cikkben említett szakember elérhetöségét? Nagyon köszönöm előre is. Margit :-)

  • Gratulálok! Nagyon szép munka, és hasznos poszt.
    Már jó ideje keresek munkájára igényes asztalost. Esetleg megkaphatnám a cikkben említett szakember elérhetőségét? Előre is köszönöm! Szép napokat kívánok! Margit

  • Kedves Margit!

    Írj nekem kérlek a szigeti.zsofi@gmail.com-ra egy emailt, elküldöm privátban.

  • Anonymous

    Megkérdezhetem, hogy miért döntöttetek a kis lábacskák mellett, ahelyett, hogy a padlóig tartana az alsó rést? Köszi! És nagyon (nagyon) szép lett!

  • Van lábazati takaró elem, nem látszanak a kis lábacskák, csak a korábbi képeken még az építés során nincs felrakva. Az utolsó két konyhaképen már látszik, hogy fent van, csak nem túl jól, mert takarásban van. Ez a lábazati takaró elem úgy kerül fel, hogy a lábacskákra pattintják fel, hogy leszedhető legyen, ha például szerelni kell.

  • Anonymous

    Kedves Zsófi,

    gratulálok a konyhádhoz és a poszthoz is, remekül foglaltad össze a szempontokat. Két kérdésem lenne, az egyik: a lámpákat hol vetted, ill. miért van dobogó az ablak előtt (ha jól láttam az első képeken). Ez adott volt vagy tervezel vele vlmit?

    Gabi

  • Nagyon szép lett! Kíváncsian várom, hogy milyen lesz, ha már belaktátok az egész lakást, mindennek meglesz a helye, dekorja. Örülök, hogy most nem érkezett semmi beszólós hozzászólás, meg is lepődtem.

  • Anonymous

    Hát ez a bútor telitalálat! Elképesztően elegáns…
    Rendkívül alapos a poszt, de engem még egy kicsit részletesebben érdekelne a praktikum is, azaz a bútor belső elrendezése és a mosogató. Azokról is mesélnél?

    Zsófi

  • Gyorgyi

    Kedves Zsófi!

    Nagyon jó ez a cikk, ritkaság az ilyen alapos, gyakorlatias írás a lakber blogokon.
    Az elszívóval kapcsolatban kérdezni is szeretnék: milyen típusú/teljesítményű szükséges ahhoz, hogy egy ekkora teret megbízhatóan “szagtalanítson”? A tiétek hová van elvezetve?

  • Gyorgyi

    Kedves Zsófi!

    Nagyon jó ez a cikk, ritkaság az ilyen alapos, gyakorlatias írás a lakber blogokon.
    Az elszívóval kapcsolatban kérdezni is szeretnék: milyen típusú/teljesítményű szükséges ahhoz, hogy egy ekkora teret megbízhatóan “szagtalanítson”? A tiétek hová van elvezetve?

  • Anonymous

    Kedves Zsófi!

    Nagyon szép a konyhátok és avlóban nagyon részletes a beszámoló, sok hasznos infóval, köszönjük.

    Van egy kritikai megjegyzésem is, ez pedig a fényképezést illeti, ilyen kiváló posztot érdemes volna egy kicsit szebb/jobb szögbôl fényképezett, vagyis igényesebb képi anyaggal megjelentetni.
    Ági

  • Kedves Zsófi, nagyon szuper lett ez a poszt, csakúgy, mint a konyha, valóban sokkal jobb a mennyezetig futó bútor. Magamtól sosem gondoltam volna rá, hogy éppen ez tágítja majd a teret. Az egérszürke pedig amúgy is nagy kedvenc, jó ez az összeállítás.

    A LED-szalagokkal kapcsolatban lenne egy kérdésem: ha nincs a bútornak túlfutó peremű ajtaja, akkor is megoldható a konyhába? Nem láttam még élőben ilyet, de tartok tőle, hogy nem túl esztétikus, ha látszik a sín, pedig nagyon praktikus ötlet lenne. Illetve tudsz jó beszerzési helyet ajánlani? A világítótestes posztodban szereplő linkek között a Design lámpák weboldalán ugyan láttam LED-szalagokat, de ott 6300 ft/m a legolcsóbb ár, amit találtam, vagy 5 méteres tekercsben kb. 5000 körül, de annyi meg nem kellene. Ha valahol van olyan, ami közelebb áll az általad írt 3000ft/m árhoz, annak nagyon örülnék. :)

  • Kedves Principessa!
    A Következő posztban: http://akicsihaz.blogspot.hu/2014/04/zsofi-konyhaja-kulcsin-es-belbecs.html

    az ötödik képen a nyitott polc alatt láthatod hogy néz ki a led csík. Egy kb 1 cm-es alauminimum profilt látsz. Ha ez amúgy passzol a konyhabútor stílusához ne zavaró. Valamint ezt a ledszalagot a falhoz közeli részhez is rakhatod, ott kevésbé látszik. nekünk a villanyszerelő hozta a ledszalagot és a sínt, nem vettük.

    Kedves Gabi, a dobogóról olvashatsz a korábbi posztokban:

    Kedves Györgyi és Zsófi! Az egyéb kérdésekkel kapcsolatban olvassátok el a fenti linken a posztot.

Új vagy? Kezdd ITT
Keresés

Social média

Archív

Google fordító

Keresés

© Kicsiház. All Rights Reserved
Translate »
Facebook
Pinterest
Google+
http://akicsihaz.hu/2014/03/zsofi-lakasa-7-resz-a-konyha.html
RSS